A természet nem hasznosakra és károsakra osztotta az állatokat és a növényeket, a háztartásban minden élőlénynek megvan a maga funkciója. A „hasznos” és „káros” megnevezések egyedül az ember értékrendjén alapulnak. Amikor valamit „hasznosnak” nevezünk, akkor általában olyan állatokra és növényekre gondolunk, amelyeket sem a kertészetben, sem a mezőgazdaságban nem tartunk, illetve nem ültetünk, ennek ellenére több haszonnal, mint kárral járnak az ember számára.
Okkal népszerűtlen kertlakók
Ezzel szemben az ember által nem befolyásolt természet háztartásában valamennyi állat és növény nélkülözhetetlen része az egésznek, sajátos életmódjukkal hozzájárulnak a biológiai egyensúly nagymérvű állandóságához. Ez azt jelenti, hogy hosszabb időtávot (akár több ezer vagy tízezer évet) nézve se az álatok sem a növények nem szaporodnak annyira, hogy másokat kiszorítsanak, és saját fajtájukat sem kell félteniük. A klímaváltozással szélsőségesen kedvező körülmények jöttek létre, melyek kedveznek a „káros” élőlényeknek, robbanásszerűen sokasodtak, és ennek következtében megették a termesztett növények egy részét, ezzel óriási gazdasági károkat okozva.
Bár a meztelencsigák minden egészséges, gondosan ápolt kertben otthon vannak, ritkán látni őket. Amikor végül találkozunk velük, szembesülünk azzal, hogy különösen élvezhették a salátaágyak, frissen ültetett növények nyugalmát az ágyásban. Szerencsére vegyszerek nélkül is eltávolíthatók – egy egyszerű trükkel.
A szántóföldi házatlancsigák (Agriolmacidae) főként akkor merészkednek ki rejtekhelyeikből, amikor az eső, borús idő előkergeti őket, vagy amikor lenyugvóban van a nap, de éjjel is igen aktívak. Kiváló szaglásuk utat mutat nekik: zsenge salátahajtások, fiatal karalábék, de díszvirágok is célpontjuk lehet. Útközben áttetsző, nyálkás, ragadós nyomot hagynak maguk után: meztelencsigák. Az idősebb növényeken csak részleges rágáskárt okoznak, míg a fiatal, illetve frissen öltetett példányokat teljesen lecsupaszítják – méghozzá egészen különleges okból. A fiatal növényeknek szövetei ugyanis még nagyon puhák és vízben fölöttébb gazdagok, ezért a csigák körében nagyon kedveltek.
A legtöbb kerttulajdonos körében rendkívül népszerűtlenek, az utóbbi néhány évben sok helyen különösen gyakran jelentek meg.
Még a hollók, rigók és vörösbegyek sem vetik meg a csigákat. Számos hasznos állat létezik például a sünök, varangyok és néhány madár, amelyek a szántöföldi meztelencsigákat élénken üldözik.
A probléma az, hogy a meztelencsigáknak kevés természetes ragadozója van keserű, nyálkás váladékuk miatt – a varangyok, cickányok és sünök pedig nem találnak otthonra a túl szépen gondozott, tisztán tartott (farakásokat, levélhalmokat nélkülöző) kertekben
A csigák tömeges előfordulásakor mindenesetre ezeket támogatni kell, jó sok csalétket (ami csigacsaliként vagy csigalencseként is ismert) szórva az ágyásokba. Kiegészítésképp a csigáknak hűvös, nedves helyeken állíthatunk fel, például vízszíntesen elhelyezett deszkákat tetőfedő lemez darabjait vagy farönköket. A csigák az éjszaka végén szívesen másznak ilyen tárgyak alá, amelyeket ezt követően naponta legalább egyszer ellenőrizzünk, hogy begyűjtsük és elpusztítsuk ezeket a puhatestűeket.
Nem minden csiga káros csiga
Nem szabad az összes csigát együtt kezelni. A spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus) eredetileg nem őshonos Közép-Európában, hanem 1950-es években hozták be. A megfelelő környezeti feltételek és az ellenségek és betegségek hiánya miatt az a csigafaj rendkívüli tempóban terjedt el, időközben a kertek leggyakoribb és legbosszantóbb kártevőjévé vált.
A legtöbb csigafajhoz hasonlóan a spanyol csupaszcsiga is meglehetősen rosszul érzi magát a túl napos, túl száraz helyeken. Éjszaka különösen aktív.
A csigák sokszor szabályos rágógépeknek bizonyulnak, akik képesek naponta testsúlyuk több mint felét táplálékként elfogyasztani.
A kertben olykor a fiatal zöldségféléket, mint retket, fejes salátát, spenóttó és a káposztaféléket a felismerhetetlenségig lelegelik. De egyes virágok, mint például a dália vagy az árnyékliliom is ezeknek a csigáknak a kedvelt táplálékai közé tartoznak.
Az őshonos csigákat, mint például a fekete és vörös csigákat „a kertek keselyűjének” is tekintik: megeszik a dögöt, például az elpusztult gilisztát vagy az egeret, de a székletből értékes komposztot is készítenek.
Legyen óvatos a csigapelletekkel
Hosszabb éhezés után a sün, barna varancs és a fekete rigó megeszik egy-egy csupaszcsigát, de ezt semmi esetre sem lelkesen teszik, mert a csigák nagyon keserűek.
Ezzel szemben az indiai futókacsa (Anas platyrhynchos domesticus), amely a tőkés récéből származik, nagyon jó csigapusztítónak bizonyul, még a csigatojásokat is megeszi. Mégsem látunk sokat belőlök a kertekben, ami érthető is.
Lényegesen jobb eredményeket érhetünk el a kereskedelmi forgalomban kapható csigacsalinak vagy csigalencsének hívott csalétekkel. (A csigacsalit pellet vagy apró lencse alakjában lehet beszerezni.) Ez a védekezési módszer különösen hatékony, ha a csalétket lehetőlegszéles mozdulatokkal szórjuk szét a védendő vetemény közé.
A sokak által tanácsolt csigapelletekkel óvatosan kell bánni – összetevőjük a metaldehid hatóanyag, amely rendkívül mérgező a sünök, kutyák és macskák számára egyaránt.
A csigacsalik kiegészítéseképpen hűvös, nedves helyeken rejtekhelyeket kínálhatunk a csigáknak. Ezeket a rejtekhelyeket naponta legalább egyszer ellenőrizzük, hogy az alájuk „bemenekült” csigákat összegyűjtsük. Az állatokkal legjobb ásóval végezni. (Sajnos valahogy meg kell szabadulni tőlük…) A sózást a szakértők kínzásnak tekintik.
Jó védekezés, ha a zöldségeket vagy az évelő ágyásokat talaj takarja, például szárított vagy aprított fű. Az egyenetlen, karcos felület erősen elrettentő hatása van az érzékeny csigahasakra.
Az éhes állatok ellen léteznek csigavédő kerítések, salátakarikák, rézhuzalok is, de az emelt ágyások is jó megoldásnak tűnnek.