A méheknél a hím egyed, a here egy nem megtermékenyített petéből, míg a dolgozó, mely nőnemű, a here és a méhanya párosodásának eredményéből, a megtermékenyített petéből fejlődik ki. A méhanya, legalábbis a háziméhek esetében, évekig képes tárolni a herétől kapott spermiumot és a lerakandó petéhez adhat belőle, így szabályozva a méhcsalád egyedösszetételét.
A szarvas faliméhek (Osmia cornuta) példányait nem letális mennyiségű gombaölőszernek (ferbuconazolnak) tették ki. A gombaölő szereket a növényvédelemben a növényeket megtámadó gombák és spóráik ellen alkalmazzák.
A vadméhek nőstény egyedei a párválasztásnál a hím „jeleit” veszik figyelembe, főként a hímek illata és toruk rezgései befolyásolják azt, hogy létrejön-e a párosodás a here és a méhanya között.
A megfigyelés szerint a gombaölő szernek kitett heréket az anyák többször utasították el, mint a vegyszernek ki nem tett társaikat.
Megállapították, hogy a gombaölőszerrel terhelt hímek kevésbé rezegtették torizmaikat és illatuk eltért vegyszerrel nem terhelt társaikétól. A kutatók lehetségesnek tartják, hogy a vadméhek állományának csökkenése összefüggésbe hozható azzal, hogy a növényvédő szerek hátrányosan befolyásoljak szaporodási viselkedésüket.
E kutatás alapján tehát a rovar- és gombaölő szerek engedélyezésénél figyelembe kellene venni azok a méhek szaporodásra kifejtett hatását is.
A kutatók remélik, hogy a tanulmányokat kiterjeszthetik egyéb növényvédő szerekre és más méhfajokra is, hogy egy valóban hatékony beporzóvédelem valósulhasson meg.
Irodalom:
Boff et al.: „Low toxicity crop fungicide (fenbuconazole) impacts reproductive male quality signals leading to a reduction of mating success in a wild solitary bee”; in: Journal of Applied Ecology, doi: 10.1111/1365-2664.14169
Ajánljuk még:
Mit tehetünk a jövőben a méhpusztulások elkerüléséért
Varroa fertőzöttség előrejelzés méhészeknek