Back to top

Csakazértis: ökogazdaság Vadnán

A Csakazértis Vadnai Bor- és Ökogazdaság a fejlesztés eredményeként egy modern technológiával rendelkező kisüzem született meg, mintegy példát mutatva a helyieknek. A szőlőfeldolgozó- és borászati üzem létrehozása a térségben hiánypótló tevékenység. 

Tamási András
Tamási András
Fotó: viniczai
Amikor először találkoztam Tamási Andrással, aki fővárosi vegyészmérnökként nem átallotta felgyűrni az inge ujját, gumicsizmát húzott, ásót ragadott, hogy Vadnán, a Sajó partján álló kis településen megtörje a földet, s a régiek nyomán újra szőlőt telepítsen, kissé meglepődtem. A Budapesttől több, mint 200 kilométerre fekvő szőlőhegyre a borversenyt követően már együtt mentünk fel, ahol zömmel elhagyott, ám jobb időket látott présházak jelezték, valaha zajos élet folyt bennük. Útközben érintettük azt az öreg, a korokkal és az emberek nemtörődömségével dacoló almafát, amely megihlette az újkori gazdát.

Andrást nem rettentette meg az akáccal benőtt domboldal, bízott az ősök értékítéletében, akik biztos szemmel választották ki a szőlő számára legjobb területeket.

Első lépésként, 2010-2013 között egy szebb napokat megért, magára maradt negyed hektár családi szőlőterület sorsát fordították jobbra. Letermelték az akácerdőt, jött a kituskózás, a talajfertőtlenítés, a szántás, és hát a talajvédelmi terv, hiszen a meredek oldalról a nagyobb záporok vitték a földet. A következő évben már eltelepítették a Chardonnay-t, a Pinot noir-t. Ám, hogy közben se maradjanak feladat nélkül, egy vegyes ültetvényt műveltek, s szűrték a levét. Majd 2016-ban Sauvignon blanc, Rajnai rizling, Szürkebarát, Királyleányka és Fekete leányka került a területükre. Aminek viszont külön örültek, hogy még abban az évben megkapták a bio-minősítést a zöldség- és gyümölcsös kertjükre.

Fotó: viniczai
Hamarosan megkezdték a boraik forgalmazását, s 2021-re elkészült a borászati üzem is, ahol már korszerű technológiával dolgoznak. A Csakazértis Vadnai Bor- és Ökogazdaság a fejlesztés eredményeként egy modern technológiával rendelkező kisüzemet hozott létre, mintegy példát mutatva a helyieknek. A szőlőfeldolgozó- és borászati üzem létrehozása a térségben hiánypótló tevékenység.

A mára egy hektárosra gyarapodott ültetvényről gyümölcsös, ropogós savú, üde fehérek, rozé és siller, valamint selymesen hízelgő vörös kerül a felfedező kedvű vendég poharába. Ezt adja a vadnai terroir amire büszkék.

„Kezdetben vala a bor szeretete, ehhez jött az igény, hogy a húslevesbe való zöldséget is tiszta forrásból termeljük. Máriával vegyészmérnök házaspárként a borászat és a vegyszermentes zöldségtermesztés igénye hamar ránk talált. A döntést követően egyenes - bár rögös - út vezetett a bor- és ökogazdaság beindításához. Csapatunkat eszmei, ill. fizikai értelemben erősítik gyermekeink, Dorka, Zsófi, Dávid, valamint Nagyi és Papa és immár unokáink is, Barni, Beni és Berci”- fogalmazta meg véleményét Tamási András. A borok értékesítését elsősorban térségre koncentrálva a REL (rövid ellátási lánc) megvalósítása értelmében tervezik. Egyrészt a környékbeli szállodák, éttermek ellátására, de természetesen szem előtt tartva a helyben történő értékesítést is.

Fotó: viniczai

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hogyan épített fel az új brit király egy kiváló bioélelmiszer-márkát

III. Károly, az Egyesült Királyság királya évekig készült arra, hogy az uralkodó szerepébe lépjen II. Erzsébet királynő történelemformáló uralkodása után. Közben egy másik "állást" is betöltött: egy jövedelmező vállalkozás tulajdonosa volt.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

A szőlő nyári növényvédelme

A lisztharmat kórokozója a meleg nyári hónapokban tetemes károkat képes okozni, ilyenkor a betegség robbanásszerűen terjed, 25-28 °C-os hőmérsékleti optimum esetén a lappangási ideje (a fertőzéstől az első érzékelhető tünetek megjelenéséig tartó időszak) csak 5 nap. Nyáron a fertőzés következtében a levelek felszínén és fonákján lisztszerű bevonat keletkezik, amely később megbarnul.

Kezdhetők az őszi lemosópermetezések – növényvédelmi előrejelzés 39. hét

Érnek a gyümölcsök és a szőlő, így a betegségek elleni kémiai védekezésre már alig van lehetőség, pedig a több csapadék miatt erősen terjed néhány kórokozó. Az őszi lemosópermetezés 50%-os levélhullás elérésekor kezdhető. Ügyeljünk a poloskákra is, már keresik a telelőhelyet.

Sopron csak egy lépésnyire van

Egymás megismerését szolgálta a közelmúltban szervezett „határ menti” tanulmányút. A Soproni Borút Egyesület borászai, a borvidék szakmai szervezetei színes programmal várták a szakújságírókat.

Egyre erősebb a magyar borászati ágazat

Az országnak minden adottsága megfelelő ahhoz, hogy jó minőségű borokat állíthassunk elő a kiváló magyar szőlőfélékből - jelentette ki dr. Nobilis Márton az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Fritz Birtok ünnepélyes üzemavatóján, csütörtökön, Szekszárdon.

Biztatónak ígérkezik a hajtatás őszi fordulója

A kárpátaljai piacokon a tavalyi ár öt-hatszorosáért sikerült értékesíteni a salátának való uborkát, a paradicsomot szintén, így nem csoda, hogy a fóliás zöldségtermesztők közül aki él és mozog, az már nyár közepén megkezdte az őszi forduló munkálatait. Az ügyesebbek első tételei már augusztus végén, szeptember elején a fogyasztókhoz kerültek.

Félezer fajta füge termesztésével kísérleteznek a zalai Becsehelyen

Mintegy félezer fajta füge termesztésével kísérleteznek a Zala megyei Becsehelyen, ahol kedden csaknem félszáz fajta bírálatát végezték szakemberek és laikusok; azokat a változatokat keresték, amelyek kereskedelmi forgalomba vagy további feldolgozásra kerülhetnek.

A gyomszabályozás lehetőségei

A szőlőültetvények gyomirtása a hagyományos termesztésben sem egyszerű kérdés, még úgy sem, hogy általános a gyomirtó szerek használata. A fenntartható termesztésben nem megengedettek a kemikáliák, csak mechanikai módszerek vagy alternatív megoldások lehetségesek.

Szüret előtt kórokozóhelyzet van – növényvédelmi előrejelzés 38. hét

A jelenlegi időjárás elsősorban a betegségek terjedésének kedvez, a kártevők többsége már alig rajzik. A normalizálódóban lévő talajnedvesség-tartalom a gyomosodásnak is újra jó feltételeket teremtett.