Indokolt a húsmarhatartás

Pomichal István a kezdetekről elmondja, hogy Szlovákiában a tudatos húsmarhatenyésztés csak 1994-ben kezdődött, amikor a somorjai Kék Duna Szövetkezet megvásárolt egy charolais-tenyészetet régi partnerszövetkezetétől, a lajosmizsei Kossuth Lajos MGTSZ-től. Szlovákiában addig célzott húsmarhatenyésztés nem létezett, mert azt tartották, hogy aki nem fej, az a munkásosztályt fosztja meg a tejtől.

Rosszul választottak apaállatokat, ami nehéz elléshez vezetett. Magyarországon már a ’70-es években elkezdték tudatosan honosítani a húsmarhákat, többek között Lajosmizsén, ahol Pomichal István jelenlegi kollégája, Bujdosó Márton kezdte pályafutását fiatal mérnökként.

Somorja a Duna partján fekszik, Pozsonytól alig 20 kilométerre. A bősi vízi erőmű építése jelentős területeket vett el a szövetkezettől, és kettéválasztotta a nagyüzemet. Komp működött a két terület között, de nagy gépekkel már 50 kilométert kellett kerülni. A Kis-Csallóközbe, az újonnan kialakult szigetbe került a szövetkezet két telephelye, illetve alig 100 hektár mezőgazdasági terület, aminek a java része legelő volt. Ez logikussá tette a vajkai telep átalakítását, és hogy ide hozzák azt az 52 üszőt, amivel az országos program elindult. Rengeteg tenyészállatot neveltek itt ki, és a mai napig ezek képezik a szlovákiai charolais-állomány alapját.

A fővárosból kiköltözők miatt Vajkán nagyon felmentek a telekárak, emiatt gondba került a szövetkezet sertéstenyésztése, és természetesen az akkori óriási aszály is sújtotta őket. A szövetkezet a csőd határára került, felszámolta magát és eladta a részjegyeit.

A vajkai állományt viszont teljes egészében visszavette lajosmizsei partnerük, amely akkorra Charolais Kft.-vé alakult. A 150 egyedből álló állomány átkerült Magyarországra, és tovább folytatták a nemesítését. Onnan kerül vissza a génállomány Szlovákiába. Pomichal István és Bujdosú Mártonék nemesítési és partneri kapcsolata azóta is tart.

A somorjaiak a magyar példát követték: alapító tagjai voltak a szlovákiai húsmarhaszövetségnek is 1994-ben. A szervezet azóta a világszövetségnek is a tagjává vált, sőt, 2008-ban a magyarokkal és a csehekkel közösen rendezték meg a szövetség világkongresszusát a nyitrai Agrokomplex kiállítási területen.

Nyitrán évtizedes hagyománya van az agrárkiállításoknak, és 1994 óta a legnagyobb augusztusi agrárkiállításon a somorjai szövetkezet, majd Pomichal István mindig jelen van húsmarháival.

A legutóbbi kiállításra a Charolais Kft.-vel közösen vitt Pomichal István egy négyéves, két kétéves tenyészbikát és három kétéves üszőt. A kollekcióval elhozták a kiállítás fődíját, az Arany Sarlót. A négyéves, 1450 kilogrammos bika a kiállítás legnyomósabb tenyészbikája volt.

Szlovákiában a szocializmus alatt 540 ezer tehenet tartottak. Mára a hústípusú tehenek száma megközelíti a 70 ezret, amivel a húsmarhatenyésztők elérték egykori céljukat, hogy a tehénállomány 10 százaléka ilyen típusú állatokból álljon.

Arra viszont senki sem gondolt, hogy a tejhasznú tehenek száma 100 ezer körülire csökken, amivel már az EU-csatlakozáskor kiharcolt 1,2 milliárd literes tejkvótát sem tudják teljesíteni.

Szlovákiában azért is van létjogosultsága a húsmarhának, mivel a mezőgazdasági területek negyede legelő.

Pomichal István szerint valójában csak 300 ezer hektárt használnak, a többit csupán lemulcsolják a támogatások fejében.

Támogatás nélkül nem megy

A tejágazat gazdasági szempontból borotvaélen táncol, de a húsmarhatenyésztés is támogatásfüggő – ahogy minden mezőgazdasági ágazat az Európai Unióban. Nem elég a magas szintű szakmai tudás, támogatás nélkül szinte egyetlen ágazatot sem lehet rentábilisan működtetni.

A húsmarha-szövetség természetesen nemcsak a fajták terjedését segítette, hanem ott volt a támogatási rendszerek kialakításánál is. Az EU-csatlakozásig a húsmarha támogatása Szlovákiában hasonló nagyságrendű volt, mint Franciaországban. Akkor 240 eurót adtak egy tehénre, de ezt a csatlakozással elveszítette az ágazat.

Megszűnt a tej minimális felvásárlási ára, a kvótarendszer, változott a piaci szabályozás. Pomichal István szerint egy jellemző maradt meg: az, hogy az újonnan csatlakozott országokban kevesebbet kapnak a gazdák, mint a régebbi tagországokban. Hozzáteszi, hogy Szlovákiában viszont még azt a volumenű támogatást sem tudjuk elérni, amit a környező országok. Az agrárpiac tehát eltorzult.

A marhahús fogyasztásáról

A fogyasztói szokások is sokat változtak, és ki vannak téve a reklámok manipulálásának. A szocializmus alatt szinte bűncselekmény volt a marhavágás. Emiatt normális marhahúshoz nem nagyon jutottunk hozzá, mert a minőségi húst kivitték, maradt a selejt tehén. Ez a mai napig kihat a szokásainkra: elfelejtettük, hogy a jó marhahús alapfeltétele, hogy az állat ki legyen hizlalva, mert azáltal lesz megfelelően márványozott.

De ma azt kell látniuk, hogy a világ inkább a fasírtot zabálja, vagyis a leggazdaságosabb húsmarha a selejt holstein tehén lett, mert egészben ledarálva mehet a burgerekbe. A szocializmusban lakosonként 12,5 kilogramm marhahúsfogyasztást mu­­tattak ki Szlovákiában, ami 3,2 kilogrammra csökkent. Most kezd emelkedni, már 4,5 kilónál vagyunk. Kevesebb tejet iszunk és kevesebb tojást és kevesebb húst eszünk. Persze, a húsfogyasztásra is hat a vegetáriánus szokások terjedése.

Megéri-e húsmarhát tartani?

Pomichal István elmondja, hogy amikor kezdő tenyésztő volt, sohase jöttek ki a számok. Báder Ernő professzortól kapta az ötletet, hogy a húsmarhánál is érdemes volna a tehenek életteljesítményében vizsgálni a hasznosságot. Így kijött, hogyha egy tízéves tehenet selejtez ki kihizlalva, akkor 10 százalékos nyereséget tud kimutatni.

A húsmarhának azért van létjogosultsága, mert az az egyik állat, amelyik a legjobban hasznosítani tudja a legelőt nyáron. De Pomichal István azt is elismeri, hogy legelő nélkül nehéz eredményesen húsmarhát tartani. Az az ideális, ha minél többet kint tudjuk tartani a gulyát a legelőn, sőt a magkukorica kórótarlóján esetleg karácsonyig kitolni a legeltetését, mert a tél hosszú és drága. Pomichal István ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jelen körülmények között a hasznosság tekintetében elengedhetetlen a húsmarhatartás támogatása.

Azért megemlít olyan eseteket a világból, amikor gulyával tartják rendben a tájat. A lajosmizseiek például nyáron tájvédelmi körzetekben legeltetnek, sőt volt, hogy katonai lőteret legeltettek le vele, megakadályozandó a lőtéri gyakorlat közbeni erdő- vagy legelőtüzet. Hasonló egy alpesi példa, ahol a sífelvonók alatti lejtők lelegeltetése több pénzt hoz az állattartónak, mint a szaporulat értékesítése.

Pomichal István beszámol róla, hogy a legelők is nagyon megszenvedték az aszályt, ami a téli takarmányozásban fog igazán nagy gondot okozni, mivel a ter­mesztett takarmánnyal és a silóval is gond van, az abraktakarmány pedig megfizethetetlen. Ebben a helyzetben az állomány csökkenni fog.

Szomorú, de talán a húsmarha jó vágóára kompenzálja kicsit a gazdákat. Nagyobb bajnak azt tartja, hogy szinte egész Európában, sőt, az iszlám országokban is hasonló a helyzet, az állománycsökkenés pedig évekig magasan fogja tartani a marhahús árát.

Pomichal István szerint a helyzet válságos, az egész európai támogatási rendszert át kellene gondolni, figyelembe véve a tagországok sajátosságait. Az elsődleges feladat, hogy mindenképpen megmentsük a törzsállományokat: menteni kell a tehenet, az anyakocát, a géntartalékokat, és támogatni kell a vetőmagokat.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.