Back to top

A Heineken bezárja 2023-ban az egyik romániai gyárát

A Heineken bezárja a jövő évben a konstancai sörgyárát, így háromra csökken romániai üzemeinek száma - közölte a gyártó.

A közlés szerint várhatóan 2023. szeptemberéig működtetik csak a Fekete-tenger parti üzemet, amely már évek óta jóval kapacitása alatt működik. A gyártó indoklása szerint a lépéssel hatékonyabbá akarja tenni működését növekedése hosszú távú fenntarthatósága és újabb fejlesztések érdekében.

A konstancai üzem kapacitásának egy részét átirányítják a három másik gyárba, amely Csíkszeredában, a Marosvásárhely melletti Nyárádtőn (Ungheni) és a dél-romániai Craiován működik.

A Heineken portfóliójában van egyebek mellett a Csíki (Ciuc), a Harghita, a Neumarkt, a Golden Brau, a Silva és a Bucegi helyi márkájú sör.

A cég négy romániai üzemében több mint 1100 dolgozót foglalkoztat. Tavaly a Heineken Románia árbevétele 1,3 milliárd lej (1 román lej 80,89 forint) volt, adózás utáni nyeresége elérte a 118,8 millió lejt. A Heineken több mint 300 márkájú sört gyárt a világon, több mint 70 országban van jelen és 80 ezer dolgozója van.

Romániában évente 16,6 millió hektoliter sört fogyaszt a lakosság, amelynek 97 százalékát belföldön állítják elő.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Idén is várja az érdeklődőket a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton

Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a plébánián lehet megtekinteni - tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

Félmilliárd forintnyi áfacsalás zöldséggel és gyümölccsel

Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, tizenkilenc gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság szerdán a Facebook-oldalán.

Áremelkedések miatt nőtt a mezőgazdasági kibocsátási érték

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot az idei évben, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedéshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá, míg a teljes termelési volumen 19 százalékkal, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké 1,0 százalékkal nőtt - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Azerbajdzsán a harmadik legnagyobb mogyoró exportőr a világon

2022-ben összesen 67 ezer tonna mogyorót takarítottak be Azerbajdzsánban. Ezzel az ország a globális piacokon a harmadik legnagyobb mogyoróexportőr – mondta Szurhaj Novruzov a mezőgazdasági minisztérium tisztviselője.

Egy meglepő összetevő, hogy a sült zöldségek tökéletesek legyenek

A kiegyensúlyozott étrend fenntartása érdekében az étkezéseknek sovány fehérjéket, teljes kiőrlésű szénhidrátokat és zöldségeket kell tartalmazniuk. Nem újdonság, hogy a zöldségek az egészséges táplálkozás létfontosságú részét képezik.

A támogatások nem húzzák ki a gödörből a zöldségtermesztőket

Egyre nagyobb a boltok polcain a rivalizálás a hazai és a külföldi fagyasztott, illetve konzerv zöldség-gyümölcstermékek között. Hogyan tudják ezek a hazai termék felvenni a versenyt a külföldivel, és miként reagálnak minderre a fogyasztók? Erről a kérdéskörről, továbbá a magyar zöldségtermesztés aktuális helyzetéről és jövőjéről beszélt Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Reziliencia az agráriumban - Ki marad a végén?

A generációváltás új szabályozása és az agrárium válságállósága volt a két kiemelt témája a negyedik alkalommal megrendezett Agribusiness Konferenciának december 6-án. Az ország legnagyobb agráriummal és agrárgazdasággal foglalkozó egyetemközi diákszervezete a szaktárca, valamint a banki és a termelő szektor jelentős képviselőit hívta meg a tanácskozásra.

Biztonságos törődés: Mire figyeljünk élelmiszer-adományozáskor?

Advent időszakában sokan adományozással segítik szebbé tenni nehezebb sorsú embertársaik számára az ünnepeket. Az élelmiszer-adományozás az egyik legkézenfekvőbb és legjobb megoldás, azonban ennek is megvannak a szabályai.

A hétvégén rendezik meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált

December 9-10-én rendezik meg a XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált, amelyen a hagyományoknak megfelelően idén is kiosztják az Év kiváló magyar méze verseny elismeréseit - közölték a szervezők az MTI-vel.

Jelentős mennyiségű madarat veszélyeztet a kihalás Romániában

Románia több mint negyven madárfaját a kihalás fenyegeti, további csaknem harminc pedig mérsékelten fenyegetettnek minősül - közölte kedden a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.