Back to top

Kevesebb gabona jut az éhező országokba

Megnyílt ugyan a gabonafolyosó, azonban az ENSZ szeptember 29-i adatai szerint 238 szállító konténerhajó indult el az ukrán kikötőkből, és 5,5 millió tonna gabonát szállít. Az áru nagy része a közepes és a magas jövedelmű országokba megy.

Az ENSZ és Törökország közvetítésével július 22-én egyezett meg a Ukrajna és Oroszország a gabonaszállítmányok indulásáról, az első szállítmány augusztus 1-jén indult el.

Az ENSZ szeptember 29-i adatai szerint 238 szállító konténerhajó indult el az ukrán kikötőkből, és 5,5 millió tonna gabonát szállít

– jelentette ki az InfoRádióban László Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány külső elemzője.

A két héttel ezelőtti részletesebb adatok alapján a szállítmány azokhoz az országokhoz jutott, amikkel Ukrajna eddig is kereskedett, tehát jelentős része az Európai Unióban kötött ki. Az ENSZ adatai szerint ha az áru célországait magas, közepes, és alacsony jövedelmű országokba soroljuk, az ukrán gabona

  • 45-50 százaléka a magas jövedelmű országokba jutott. Ebből is élen jár Spanyolország 13 százalékkal, Hollandia 8 százalékkal, Olaszország 7 százalékkal, Románia 4 százalékkal. Spanyolország az ukrán kukorica nagy felvásárolja, amit a takarmányozásban használ.
  • A közepes jövedelmű országok között kiemelkedik Törökország 19 százalékkal és Kína 8 százalékkal.
  • Az alacsony jövedelmű országok osztoznak a maradék 28 százalékon. Ezek jellemzően észak-afrikai, ázsiai államok, közülük Szudán, Kenya, Szomália, Jemen és Dzsibuti emelkedik ki, de ezek csak néhány százalékos hozzájárulást jelentenek.

A orosz és ukrán gabonától függő országokban a blokád miatt éhínség fenyegetett, de úgy tűnik,

hiába indultak meg a konténerhajók: a súlyos éhínséget fenyegető Szomáliába és Jemenbe az ukrán gabonának mindössze egy százaléka jutott.

László Dávid szerint azonban ezek a termékek még továbbindulhatnak a célállomásuktól, tehát a Törökországba befutó gabona egy részét feldolgozzák, majd továbbszállítják. Ukrajna emellett többek között Szomáliának is felajánlott segélyszállítmányként gabonát, aminek szállításában Franciaország és Németország is segít. A szándék tehát megvan a gabonahiány és az éhínség enyhítésére.

A gabonafolyosó megnyitása következtében viszont csökkentek az élelmiszerárak, aminek azokban az országokban is érezni hatását, ahol éhínség veszélye áll fenn.

Forrás: 
infostart.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Idén is várja az érdeklődőket a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton

Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a plébánián lehet megtekinteni - tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

Félmilliárd forintnyi áfacsalás zöldséggel és gyümölccsel

Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, tizenkilenc gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság szerdán a Facebook-oldalán.

Áremelkedések miatt nőtt a mezőgazdasági kibocsátási érték

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot az idei évben, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedéshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá, míg a teljes termelési volumen 19 százalékkal, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké 1,0 százalékkal nőtt - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Azerbajdzsán a harmadik legnagyobb mogyoró exportőr a világon

2022-ben összesen 67 ezer tonna mogyorót takarítottak be Azerbajdzsánban. Ezzel az ország a globális piacokon a harmadik legnagyobb mogyoróexportőr – mondta Szurhaj Novruzov a mezőgazdasági minisztérium tisztviselője.

Egy meglepő összetevő, hogy a sült zöldségek tökéletesek legyenek

A kiegyensúlyozott étrend fenntartása érdekében az étkezéseknek sovány fehérjéket, teljes kiőrlésű szénhidrátokat és zöldségeket kell tartalmazniuk. Nem újdonság, hogy a zöldségek az egészséges táplálkozás létfontosságú részét képezik.

A támogatások nem húzzák ki a gödörből a zöldségtermesztőket

Egyre nagyobb a boltok polcain a rivalizálás a hazai és a külföldi fagyasztott, illetve konzerv zöldség-gyümölcstermékek között. Hogyan tudják ezek a hazai termék felvenni a versenyt a külföldivel, és miként reagálnak minderre a fogyasztók? Erről a kérdéskörről, továbbá a magyar zöldségtermesztés aktuális helyzetéről és jövőjéről beszélt Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Reziliencia az agráriumban - Ki marad a végén?

A generációváltás új szabályozása és az agrárium válságállósága volt a két kiemelt témája a negyedik alkalommal megrendezett Agribusiness Konferenciának december 6-án. Az ország legnagyobb agráriummal és agrárgazdasággal foglalkozó egyetemközi diákszervezete a szaktárca, valamint a banki és a termelő szektor jelentős képviselőit hívta meg a tanácskozásra.

Biztonságos törődés: Mire figyeljünk élelmiszer-adományozáskor?

Advent időszakában sokan adományozással segítik szebbé tenni nehezebb sorsú embertársaik számára az ünnepeket. Az élelmiszer-adományozás az egyik legkézenfekvőbb és legjobb megoldás, azonban ennek is megvannak a szabályai.

A hétvégén rendezik meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált

December 9-10-én rendezik meg a XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált, amelyen a hagyományoknak megfelelően idén is kiosztják az Év kiváló magyar méze verseny elismeréseit - közölték a szervezők az MTI-vel.

A magas koleszterintartalmú élelmiszerek hatásai a koleszterinszintre...

A koleszterin fontos a sejtmembránok szerkezetének fenntartásában, és segíti a szervezetet a D-vitamin és a létfontosságú hormonok előállításában. A szervezet ugyan termel koleszterint, de ha sok koleszterint fogyasztunk, akkor kevesebbet állít elő. Valamint, ha nem fogyasztunk magas koleszterintartalmú ételeket, a testünk akkor is elegendő mennyiséget termel.