0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Főként díszít a lopótök

Az ősz második felének régi-új divatja a tökfélékből készített dekoráció, emiatt a piacon sokfelé találkozhatunk dísztökökkel. A nyakas lopótök is közéjük tartozik, bár zsenge termésének húsából készíthetünk rántott vagy rakott tököt, megtölthetjük, vagy legyalulva megfőzhetjük főzeléknek.

 Régen, az üvegedények elterjedése előtt a szárított termés a borospincék állandó kelléke volt: a gazdák a hordóból ezzel „lopták” ki a bort. Ma a zöldségtermesztés más részén népszerű: oltott dinnye ter­mesztésében alanyként használható.

A lopótök (Lagenaria siceraria) a kabakosok családjába tartozó egyéves, indás szárú növény. A viszonylag nagy, kerekded szív alakú leveleinek hónaljából eredő kacsokkal kapaszkodik a körülötte található növényekre, tárgyakra. Hosszú kacsai általában többszörösen körbeölelik a támrendszert. Virágai a levelek hónaljában általában egyesével állnak és egyivarúak. A növény alsó részén többségében csak hímvirágok képződnek, amelyek messziről elkülöníthetők a nőivarú virágoktól.
A nővirágoknak a tökfélékre jellemzően alsó állású magházuk van, azaz a szirmok alatt láthatjuk a terméskezdeményt. A virágok fehér színűek. A termések alakja sokféle lehet, a hosszú egyenes hengerestől (kolbásztök) a körte alakon (kobaktök) át a rövidebb-hosszabb nyakú hasas, akár „kéthasú” formáig. A kiszélesedő rész lehet lapos vagy elnyújtott, csepp alakú vagy csúcsos is. A nyak egyenes vagy különböző mértékig hajlott vagy tekeredett. Ez egyrészt fajta(típus) függvénye, másrészt a termés növekedéskori helyzetétől is változhat.

A biológiai érettségű termések fala fásodik, a termés húsa pedig szivacsos, hálós szerkezettel kiszárad. Ezt a belső részt összetörve és eltávolítva használták a hordókból bornyerésre, főként az egyenes, hosszú nyakú változatokat.

A faj Ázsia és Afrika trópusi részeiről származik, ennek megfelelően melegigényes növény, fejlődési hőoptimuma 25 °C körüli, és úgy tekinthetjük, hogy 20 °C feletti hőmérsékleten fejlődik megfelelően. A magok csírázásához is a 25 °C körüli hőmérséklet a kedvező, érdemes a vetés előtt meleg (25-30 °C-os) vízben előáztatni, és nem érdemes hideg talajba vetni. Fény­igényes növény, ami a kúszó szárral együtt azt jelenti, hogy ha félárnyékos helyre vetjük vagy ültetjük, és a növény fel tud kapaszkodni valamilyen támrendszerre (házikertben kerítésoszlopra vagy kisebb lombú fára), akkor napos részre jutva jól érzi magát, és a termések kineveléshez megfelelő méretű levélzetet fejleszt. Mélyárnyékból azonban (pl. egy terebélyes diófa alól) általában nem tud felfutni és kijutni a fényre.

Mélyre hatoló gyökere van, ami víz mellett tápanyagokhoz is juttatja a növényt, mégis, szinte minden évben rendszeresen kell öntözni, és meghálálja a szerves trágyázást csakúgy, mint gyengébb tápanyag-ellátottságú talajon a kiegészítő műtrágyázást. Általában elegendő egy, esetleg két fejtrágyázás.

A megfelelő termőhely kiválasztásánál mindenekelőtt azt vegyük figyelembe, hogy szép „szabályos” terméseket támra futtatva nevel, és mivel sok nagy felületű levele van, a szélnek kitett levelek könnyen szakadoznak.

A hagyományos, „falusi” termesztési mód, amikor öregedő, már gyér lombú szilvafákra, cseresznyefákra futtatják fel a lopótököt, segíti a szél elleni védelmet, mert a fa ágvégei „stabilizálják” a tökleveleket. Ha azonban szélnek kitett támrendszerünk van (oszlopok, kerítés), akkor számítanunk kell a lombsérülésekre, ami egyben csökkenti a terméshozamot. A támrendszer egyébként sokféle lehet, csak elég erős és stabil legyen. 

A termések friss (vizes) állapotban legtöbbször viszonylag nagy súlyúak, 1,5-3 kg-osak, vagy még nehezebbek. A lopótökkel befuttathatók kerti pergolák, fagerendás kocsibeállók (ha elég magasak ahhoz, hogy a lógó kabaktermések alatt elférjen az autó, vagy kényelmesen leülhessünk egy asztalhoz alattuk), de akár régi fóliasátor-vázak is. Régi szőlőlugas támrendszere is megfelelő, de akár a terasz árnyékolására korlátra is futtatható. Ha a támrendszeren kisebb rések vannak, pl. drótkerítésre futtatjuk, figyelni kell rá, hogy a hálóba benőve nehéz leszedni a terméseket, gyakran belenőnek a résekbe, és ezzel deformálódnak is.

Egyébként ez adta annak idején az ötletet arra, hogy a lopótöktermések alakja irányíthatóan is nevelhető, speciális sablonokba, gyűrűkbe kényszerítve lehet akár kocka alakú, vagy több helyen elszorított „többhasú” tököket is nevelni.

A lopótököt szaporíthatjuk állandó helyre vetéssel vagy palántaneveléssel. Ha azonban a mélyre hatoló gyökérzet előnyeit ki akarjuk használni (kevesebb öntözés, trágyázás), érdemes helyre vetni. Magjai, a többi tökféléhez hasonlóan, viszonylag gyorsan kelnek, ha megfelelő a talajhőmérséklet és elegendő nedvesség áll rendelkezésre, de megéri előáztatni a magokat néhány óráig, vagy ha régebbi magunk van, akár előcsíráztatni is, hogy lássuk, tényleg van-e esély a kelésre. Ha a gyököcske megjelenik, gyorsan ültessük el a magot, óvatosan, hogy ne sérüljön. Palántaneveléshez cserépbe érdemes vetni, tűzdelés nélkül. Április elején, 10-12 cm-es cserépbe vessünk 2-3 magot, majd kelés után kiegyeljük, hogy egyesével fejlődjenek a növények. Kiültetése május közepétől, a tavaszi fagyok vagy erősebb lehűlések után javasolt. Helyrevetni sem jó túl korán, elegendő május első napjaiban.

Ha nagyobb mennyiséget termesztünk, másfél méter körüli sortávolság és hasonló tőtávolság a javasolt, de mindenképpen vegyük figyelembe a támrendszer stabilitását és teherbíró képességét. Korábbi szőlőtámrendszerre például csak az erősebb tartórészekhez, a sorvégi oszlopokhoz közel érdemes ültetni.

A tömzsibb (rövid nyakú) fajták egyedei nevelhetők támrendszer nélkül is, helyigényük akkor 2 x 2 m körüli, és érdemes a termés épsége és tisztasága kedvéért mulcsozni a tő alatt. Ehhez használhatunk szalmát vagy talajtakaró polipropilén fátyolfóliát. Ügyeljünk rá, hogy átszellőző mulcsozóanyag legyen, hogy a termések ne fülledjenek be alulról, mert az foltos színelváltozásokhoz vezet, ami később, szárítás után is meglátszik.

A lopótök metszésére nincs szükség, hajtás­igazításra is csak a növekedés kezdetén, hogy a növény megtalálja a támrendszert.

Néha előfordul, hogy az erősebb, vastagabb hajtásokat kezdetben oda kell kötni a támasztékhoz úgy, hogy a madzag vagy drót később se szorítsa el a vastagodó szárat, és ne is törje meg. Emiatt érdemes csak olyan szorosan kötözni, hogy az ujjunk beférjen a hurokba a szár mellé. Szélnek kitett helyeken szükség lehet a nagyobb termések rögzítésére is, hogy ne törjenek le a szárról. Ezt hálózással is tehetjük, Rashel-zsákkal vagy más hálós anyaggal. Ügyeljünk rá, hogy ha már hűvösek a reggelek és harmat csapódik a szárazra érő termésekre, vagy esős az idő, a hosszabb ideig rajtuk maradó nedvesség felületi fertőzésekből eredő foltosodást okozhat, ami később rontja a termés küllemét.

A szedés felhasználási mód függvénye. Konyhai felhasználásra zsengén kell szedni, amikor a héjába még könnyen bele tudjuk vájni a körmünket. Minél zsengébben szedjük, annál élvezetesebb az íze, de kisebb a termés, így a hozam is. Szárításra, dísztöknek érdemes minél tovább a töveken hagyni, hogy ott kezdje el veszíteni a súlyát. A legjobb, ha legkésőbb a 4-5 °C-os hűvös reggelek elérkezésekor leszedjük őket. Hosszú kocsánnyal vágjuk le úgy, hogy a termés teste kicsit se sérüljön, mert különben tároláskor, szárításkor megromlik. A termés kiszárítása a mérettől és szedéskori állapottól függően több héttől több hónapig is eltarthat. Díszítésre azonban már a szárítási időszakban is használhatjuk.

Forrás: Kerti Kalendárium