Ők főleg tenyésztőkhöz kerültek, no meg azokhoz, akik azt hitték, hogy egy vadon fogott jákó könnyen megszelídíthető, és rögvest beszélni kezd. A sok ezer madárból persze nem kevés pusztult el, de a – többnyire holland – kereskedőknek ez nem igazán számított. A profit garantált volt. A jákók élőhelyük egyes területeiről ki is pusztultak a nagyarányú befogás miatt. Nálunk, ahogy az imént említettem, mindeközben sorban álltak a jákókért.
A kilencvenes évektől aztán megváltozott a helyzet, hazánkba is tömegével érkeztek ezek a pompás, hamvas-szürke színű madarak, persze szintén leginkább vadbefogásból. A tenyésztők tízesével-húszasával vásárolták őket, bízva abban, hogy a szaporulatuk majd jókora haszonhoz juttatja őket. Ám ez csak néhányuknak sikerült. Részben a szakirodalom hiánya, másrészt egyéb hiányosságok miatt a többségnek csalódnia kellett. (Például a vadon fogott madarak nehezen akklimatizálódtak, nem mindig kapták meg a megfelelő kosztot, hőmérsékletet, eleve betegek vagy nagyon legyengültek voltak stb.)
Igaz, már a tenyésztőink is fedezni tudják az egyre csökkenő igényeket. És már nem is az ár a döntő. A jákók ugyan nem olcsók, persze mihez képest? Egy jobb mobiltelefon árából akár kettőt is lehet venni.
Már nem divat
Ám miért csökkent az érdeklődés a szürkepapagáj iránt? Hiszen megannyi jó tulajdonsága van! A nagy testű papagájokhoz képest nem hangos, nem rikácsol, hanem inkább élesen füttyög. Néhányuk remekül megtanítható a beszédre, sőt, mindenféle hangot jól tudnak utánozni. A megszelídült madarak nem is nagyon csípnek (csak ha rossz napjuk van, vagy ha nem szeretnek valakit), táplálásuk nem okoz gondot, és emellett még hosszú életűek is. Ez együttesen ideális társsá avanzsálja őket.
|
Kokó beszél is. Emberi hangon. Ahogy tőlünk hallja. S mindezt megfelelő hanghordozással, magasan vagy mélyen, utánozva az emberi szót. Esküszöm, engem Gálvölgyi János in floribus nem utánzott még olyan élethűen, mint Kokó.” Nagy kár, hogy a könyvet gondozó kiadó a címlapra a szerző portréja mellé egy színes tollú arapapapagájt álmodott meg… |
Magyarország leghíresebb, és talán legjobban beszélő papagája a rádiósztár Böszme volt, dr. Országh Mihály (1930–2010) madara. Remekül utánzott mindent és mindenkit, ha kellett, énekelt. Rendszeresen, nagy sikerrel szerepelt a rádióban. Jó néhány anekdota keringett róla, állítólag mindig tudta, hogy mikor mit kell mondania. Még akkor is, ha „becsületsértésről” volt szó. Kibédi Ervin (1924–1997) neves színművész nagy állatbarát volt, s – egyebek mellett – egy jákó papagájt is tartott. 1991-ben egy különleges könyvet is írt, Beszélgetések a papagájjal címmel. Történeteit úgy tárja az olvasó elé, mintha a papagájának mesélné el azokat. Ahogy a könyv bevezetőjében írja: „A papagáj nemcsak beszél! Hallgatni is tud! Tulajdonképpen úgy jó beszélgetni, ha az egyik a másikat meghallgatja.” Egyik könyvbéli novellájában pedig így ír madaráról: „Vigyázat, a papagáj harap! Elhatároztam, hogy ezt fogom kiírni lakásajtómra betörő és egyéb riasztónak, Kokó papagájom ugyanis sok egyéb jó és rossz tulajdonsága mellett harapni is tud. De még mekkorát. A harapás szó jelen esetben nem sajtóhiba, hiszen Kokó csípése néha fölér egy jókora dán dog szájzárával is.De most lássuk az érem másik oldalát!
A tollatépett madár nemcsak szánalmas látvány, de könnyen meg is fázhat. A jákó nagyon okos madár, ezért mentálisan is károsodik, ha sokat van egyedül. Naponta több órát konkrétan vele kell foglalkozni, tehát nem elég mellette ülni és a telefont nyomogatni! Ha nem foglalkoznak vele eleget, elvadulhat. Ahhoz, hogy megtanuljon beszélni, néhány egyedhez nagy türelem szükségeltetik, igaz, mások szinte minden tanítás nélkül is remekül ismétlik a szavakat és hangokat. Ám rossz bánásmód mellett, vagy súlyosabb betegség után a legjobban beszélő madár is mindent elfejthet; előfordul, hogy meg sem szólal többé. Egy átlagos képességű, fiatal, emberhez szokott madár hatvan-hetven mondatot tud megtanulni.
Természetesen nem tartható állandóan ketrecben, ezért naponta néhány órára ki kell engedi! Ilyenkor viszont nem hagyható magára, mert potyogtat, és meglepően hamar ellenségévé válik a szobanövényeknek és bútoroknak. Mivel a trópusi Afrikából származik, minimum 15 °C-fokon tartsuk, noha egyes irodalmi adatok szerint az alacsonyabb hőmérsékletet is elviseli.
Nem kalitkába való!
Az első és egyik legfontosabb szabály, hogy a jákót, mivel rendkívül intelligens és mozgékony madár, nem szabad kalitkába zárni! Lakásban tartva a legjobb megoldás egy nagyméretű szobavolier, amely kerekeken gurul, így jó idő esetén madarunk könnyedén kivihető a teraszra. A napsütés jót tesz az egészségének, s onnan kedvére szemlélődhet is. Alomként használjunk macskaalmot, vagy tiszta, apró szemű sódert! Az ülőrudak keményfából készüljenek, ellenkező esetben a madarak hamar szétrágják! Az etető és itatótál erős fémből készüljön, és úgy rögzítsük ezeket, hogy madarunk ne tudja pillanatok alatt kiborítani őket!
Az egyedül tartott madár éljen velünk, ám ha párt szeretnénk, akkor a legjobb megoldás egy védőházikóval ellátott kerti volier. A párban, tágas férőhelyen tartott madár ráadásul – főleg, ha időről időre rágcsálható ágakkal is ellátjuk – kevésbé unatkozik. A kézzel nevelt madarak azonban nem mindig szoktathatók össze, de a szülők által neveltekkel sem árt vigyázni! Két ellentétes ivarú madár még nem alkot egy párt! Ha nem harmonizálnak, soha nem fognak szaporodni.
Külön érdemes szót ejteni a kézzel nevelt jákókról. Ezek valóban nagyon megszelídülnek, ám véleményem szerint „személyiségzavarosak” lesznek, hiszen már nem tekintik magukat papagájnak, a fajtársaikhoz való viszonyuk kétségbeejtő. Mindez számomra állatvédelmi szempontból kérdésessé teszi az ilyetén felnevelt madarak tartását.
A jákók számára ma már jó minőségű, speciális magkeverékek készülnek. Ha csak egy-két madarunk van, nem érdemes bajlódnunk saját magkeverékkel. Emellett nem szabad megfeledkeznünk a rendszeresen adott gyümölcsről, állati fehérjéről, illetve csonterősítőről sem! Imádják a tejes kukoricát és szívesen rágcsálják a fűzfagallyat. A szürkepapagáj szerencsés esetben száz évig, vagy még tovább is elélhet.
Fotók: Wikimedia Commons, a szerző magánarchívuma
