Élesen elválik a kétféle gyümölccsel szemben támasztott igény. Ipari alapanyagnál egyre fontosabb, hogy géppel betakarítható legyen, és ez a tendencia a friss gyümölcs termesztésben is felbukkan, bár még hosszú évek kellenek, mire kidolgozzák a megfelelő technológiát.
A feldolgozóipar mélyebb színű fajtákat keres, hogy a késztermék, például a joghurt, a lekvár vagy a gyümölcslé szép színű legyen.
Friss fogyasztásra a világospiros, élénk, csillogó bogyók a keresettek, amelyek jobban mutatnak a pulton, inkább friss érzetet keltenek. Ide tartozik az is, hogy nem egészen éretten szedik le a málnát, hogy épségben érjen a kereskedelmi lánc végére, így halványabban „indul”, és a folyamat közben még érik.
A többi fajtatulajdonságban nincs ilyen különbség: először ugyan a frissen fogyasztott fajtáknál nőtt meg a bogyóméret, de nem sokkal később az ipari málnában is megjelent ez a tulajdonság, mert hatékonyabban lehet szüretelni a nagyobb szemeket, csökkennek a szedési és csomagolási költségek. További követelmény, hogy ne morzsolódjon szét a bogyó, meglegyen az összetartó erő a részterméskék között. Ez általában a kisebb részterméskékből álló bogyókra jellemző.
A jövőre nézve pedig, amikor mind több gyümölcsöt szednek majd géppel, még fontosabb lesz ez a jellemző. Ugyanezen okok miatt fontos a minél egyenletesebb érés. Régebben inkább a hosszan szedhető fajtákat preferálták, manapság a hatékonyabb és olcsóbb szedés került előtérbe, amit az egyöntetűbb, gyorsabb éréslefutás tesz lehetővé, akár kézzel, akár géppel takarítják be a termést.
A szedési idényt manapság inkább az állományok takarásával vagy hosszú vesszőjű, az adott évben termést adó szaporítóanyag időben eltolt telepítésével húzzák szét.
A málna ízét illetően nincs teljes egyetértés: sokan a megszokott, savanykás zamatot keresik, a fiatal fogyasztók inkább édes málnát ennének. Az édes ízt célzó nemesítés amúgy minden más gyümölcsre is érvényes manapság.
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
