0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Közel hatszáz oroszlánfóka pusztult el Peruban

A perui hatóságok kedden jelentették be, hogy 585 oroszlánfóka és 55 ezer vadmadár pusztult el a madárinfluenza súlyosan fertőző változata, a H5N1 miatt.

Nyolc védett partvidéki területen összesen 55 ezer elhullott madarat találtak a természetvédelmi őrök, emellett pedig hét védett tengeri területen 585 oroszlánfóka is belepusztult a betegségbe a Sernanp természetvédelmi ügynökség jelentése szerint – írja a Phys.org.

A madarak közt voltak pelikánok, sirályok és pingvinek is. A laboratóriumi tesztek megerősítették, hogy az elpusztult oroszlánfókák is H5N1 vírussal fertőződtek, aminek következtében a hatóságok bejelentették az úgynevezett „biológiai éberségi protokollt”.

A perui Nemzeti Erdő és Vadgazdálkodási Szolgálat (SERFOR) felszólította az embereket, hogy tartsák magukat és házi kedvenceiket távol a tengerparti madaraktól és fókáktól.

A perui hatóságok még decemberben 37 ezer baromfit pusztítottak el a madárinfluenza miatt elővigyázatosságból egy gazdaságban, miután a környékben vadmadarakból azonosították a vírust.

Novemberben az ország 180 napos egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, miután három pelikánból kimutatták a súlyosan fertőző H5N1-es madárinfluenza vírust.

A SENASA mezőgazdasági egészségügyi szolgálata szerint a betegséget vándormadarak hurcolták be Észak-Amerikából.

Ugyan a madárinfluenza ritkán fertőz meg emlősöket, és még ritkábban embereket, mégis egyre nő az ilyen esetek száma: legutóbb az Egyesült Királyságban mutatták ki rókákból és vidrákból a vírust, de találtak beteg macskát Franciaországban, grizzli medvét Montanában, és delfint Svédországban.

Vélhetően az összes esetben a fertőzés forrásai a vírus következtében elhullott madarak voltak, melyeket elfogyasztottak a ragadozó emlősök.

Forrás: phys.org