0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Bodzaültetvények Egerszalókon: „Ha nem szeretnénk, nem csinálnánk!”

Az egerszalóki Márton házaspár a ’90-es években kezdett el bodzát termeszteni, ami először kényszervállalkozásként indult. Ültetvényeik területét a lehetőségeikhez mérten, fokozatosan növelték. Jelenleg 17 hektáron gazdálkodnak, a bodza egy részét szörpként, lekvárként értékesítik, amire a környék élénk idegenforgalmának köszönhetően jó lehetőségeik vannak.

Márton Ibolyának károsodott a tüdeje, az orvos azt tanácsolta, dolgozzon inkább a szabad levegőn. Először az udvaron telepített fóliasátrakban nevelt krizantémot, de nem volt könnyű dolga, 5-6 évbe is beletelt, mire megtanulta a tevékenység csínját-bínját.

A virágpiacon akkora volt a verseny, hogy senki sem segített, könyvekből tájékozódott, mindent együtt tapasztaltak ki a férjével. Árusítóhelyet sem lehetett könnyen szerezni az egri piacon.

Mostanra rengeteget változott a helyzet, mivel az akkori idős árusok elfogytak, és nem lép új generáció a helyükre.

A bodzatermesztésbe úgy vágtak bele, hogy Miklós egyszer egy újsággal jött haza, amelyben Szendi Antal váli bodzatermesztőről olvastak. A cikkben azt írták, a bodzatermesztés nem annyira költséges, mint például a szőlőművelés. Elhatározták, hogy meglátogatják és kikérdezik a váli bodzatermesztőt. Utólag kiderült, szakmai ismeret ide is kell.

Mindez a ’90-es évek végén történt, abban az időben, amikor Szendi Antal 12 alapító taggal létrehozta a Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezetét, vagyis a Botészt. A szerveződés fő okát a keserves értékesítési tapasztalatok adták. A termelők abban bíztak, hogy összefogva jobban érvényesíthetik akaratukat és képesek lesznek szabályozni a piacot, akár terméskivonás árán is. Meghatározó piaci részt akartak szerezni a termelésben. Egységes minőségű áruért egységes árat szerettek volna kialakítani, függetlenül a szüret helyétől és időpontjától.

A kezdeti telepítések zöme Fejér, Tolna, Baranya, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-­Sopron, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében történt.

A termesztők új tevékenységeket kerestek, és vonzotta őket a jövedelmező, gyorsan megtérülő lehetőség. A 2000-es évektől állami támogatás is segítette az új telepítések létrejöttét, a Botész megalakulása pedig biztosabb piaci és szakmai hátteret jelentett.

A Márton házaspár is belépett a Botészbe, onnan kapták az első szaporítóanyagot. Amikor a bodzával elérték a tíz hektárt, Miklós is feladta az állását, három éve pedig már felhagytak a virágtermesztéssel.

Jelenleg tisztes megélhetést biztosít számukra a 17 hektárnyi bodza, ha sok munkával és beosztással is. Ez nem volt mindig így, akadt év, amikor az eső miatt mentek tönkre a fák, ami pedig maradt, azt a következő évi szárazság pusztította el, de olyan is előfordult, hogy egész éves munkájuk eredményét, szinte a teljes termesztett mennyiséget ellopták.

A termést a szövetkezetnek adják le, kisebb részét pedig feldolgozva értékesítik. Egy időben komolyan foglalkoztak egy feldolgozóüzem létrehozásával, amelyhez pályázati támogatást is nyertek. Menet közben azonban annyira megdrágult a kivitelezés, hogy Ibolya nehéz szívvel, de visszaadta a támogatást, a tervezett üzem helyett pedig csak egy tárolót építettek.

A kertben termesztett gyógynövényekből és bodzából készült szörpök, lekvárok továbbra is a családi ház egyik szobájában kapnak helyet, Ibolya pedig úgy döntött, hogy a vállalkozás több lábra állítása helyett az unokáira koncentrál.

Házi befőzésű termékeiket hetente egyszer, legfeljebb kétszer készíti, és a helyi idegenforgalmi rendezvényeken, valamint vendégeket fogadó portákhoz, borospincékhez társulva árulja.

A bodza termését legnagyobb részben élelmiszeripari nyersanyagként, főként külföldre értékesítette a Botész, de az utóbbi időben a gyógyszeripar is komolyabban érdeklődni kezdett iránta – azóta már jobban megéri a termesztése is.

Bár a bodza valóban nem kíván annyi beruházást és törődést, ismeretet, mint a szőlő – egyebek mellett nem kell hozzá támasztékrendszert építeni és kevesebbet kell permetezni –, egész évben folyamatosan foglalkozni kell vele.

Ibolya és Miklós december közepén kezdi a metszést, ami március közepéig tart. Amióta elektromos ollókat használnak, sokkal könnyebben haladnak, de előtte napszámosokat is kellett fogadniuk.

Egy-egy fán akár 50 vágást is el kell végezni, hogy optimális számú és erősségű termővessző maradjon. Ha túl bokros a fa, apróbb lesz a termés, ha pedig túlterhelik, a következő évben nem hoz annyi erős termővesszőt.

Szendi Antaltól azt tanulták, hogy a kertész mindig küzd a bodzával, hiszen a kényelmes kezelés érdekében fát akar nevelni belőle, míg a növény „bokor szeretne lenni”.

Ennek megfelelően május-júniusban a törzseket is tisztítani kell, amit már nem bírnak egyedül végezni a sok hajolgatás miatt. Ahol sérült a törzs, ott tartalék suhángot kell hagyni a földben, hogy ha szükség lesz rá, ki lehessen váltani a fát. Ezt – okulva sok keserű tapasztalatból – festékkel jelzik a napszámosoknak.

Kezdetben, ahogy tanácsolták nekik, 80-100 centi magas törzseket hagytak, de hamar rájöttek, hogy csak 60 centi magasra szabad engedni, ha szüretkor el akarják érni az ágakat. Az ültetvényt tenyészidőben gyommentesen kell tartani, mivel közel sem nyúlik olyan mélyre a gyökere, mint a szőlőnek. A gyommentesítés sok gépi munkát igényel, emellett arra is ügyelni kell, hogy ha esik, el legyen vezetve a víz, mert a növény nem bírja a pangó nedvességet.

Ugyanakkor vízigényes, ezért szintén pályázati segítséggel Mártonék négy hektáron az öntözési lehetőséget is kialakították azon a bekerített részen, ahol fúrt kút és elektromos áram is rendelkezésre áll.

A bodzán előfordulhat levéltetű, atka, tripsz, amiket időben permetezni kell, ellenkező esetben nagy kárt tudnak okozni, még a következő évi vesszőkön is. Jellemzően azonban elegendő évente egyszer-kétszer permetezni. Mivel Mártonék az agrár-környezetgazdálkodási, vagyis AKG-programban művelik a földet, elsősorban lombtrágyázással oldják meg a növényvédelmet és -kondicionálást, hiszen csak meghatározott szerek közül válogathatnak.

Marhatrágyát körülbelül ötven kilométerről tudnának szállítani, és a kiszórásához is eszközt kellene venni vagy bérelni. Sokat gondolkodnak, próbálkoznak, hogy mi fér bele a keretbe és mi nem, mivel megfizethetetlenül drága lett az inputanyag.

Rengeteg fejtörést és bosszúságot okoz számukra a vadkár is. A vaddisznónak a kerítés sem akadály, ahol pedig betör, ott jön utána az őz és a szarvas is.

Utóbbiak letörik a fiatal husángokat, sokszor szinte lehetetlenné téve az ültetvények újítását. Távol lehet őket tartani egy számukra kellemetlen szagú permettel, de ez sem olcsó. Ibolya és Miklós sokat szaladgál, amikor ki akarja hajtani a vadat a bodzából, de a legnagyobb kihívást mégis a szüret időszaka jelenti számukra.

Miután nem akarják, hogy újból lába keljen mindennek, amiért egész évben dolgoztak, egész nap, sőt éjszaka is kint vannak a bodzásban és az autóban alszanak.

A szövetkezettel nyár elején le kell leszerződniük a várható termésmennyiség átvételére. Aki ezt nem teszi meg, nagyon rosszul járhat. Tavaly például sokan 50 forintért sem tudták eladni, miközben 100 forint alatt aligha éri meg foglalkozni vele. A betakarítását nagyon jól kell időzíteni, mert a bodza nem egyszerre érik. A földek minőségétől és elhelyezkedésétől függően két hét eltérés is van az érés idejében.

Amit viszont leszednek, annak meg kell töltenie a 16 tonnás kamiont, és még aznap el kell jutnia a feldolgozóüzembe, mivel a bodza gyorsan romlik. Ehhez elegendő napszámost kell szerezni, akiket négy faluból verbuválnak össze.

Igaz, mostanra összeszokott brigádok jönnek, akiknek azt sem kell elmagyarázni, hogy ne szedjék le a túl sok zöldet tartalmazó fürtöket. A feldolgozóban ugyanis körülbelül tíz éve szigorúbbak a minőségi feltételek. Meghatározott Brix-fok, azaz cukortartalom alatt nem veszik át a terményt.

A bodzát – ha jól van metszve – nem nehéz szedni, de ha közben rázendít az eső – ami szeptemberben nem ritkaság –, akkor elég nagy a baj. A termés befülledhet, penészes lesz, emiatt vizesen nem is szabad szüretelni.

Mindent egybevetve sok a munka a bodzással, és sokat kell gondolkodni, ha azt akarják, hogy bevételük is maradjon. Ibolya azonban szereti, hogy magának oszthatja be az idejét, Miklós pedig azt mondja, semmit sem panaszként mond, mert a legfontosabb, ami miatt foglalkoznak az ültetvényekkel, hogy szeretik csinálni.

Forrás: Kistermelők Lapja