Aki megkóstolja a falusi vendégasztalon a frissen fejt tejet, krémsajtjukat, mozzarellájukat, parenyicájukat, értetlenül áll az anyagi nehézségeik előtt. Hát nincs, aki a minőségi termékeket megfizesse? Szarkáék elmondása szerint a válasz ennél bonyolultabb. Mert bár értékesítési gondjaik sosem voltak, valahogy mégsem „jön ki a matek”. A kezdeti időkben a Petörke Portéka termelői piacon árulták termékeiket. Itt az előkelő, háromcsillagos Hotel Kardosfa felfigyelt a sajtjaikra. Séfjük, aki szeretett volna helyi alapanyagokból főzni, meglátogatta Szarkáékat, végigkóstolta a kínálatot, és azt mondta, pont ezeket az ízeket kereste. Így egy szezonon át a Hotel Kardosfa vásárolta fel heti rendszerességgel az összes terméküket, alig tudtak félretenni saját maguknak, törzsvásárlóiknak. Mi akkor a baj? Miért nem tudnak – ahogy eredetileg tervezték – megélni csak a gazdaságból? „Kicsik vagyunk – mondja Anita. – Nem jó a gazdaság üzemmérete. Nem tudunk érdemben pályázni.” Márpedig állatot tartani akkor érné meg anyagilag, ha meg tudnák termelni a takarmányt maguknak. Ehhez több föld kéne, és főleg gépek. Kézi erővel egyre nehezebben boldogulnak, így „közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez”.

Anita és Zsolt egyetértenek abban is, hogy nem véletlenül élt együtt annak idején a gazdálkodó családokban három generáció. Mindenkinek megvolt a dolga: az idősebbek főztek, ellátták a háztájat, ügyeltek a gyerekekre, a fiatal felnőttek a földeken dolgoztak, a nagyobbacska gyerekek őrizték a jószágot. Szarkáék ketten kevesen vannak a sok feladatra, ráadásul anyagi okokból egyiküknek munkahelyen is dolgoznia kell. Gyerekeiket nem érdekli a gazdálkodás, megbízható alkalmazottat a gazdaságba pedig ők se találtak. Így csökkentették az állatállományt. Ma már csak egy tehenet fejnek, egy jerseyt, ami remek, 30 literes tejtermelésével, különösen zsíros tejével ellátja a családot és a falusi vendégasztalt.