A közlemény szerint a GVH iránymutató vizsgálata feltárta, hogy a Heineken a törvényi tilalom ellenére szinte kizárólagosságot eredményező beszállítói együttműködést alakított ki egy fővárosi vendéglátóhellyel.
Ezzel a lépéssel a vállalkozások megsértették az új kereskedelmi szabályozás előírásait, mivel leszűkítették a fogyasztók választási lehetőségeit, és gátolták más sörgyártók érvényesülését – írják a közleményben.
A GVH Versenytanácsa figyelembe vette, hogy a Heineken egy korábbi mulasztására tekintettel visszaesőnek minősül, és a most vizsgált magatartással kifejezetten a kisebb piaci szereplők térnyerését elősegíteni hivatott szabályozás megkerülése volt a célja – írják a közleményben.
Mindezek figyelembevételével a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. az egyetlen vizsgált vendéglátóhely forgalma alapján 1
amely biztosítja, hogy üzleti feltételei nem ösztönzik a vendéglátóhelyeket a jogszabályi küszöbök átlépésére.
Az ügyben érintett vendéglátóhelyet üzemeltető Woda Bt.-t a jogsértésben betöltött csekélyebb szerepére tekintettel a hatóság figyelmeztetésben részesítette bírság kiszabása helyett, és arra kötelezte a budapesti kisvállalkozást, hogy alakítson ki a versenyjogi előírásoknak való megfelelést, és a jogsértések megelőzését biztosító belső eljárásrendet – tájékoztatott a GVH.