A fascia egy még kevéssé ismert szerv, mely annak ellenére, hogy óriási befolyással van az egészségi állapotunkra, meglehetősen kegyvesztett állapotban volt nagyon hosszú ideig. Az orvosokat ősidők óta inkább a főbb szervek érdekelték, és nem sok jelentőséget tulajdonítottak annak az anyagnak, ami szinte mindenhol előfordul és mindent körülölel.
Egy fenomenális szervrendszer
A fascia a kötőszövet egy speciális formája.
Igazság szerint bizonyos tekintetben minden szervrendszerünk felett áll, mivel szó szerint mindenünk bele van ágyazva. A legfőbb kötelessége, hogy védjen az ártalmaktól (gyakran még önmagunktól is), biztonságosan becsomagolja a belső szerveinket, és kívülről finoman beburkolja minden porcikánkat.
Neki köszönhető, hogy a szerveink szépen a helyükön maradnak, és nem kezdenek el súlytalanul lebegni, vagy összekoccanni a belső terünkben. Ennek azonban vannak hátrányai is. Éppen e szoros kapcsolat miatt a problémák nem korlátozódnak kisebb pontokra, hanem az egész hálózatra kihatással vannak.
Mindent irányít
Ez a megdöbbentő felismerés alaposan felforgatta korábbi elképzeléseinket a testünkben zajló folyamatokról. Azért rendkívül lényeges, hogy milyen állapotban van a fascia, mert nem a csontváz, vagy az izmok, hanem ez az, ami elsősorban felelős a formánkért, a felépítésünkért. Egy lágy, de mégis nagyon erőteljes anyagkonstrukció. Nem az izmok és a szervek határozzák meg a fascia helyzetét, hanem éppen fordítva, ő hat az izmokra, az ízületeikre, a szervekre. És ebből az következik, hogy az „eltorzult” fascia elnyomhatja szerveinket optimális helyzetükből, helyükről. Az átrendeződéssel pedig funkciózavarok és fájdalmak járnak kéz a kézben.
Védeni akar, ezért korrigálni kénytelen
Hogyan tudunk ártani neki? Hogyan szabotáljuk az egészségi állapotát? Végtelenül egyszerűen. A helytelen testtartással vagy mozgással, mozgásszegény életmóddal, sőt még azzal is, ha dehidratáltak vagyunk (mert akkor ő is az lesz) öntudatlanul és akaratlanul károsodást idézünk elő benne.
Mert ezekben az esetekben arra kényszerítjük, hogy korrigálja a mi hibánkból bekövetkező állapotot. Ilyenkor mikrokompenzációra kényszerül. Sajnos a testtartásunkat nem tudja megjavítani, arra csak mi lehetünk képesek. Viszont a saját hatáskörén belül próbál intézkedni az érdekünkben. De azt meg kell értenünk, hogy
Gondoljunk csak az egyik legismertebbre, az inzulinrezisztenciára. Vagy amikor a felesleges kalóriákat zsírsejtekbe csomagolja a testünk. Ezekkel az akciókkal csak a közvetlen életveszélyt hárítja el. Azonban a problémáink megmaradnak mindaddig, míg meg nem változtatjuk az életmódunkat. A fascia, annak érdekében, hogy megvédjen valami sokkal súlyosabbtól, a kevésbé rossz forgatókönyvet kénytelen lejátszani. Ennek következtében szerkezeti változások, torzulások és fájdalmak keletkeznek. Valamint több tucat tünet jelentkezhet attól függően, hogy mennyire súlyos vagy tartós a kialakult állapot.