0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Tisztújító Küldött Közgyűlést tartott a Tej Terméktanács

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 2023. szeptember 20-án tartotta – háromévente esedékes – tisztújító Küldött Közgyűlését.

A Tej Terméktanács küldöttei megválasztották az új 22 fős Elnökséget, amelyben ismételten helyet foglal a 4 kiskereskedelmi lánc egy-egy képviselője mellett a tejtermelők és tejfeldolgozók képviseletében is 9-9 tag.

A tisztújítás során az Elnökség tagjai a korábbi Ügyvezető Igazgatónak, Harcz Zoltánnak ismételten bizalmat szavaztak, kinevezése határozatlan időre szól.

A Terméktanács Alapszabálya értelmében az Ügyvezető Igazgató mellett ezen választási ciklustól kezdődően három egyenrangú Társelnök irányítja a szervezetet. Az Elnökség Istvánfalvi Miklóst, a Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt. igazgatósági tagját Termelői Társelnöknek, Koller Attilát, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatóját Feldolgozói Társelnöknek, míg Balázs Ildikót, az Auchan Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatóját Kereskedői Társelnöknek választotta.

Forrás: Tej Terméktanács

Magazin ajánló: