0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 6.

„Ez nem munka, ez nem hivatás, ez az életünk”

Amíg egy átlagos európai több mint 70 kilogramm húst és több mint 236 liter tejterméket fogyaszt évente, addig szükség van azokra, akik ezeket előállítják.

Bár az elmúlt években az intenzív globális verseny, a járványok, a klímaváltozás és a költségek növekedése is komoly nyomott hagyott az ágazaton, a mezőgazdaság és az állattenyésztés biztonságos jövőképet kínál a képviselőinek – húzta alá Feldman Zsolt, a KÁN Egyetemi Napok megnyitó ünnepségén.

Fotó: Kovács Tibor

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára emlékeztetett: a versenyben a legjobbak maradnak talpon, és mindenki, aki jelen van a kaposvári seregszemlén, a szakma legfelkészültebb és legelkötelezettebb tagjai közé tartozik hazánkban.

KÁN az agráriumot jellemző legkorszerűbb technológiák bemutatása mellett az emberi erőforrást helyezi középpontba

– mondta Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, a rendezvény házigazdája. Az élelmiszerönellátás és a mezőgazdaság pedig globálisan a figyelem centrumába került. Az újjászervezett MATE nem véletlenül alapoz az olyan vidéki bázisokra, amilyen Kaposvár, ahol sikerült szintet lépni a szakképzés és felsőoktatás összekapcsolásában is. A KÁN Egyetemi Napok is több mint ezer szakiskolás részvételével zajlanak, akik közül remélhetően sokan folytatják majd tanulmányaikat az egyetem hallgatóiként.

Az idén 150 éves város ünnepi lobogójával fejezte ki köszönetét a rektornak Szita Károly polgármester. Mint mondta, a kaposvári agrárképzés több mint 50 éve meghatározó eleme a település életének. A MATE-ba integrált, átszervezett oktatási intézmény pedig új szolgálatot, új korszakot fémjelez Kaposvár és a régió számára is.

A MATE minden állattenyésztéssel kapcsolatos szakot elindított az idei évben és egyedüli felsőoktatási intézményként szervez országos állattenyésztési kiállítást – emelte ki Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke. Hozzátette:

az egyetem szorosan együttműködik a MÁSZ-szal és a mezőgazdászok más fontos szakmai szervezeteivel, mint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége vagy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Kiemelte a hazai állattenyésztés szervezettségét, aminek köszönhetően hatékonyan lehet képviselni az állattenyésztők érdekeit. Mint mondta, erre szükség is van, hiszen jelenleg három ember állítja elő száz ember élelmét, miközben a másik 97-nek nagyon kevés információja van erről a tevékenységről. Nagyon fontos a szakma hiteles bemutatása, mert csak így lehet elejét venni azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek ellene irányulnak.

Fotó: Kovács Tibor
Fotó: Kovács Tibor

Az olyan rendezvények, amilyen KÁN, hozzájárulnak ahhoz, hogy az agráriumban tevékenykedők magas szakmai szinten gazdálkodjanak és továbbadják a tudásukat, miközben egészséges élelmiszert biztosítanak az emberek számára, amely nélkül nem lehetséges szuverenitás, nemzetbiztonság. Erről beszélt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, az Országgyűlés alelnöke, aki az szerint a mezőgazdaság az abban tevékenykedők számára több mint munka és hivatás, mert ez az életük.

 

A KÁN Egyetemi Napok mai megnyitója egy napra esik az Állattenyésztők Napjával, amelyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg a KÁN Egyetemi napok keretében.

A szakmai tanácskozások és más események mellett idén is sor kerül az Agrár-felsőoktatási Intézmények Gazdászversenyére és a vadgasztronómiai főzőversenyre, amit már 13. alkalommal tartanak meg. A vadászat szerelmesei a Somogy Vármegyei Vadásznap programjaiba bekapcsolódhatnak be. Kipróbálhatják a többi közt az íjászkodást, részt vehetnek a Sztent Hubertus-misén és megnézhetik a trófea-, agár-, pákász-, solymász-, vadászíjász-bemutatókat is.

Idén is színes és érzékletes, interaktív standokon lehet megismerni az egyetem intézményeit a MATE Udvarban, és nem maradnak el a látványos haszonállat-bemutatók, versenyek sem. A családokat kisállat-simogató, lovas programok, Gazdaudvar, patkolókovács, nyírási és fejési bemutató, kulturális és szórakoztató programok, kézműves előadások, bábjátékok és Mesetérkép várja. A fiatalos és lendületes programsorozatot pedig este Majka koncertje koronázza meg.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: