A globális felmelegedés hatására az utóbbi években egyre jobban megfigyelhető, hogy a szőlő fejlődési szakaszai korábban kezdődnek és rövidebb idő alatt mennek végbe, a tenyészidőszak hossza pedig nőtt. Ezek a változások látszólag nem tűnnek fontosnak, termesztési szempontból mégis komoly következményekkel járnak. Egyre nagyobb szükség van olyan új termesztéstechnológiai elemek bevezetésére, amelyek képesek késleltetni a kulcsfontosságú fejlődési szakaszokat vagy az érés idejét.
Annak ellenére, hogy a téli fagyos napok száma folyamatosan csökken, a késő tavaszi fagyok tetemes károkat okoznak.
Január, február és március eleje is meleg volt, a szőlő korán fakadásnak indult, a hektikusan váltakozó hideg és meleg időszakok, de különösen az április elején hazánkat elérő jelentős lehűlés (április 6-án mínusz 4 °C) hátráltatta a fakadást, majd lassú felmelegedést követően újabb hideghullám jött (április 28-án mínusz 1-4 °C), ami már károsította a kis hajtásokat és a fakadó rügyeket.
Több bortermő helyen feltűnően sok ültetvényben találkozhatunk különböző szőlőfajtákon a megfázás jelenségével, ami visszamaradt hajtásfejlődésben és deformálódott levelekben nyilvánul meg. Ezeken a hajtásokon kevesebb a fürt is.
A tavaszi fagykárok mértéke több tényezőtől függ (pl. a termesztett fajták eltérő fakadási időpontja, a terület mezoklímája, művelésmód), de egyértelmű, hogy a korábbi fakadás megnöveli a károsítás kockázatát, ugyanis négy-ötleveles állapotban a szőlő nagyon érzékeny a fagykárra. Ahol a fagymentes időszak hossza jelentősen csökken, mint például Dél-Európában, a növények a késő tavaszi lehűlések miatt jobban ki vannak téve a fagykárok veszélyének. Egy késő tavaszi fagy az egész éves termés mennyiségére kihatással van.
A rügyfakadásra a levegő hőmérséklete van hatással, és ezzel összefüggésben láthatjuk azt is, hogy egy tiszta, megművelt talaj több hőt vesz fel, majd sugároz vissza, ami a fagyveszély mérséklését szolgálja. Ezzel együtt kedvez a talaj tavaszi fölmelegedésének és a gyökérnövekedésnek, várhatóan a rügyfakadást is elősegíti, amivel növeli a fagykárok kockázatát.
Mindig nagy dilemma a talajtakarás kérdése. Az ökológiai gazdálkodás egyértelműen támogatja a biodiverzitás fenntartása, az erózióvédelem, a talajdegradálódás, a homokverés elkerülése érdekében, és a tápanyagmérleg helyreállítása céljából.
A fakadáskésleltető hatású késő téli metszés a rügyfakadáshoz közeli időpontban vagy azt követően történik. Ezt a szándékosan késleltetett késői metszést lehet eszközként használni a fagyhatás kivédésére. A metszésmód megválasztásával is eredményt érhetünk el. Rövidcsapos metszés esetén a rügyek egyszerre hajtanak ki, ami egyenletes hajtásképződéshez vezet, és a fürtök is közel egy magasságban helyezkednek el. A tavaszi fagy tehát egyszerre tarolhatja le a hajtásokat. Ennek kivédésére kétmenetes metszést alkalmazhatunk, ami a télen bármikor elvégezhető 7-8 rügyre való előmetszésből és egy kiegészítő vesszővisszavágásból tevődik össze.
Ebben az állapotban az alsó rügyek kifakadása gátolva van, ami a visszavágással megszűnik, és az alsó rügyek is megindulnak. Ez a visszavágás gyorsan elvégezhető.
Szálvesszős metszés esetén (ernyő, Guyot, Sylvoz) a rügyek érzékenysége a késői fagyokkal szemben általában kisebb, mivel az alsóbb helyzetű rügyek később fakadnak. Ebben az esetben két hosszabb szálvesszőt hagyjunk meg, melyeket később vágunk vissza a végleges hosszúságukra és később kötözünk le. Ezzel az eljárással a kihajtás 15-18 nappal késleltethető. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, már a nyári zöldmunkák, csonkázás során tervezni kell, hogy elegendő hosszúságú hajtás maradjon a következő évre.
A késleltetett téli metszés miatt nemcsak a kihajtás következik be később, hanem az összes fenofázis a megszokottól eltérő időben zajlik, ami a termésérés késleltetését is maga után vonhatja.
A fenofázisok időbeni tolódása kihatással lehet a károsítókkal szembeni érzékenységre és tápanyagfelvételi sajátosságokra is, amihez a növényvédelmet és a trágyázást igazítani kell.
