Szemem-szám elállt a csodálkozástól, mikor Gallyas Zsófiát fölkerestem. Tudtam, hogy nagycsaládos grafikus házaspár otthonába vagyok hivatalos, ahol az édesanya plüssfigurákat készít, de arra az elvarázsolt, komplex mesebirodalomra, ami várt, nem számítottam.

Kétszer is elmentem a kapu előtt, míg ráleltem, úgy rejti a sűrű borostyánsövény a portát. Belépve a köröskörül zölddel övezett apró kertbe, egy csapásra megszűnt a külvilág. Buda mindig tartogat meglepetést bújócskázó titkos kertjeivel, különös ódon villáival. Ám itt még ráadásul furcsa állatok regimentje is benépesíti a százéves házat, s ezúttal nem a teraszon sütkérező macskákra gondolok.

A zegzugos, többszintű, falépcsős, toronyszobás lakás minden tenyérnyi felületén fényképek, grafikák, kavicsrajzok, plüssjószágok. Zsófi derül elképedésemen, s a kérdésre, vajon hányan is lehetnek, nevetve tárja szét kezét. „Sejtelmem sincs. Szerintem Guinness-mennyiség.”

Varrókuckó

Abban nincs semmi szokatlan, ha egy anya varrogat a kisgyerekének. Ő azonban Lulu, Barnus és Boróka érkeztével egyre tudatosabban építette köréjük az óvó-védő, játékos képzeletvilágot.

Ők ihlették, ők kérték, néha meg is álmodták a lényeket. A legboldogabb órák voltak, mikor a kis szőnyeget leraktuk a varrókuckóban, és rajzoltunk, varrtunk. Megszállottan akartam, hogy benépesüljön minden a gyerekek és az alkotás örömével. Ma már nagyok, de most is szeretik a plüssöket. És más-más tehetséget örökölve, de átszövi életüket az alkotás.”

Próbálom kitalálni, hogy jön az ötlet, hogy kerülnek képbe az állatok. Mondjuk, észreveszik, hogy megrágta a kocsi kábeleit a nyest, és akkor a bosszúság levezetéseként Zsófi varr egy helyes, ártalmatlan nyestecskét? „Hát, valahogy így is. Egy balatonfenyvesi nyaraláskor láttak a gyerekek életükben először lótetűt. Ami ugye elég ronda rovar. De Boróka, a legkisebb, imádja a bogarakat, pókokat, és rögtön elkezdte rajzolni, majd kijelentette, Mama, nekem kell egy plüss lótetű! Jól van, rajzold le, milyennek képzeled – kértem –, én is lerajzolom, hogyan gondolom textilből.

Mai napig ott az ágyában, párnának használja. De volt dínó korszaka, szarvas korszaka, volt halas, őzes, kutyás korszak, és az ő korszakaihoz kezdett igazodni a varrás. Mindig újabb mese bontakozott ki, újabb világ tárult fel.”

Nagymamától unokáig

A konyhapult fölött vicces madárcsapat lógatja lábát, a szoba sarkában egy kosár gombszemű rókabébi várja a simogatást, mellettük nagy halom TUTU ágaskodik. Nem érdemes firtatni, kifélék. Rendszertanilag – hasonlatosan a gyübiókhoz – besorolhatatlan figurák. Nevüket a gyerekektől kapták, és az a megtiszteltetés érte őket, hogy egyben Zsófia munkáinak márkanevévé válhattak.

Feketék pedig azért lettek, mert az anyukában is élt a kutya-nosztalgia: az ő nagymamájának volt régen egy szakasztott ilyen Döme tacsija. A hagyományok fontosak a családban. „Anyukám is művészeti iskolát végzett, nem szokványos környezetben nőttem fel. Szobánk falán óriás papírvirágok nyíltak, a játékainkat maga készítette, bábokat varrt nekünk. Én előbb rajzoltam, mint beszéltem. A gang falát körbekrétáztam millió állattal, és varrni is korán megtanultam. A plüssökkel aztán a rajzok átmentek 3D-be, tapinthatóvá, valósággá váltak. Nem használok szabásmintát, a fejemben tűpontosan megjelenik a kész figura képe. Rárajzolom az anyagra, és kivágom. Rugalmas textileket használok. Plüss, bébiszoft, polár – ezekkel dolgozni is hálás, és puha, ölelgethető lesz a végeredmény.

Az összevarrás és a töltés után jön a legizgalmasabb, az arc kialakítása, itt az arányokat kell nagyon eltalálni. A csúcspont a szemek fölvarrása, amikor tekintete lesz, megszületik, és elkezd élni a kis karakter. A plüsseim is az én gyerekeim.”

Az erdő kincsei

Az erdő kitüntetett helyet kap a család életében. Erről látványosan árulkodnak a lakásba költözött mókusok, őzek, sünik, szarvasok, rókák, egerek, baglyok, bogarak, és egyéb vadonlakók. „Az erdő a legjobb hely a világon. Már rágondolni is maga a békesség. Megszállott erdőjárók vagyunk, kiskoruktól visszük a gyerekeket kirándulni. Ahogy hajdan minket is a szüleink. A Velencei-tónál, Nadapon van nyaralónk, onnan járunk ki a Meleg-hegyre. Remek gombászhely. Óriáspöfetegtől rizikéig, fenyőtinórutól nagy őzlábig mindent találtunk már. Legjobban talán a mérgező, de gyönyörűséges légyölő galócának örültem, mert szenvedélyesen fotózok, abban is megvan a vadászat öröme.”

Csak nézem a tömérdek, szerelemből született rajzot, fotókönyvet, plüssfigurát, és nem tudom elképzelni, mikor, hogyan lehetett mindezt létrehozni. Hiszen kenyérkereső szakmája szerint Zsófi tervező- grafikus, akárcsak férje, aki diáktársa volt, s akivel fölépítették közös világukat. „Antibiznisz alkat vagyok, így a szakmában hol jobb, hol favágó munkák adódnak. Rajongok a könyvekért, imádom őket kézbe venni, és gyerekkori álmom az volt, hogy a Búvár zsebkönyveket fogom illusztrálni. Nem teljesülhetett a vágyam. Mire elvégeztem az egyetemet, megszűnt a nagyszerű természetrajzi ismeretterjesztő sorozat. Sok dolog nem tetszik a mai világban, úgy látom, devalválódnak az értékek. Lázadok is emiatt. De máig mágnesként vonz a természet, ki vagyok hegyezve a szépre, azt keresem fényképezőgéppel, rajzceruzával, varrással, gondolatokkal. A jót szeretném továbbadni az utódaimnak.”

S. M.
Fotók: Csatlós Norbert, Gallyas Zsófia