Vagy „csupán” az életmódjából adódó károkozással, vagy az általa hordozott kórokozók átadásával tizedeli a méhállományt évről évre. Mennyire kell félni? Mit tegyünk és mit ne, ha észleltük a bajt? Hogyan védekezzünk év közben? Milyen szempontok alapján?

Kezdjük az elején, és nem tudományosan, hanem a korábbiakban megszokott módon, a tapasztalati úton szerzett ismeretekre támaszkodva, hiszen a kaptár mögött nagyon sok minden nem úgy van, mint egy laboratóriumban. Tudomásul kell venni, hogy nincs sablon. Nincs két egyforma méhcsalád, és nincs két egyforma méhészet sem. Hatalmas különbségek lehetnek, például a hordási lehetőségekben (egyhordásos méhészet, vagy olyan méhészet, ahol több főhordás is van egy szezonban), abban, hogy álló- vagy vándorméhészetről van-e szó, vagy hogy mekkora a méhsűrűség egy adott méhészetben.

Márpedig a fiasításos időszak egész évben elhúzódhat. Erről majd egy következő részben írok részletesen.

Nagyon fontos, hogy kontroll alatt tartsuk az állományunkat, akár lemosással, akár porcukros módszerrel történjen is, de tudjuk, hogy egyáltalán be kell-e avatkozni. Ott, ahol nincs fiasításmentes állapotban kezelve az állomány ősszel, illetve zárókezeléskor még fiasítást gondoznak a családok (itt egy-egy tenyérnyi is elég), előfordulhat, hogy már tavasszal is kell atkát irtani.

Számomra az igazi kontrollt, immár ötödik éve, a szaporításaim jelentik, amelyeket május elején kelő bölcsővel és lehetőleg fedett fias keretekkel készítek. Ezeknél a kölyökcsaládoknál, mire az új anya petézni kezd, a család fiasításmentes állapotba kerül, így tényleges atkairtásról beszélhetünk, amelynek az eredménye egyértelműen megmutatja, hogy milyen mértékű az atkafertőzöttség azoknál a termelő családoknál, amelyekből a szaporításokat készítettem. És mivel a legerősebb, legjobban termelő családjaimat szoktam szétosztani, úgy vélem, egészen pontos képet kapok az állományom atkafertőzöttségéről. Ezeket a kereteket mindig tudom, melyik kaptárból vettem, felírom, és ha valahol kiugró atkaszám jelentkezne, akkor pontosan lehet azonosítani, hogy mely családok adták azokat a kereteket. Ha az történne, hogy minden szaporításról sok (10-nél több atka/3 keret) atka hullana a fiasításmentes állapotban történő kezelés után, akkor természetesen állományi szinten azonnal beavatkoznék. Erre öt éve nem volt szükség, de az ördög nem alszik.

Méhészetemben már ötödik éve nem használok semmilyen konvencionális szert (emellett elismerem a létjogosultságukat, hiszen sokan használják ezeket), csak oxálsavval védekezem, szublimálással.

Ez a következőképpen történik: amennyiben a folyamatos ellenőrzések mellett nem mutatkozik magas atkaszám, akkor napraforgó után 5 alkalommal, négynaponta családonként 2 gramm oxálsavval kezelem az állományt. Fontos, hogy ilyenkor mindig megvárom, hogy a kijáró méhek többsége ne tartózkodjon a kaptárban, tehát a dajkaméheket próbálom eltalálni a szerrel. A délelőtti órákban kezelek. Miért is fontos ez? Egyszerűen azért, mert a kikelő fiatal atkák a kikelt fiatal méheken vagy az álcákat etető dajkákon tartózkodnak. Ha minden méh a kaptárban lenne, a fészek belsejében lévő méheket nem tudnánk eltalálni. Én a fészek közepét fújom egy 8 milliméteres furaton keresztül hátulról, de van erre több jó megoldás is. Például menekülőtér vagy leszűkített kijáró, amelyet a szublimálás után bezárunk, különben rengeteg szert fújnak ki. A lényeg, hogy lehetőleg a kijárótól a legtávolabb legyen a furat úgy, hogy a szert keresztül kelljen szellőztetniük magukon.

Arra ügyeljünk, hogy az oxálsavtól szomjasak lesznek a méhek, ezért legyen számukra megfelelő mennyiségű és minőségű víz.

A nyári atkagyérítéssel vissza tudom szorítani az atkák számát a szeptemberi zárkázásig (amelyről a telelésre való felkészítés mellett a következő számban írunk majd részletesebben). Ennek során néhány dolgot tartsunk szem előtt. Ellenőrizzük a populációt, majd szisztematikusan kezeljünk! Ne lövöldözzünk vaktában, ne kezeljünk ellenőrizetlen szerekkel, főleg különböző szereket egyszerre használva. A kevesebb sokszor több. Ne dugjuk a fejünket a homokba, hogy biztosan nincs atka. Ellenőrizzük ismét és ismét! Amennyiben kell, avatkozzunk be, ha nem, akkor tovább ellenőrizzük a családokat. Amennyiben sok az atka, ne essünk pánikba, de ne is halogassuk a kezelést!

Fontos, hogy nem ér 5 kiló mézet az, hogy a végén a kritikus szám fölé ugorjon az atkák száma, és a családok elvesztése legyen a vége. Legyen stratégiánk, amely az egész méhészeti szezont lefedi (sajnos ez még most sem jellemző). Egy dologban egészen biztos vagyok: a családok induló atkaszáma meghatározza az egész éves kezeléseinket. Minél kisebb az induló atkaszám, azaz minél kevesebb atkával telelünk át, annál több ellenőrzés lesz szükséges, viszont annál kevesebb a családok kezelése, így a vegyszerterhelése is.