0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Klímaváltozás? – Gondolatok és tapasztalatok Neumann György méhesében

Az elmúlt pár év ezen a vidéken (Alföld) rendkívüli szárazságot hozott, és erre a hirtelen jött rendkívüli körülményre sem a méhészek, sem a méhek nem voltak felkészülve.

Elég furcsa érzés a szárazságról írni, miközben kint már egy hete szakad az eső. Mégis úgy vélem, hogy nem mehetünk el szó nélkül az éghajlatunkban bekövetkezett változások mellett, hiszen a méhekkel való munka során ezeket az „első sorból” tapasztalhatjuk meg.  Most elsősorban az elmúlt esztendők aszályos nyarairól szeretnék beszélni.

1. kép

Az elmúlt pár év ezen a vidéken (Alföld) rendkívüli szárazságot hozott, és erre a hirtelen jött rendkívüli körülményre sem a méhészek, sem a méhek nem voltak felkészülve. Dunántúli barátaim csak akkor szembesültek ezzel a nehézséggel, amikor eljöttek meglátogatni, és szó szerint elkerekedett szemmel nézték a kiszáradt kukoricaföldeket és a sárgára sült legelőket (1. és 2. kép).

2021-ben még nem tudtam, hiszen ilyen mértékű aszállyal még nem találkoztam, hogy amikor hónapokon keresztül egy csepp eső sem esik a nyári időszakban, azt milyen mértékben sínylik meg a méhcsaládok.

Jelentős veszteséget könyvelhettem el tavasszal, és a meglévő családok sem rúgták szét a kaptár oldalát. Nagyon türelmes és kemény munka után rendeztem a sorokat, és már külön figyeltem az időjárást, felkészülve több lehetőségre is.

2. kép

2022-ben talán az előző évnél is súlyosabb aszály kínozta a térséget, a méheket és az egész élővilágot. Gyakorlatilag a májusi esők után szeptemberig nem volt kiadós csapadék.

De miért is jelent ez ekkora gondot a méheknek? Mi történik, ha semmit sem teszünk?

A családok úgy néznek ki, mintha minden rendben volna, fedett fiasból is elegendő van a kaptárban, viszont ha nincs meg a megfelelő táplálék, akkor az anya abbahagyja a petézést. A következő nemzedék, amelyik majd a telelőméheket nevelné, hiányozni fog a kaptárból. Ez elindít egy rendkívül kedvezőtlen folyamatot: az élelemhiány és a rossz, gyenge dajkaméhek képtelenek megfelelő telelőméheket nevelni. Ennek a következménye, hogy ezek a már amúgy is gyenge méhek nem tudják végigélni a telet, az anya és a család pótolná a veszteséget, ezért hamarabb kezd fiasítani, amiből következik, hogy az amúgy is gyenge telelőméheknek sokkal korábban kell újra fiasítást gondozniuk. Ez megugró élelemfogyást és még hamarabbi elhasználódást fog eredményezni. Ennek egyenes következménye a családok összeomlása és februári elvesztése.

Mit tehetünk, hogy a méhek komfortérzetét biztosítsuk, vagy legalább csökkentsük a kialakult helyzet miatti stresszt?
3. kép

Ebben a régióban, hiába volt a Tisza és a Maros ártere elérhető közelségben, minden teljesen kiégett a szárazságban, a növények is az életükért küzdöttek, megszűnt a virágporhordás. A méhek hajnal 4-től 7-ig tömegével repültek vízért, illetve – mivel itt ez egy nagy mezőgazdasági terület – a guttációs cseppekért, majd egészen este 8-ig nem mozdultak. Tanulva abból, hogy az előző évben is hasonló volt az időjárás, már tavasszal arra készültem, hogy ha megismétlődik a 2021-es év aszályos nyara, azonnal beavatkozom. Így is történt.

Belső itatást alkalmaztam, próbáltam bent tartani a méheket, és a guttációs cseppek helyett az általam felkínált híg vitaminos szirupot (10 liter vízhez 2 kiló cukor) itatni velük. Naponta 0,5-1 litert adtam a családoknak belső etetőben.

Annyit, amennyit még aznap el is fogyasztanak. Mivel az idő előrehaladtával egyértelmű lett, hogy a virágporhordás teljesen leállt, azonnal elkezdtem virágporos lepénnyel támogatni a családokat. Úgy tettem őket a kaptárba, hogy egy-egy lepényt elharmadoltam, és fóliával lefelé helyeztem a keretekre, hogy ne folyjon a keretek közé, a méhekre. Soha nem látott módon fogyasztották (3. kép), és ahogy elfogyott, azonnal pótoltam is. Hiszem, hogy ennek is köszönhető, hogy az anyák nem álltak le a petézéssel, így megfelelő erősségű és kondíciójú telelőméhekkel tudtak a családok a télbe menni.

Nincs nagyobb hiba, mint nem csinálni semmit, hiszen a méheinkért mi vagyunk a felelősek, a mi kaptáraink lakói. Még egy és állandó feladatunk van ebben az időszakban, az atka gyérítése, amit a következő számban írok le.

Lejegyezte: Szűcs Andrea

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: