Japánból származó régi használati tárgyakon láthatók a mai chabo fajtához hasonló tyúkok, amiből feltételezhető, hogy a fajta több ezer éves, de hogy pontosan hol és mikor keletkezett, azt homály fedi. Annak ellenére, hogy japán tyúkként is ismert, írásos bizonyítékok vannak róla, hogy 1603–1767 között került át valamikor Kínából Japán területére.

Taraja egyszerű, széles fogazással. Szemei nagyok, élénkek, csőre pedig rövid, erős. A combok is igen rövidek, akárcsak a csüdje.

A fajta jó ellenálló képességű és vegyes fajösszetételű baromfiudvarban is könnyen tartható, ám komolyabb tenyésztési cél esetén hasznos, ha más baromfifajtától külön tartjuk. Ideális többcélú baromfi, hiszen nem csak díszállatként tartható. Tojásainak mérete és hozama természetesen elmarad a nagyobb tyúkfélékétől, ám mégis értékelhető mennyiséget ad. Méretéből adódóan a kertbe kiengedve nem okoz komolyabb károkat, sőt a rovarok összegyűjtésével a kert hasznára válik – mindamellett még szépek is. Nagyon jó kotlós, ezért más fajták tojásai is nyugodtan rábízhatók.

Ezeket a géneket párba állításkor mindkét szülő továbbörökíti, vagyis egy utód erre a tulajdonságra két gént örököl. Emiatt az embriók negyede kétszeresen rövidlábú tulajdonságot kódoló gént kap, de ez letális, ezért ezek az embriók elpusztulnak. 50 százalékban az utódok rövid és normál lábat kódoló gént kapnak szüleiktől, és mivel a rövid lábat kódoló gén a domináns, ezért az utódok rövid lábúak lesznek. Végül az utódok 25 százaléka kétszeresen normálméretű lábat kódoló gént kap (a kakas és a tojó is ezt örökíti ilyenkor), és ezért az utódok normál lábméretűek lesznek, melyek továbbtenyésztésre alkalmatlanok.

A sima tollú példányokat szilárd, széles tollak jellemzik jól kifejlett pihetollazattal. A fodros tollú egyedeknél a fedőtollazat tollai feltekert fodrokat képeznek. Azok a tollak, amelyek a fej felé irányulnak, nyakfodrot képeznek. A tollak széles zászlókkal rendelkeznek, csak a farok és a szárnyak nem olyan zártak, mint a simatollúaknál. A farktollaknak az alsó része ugyanolyan állású, mint a simatollúaknál.

A selyemtollúak pedig rongyos, hajszálszerű, puha tokokkal rendelkeznek és a tollrojtoknak nincs összefüggő zászlójuk. Esetükben a farok magassága nem éri el azt a szintet, mint a simatollúaknál.

Rengeteg változata van, hiszen egy nagyon régi fajtáról van szó, így a hosszú múltja során volt ideje a tenyésztőknek változatossá tenni a fajta megjelenését. A fehér mellett van fekete változata is, piros tarajjal és arccal. De ugyancsak feketéből van sötét tarajú és arcú. A gyöngyszürkéknél mindkét nem egyöntetű világos szürkéskék színű, szegély nélküli tollazattal. A kék változat hasadó öröklődésű, emiatt az ilyen színű egyedek világosabb és sötétebb tónusúak is lehetnek.

A fehér, fekete farokkal színezett változatát hívják Siro chabonak. Sok más színváltozata is ismert, és mindig akadnak újabb színek, melyek idővel elfogadottá válnak a standardban. Ilyen újabbak a sárga fehér farokkal, a vörös fekete farokkal, vagy a sárga kendermagos.

Formaváltozatai közül is vannak olyanok, melyek már elfogadottak kiállításokon, mint a szakállas (Okina chabo), de több újdonságnak számító formaváltozata is ismert, ilyen a rövidfarkú, nagy taréjú (Daruma chabo), a nagytaréjú (Taikan chabo) vagy a csapott farkú (Kaul chabo).