A méhésztanfolyamok mindenkori „mumus” témája következik. Ha a méhészkedéssel most ismerkedők elolvasták a „Méhésziskola” cikksorozat eddigi írásait, már az alapismeretek birtokában vannak, és bátran elkezdhetnek barátkozni a mirigyekkel. A korábbi cikkekben többször tettünk említést a mirigyekről, így most már „csak” a részletek vannak hátra.
Garatmirigy
A munkásméhben fejlődött ki tökéletesen. Anyában, herében nincs. A fejben található, jobb és bal oldali páros szerv, amelynek kivezető nyílása a garathoz csatlakozik. Pempőt termel, amely fehérjéket, aminosavakat, zsírokat, cukrokat, ásványi anyagokat és enzimeket tartalmaz. A két legismertebb enzim az invertáz és a diasztáz, de ezeken kívül kevésbé közismert enzimeket is tartalmaz kis mennyiségben.
Életét normál körülmények között élő méhcsaládban a fiatal méh 3 napos korától fokozatosan kezdi meg dajkatevékenységét, amikortól garatmirigye elkezdi termelni az álcák táplálásához szükséges pempőt. A garatmirigy váladéka nagyon fontos a fiasítás és az anya táplálásában. Fehérjében gazdag, könnyen emészthető, minimális salakanyaggal rendelkező táplálék. Az álcák táplálkozásának időszaka nagyon rövid, 5-6 nap, ez alatt a lehető legtökéletesebb táplálékra van szükségük. Ez az anya számára olyan, azonnal hasznosuló táplálék, amely lehetővé teszi a gyors fejlődést és – kikelését követően – a napi több mint ezer petesejt képződését csúcsidőszakban.
A dolgozók aktív dajkatevékenységének vége felé a valójában még fiatal méhek, amikor garatmirigyük működése még nem fejeződött be, elkezdik a nektár érlelését és mézzé alakítását. A méhek a nektárt érlelés közben többször felszívják, minden alkalommal enzimeket és kis mennyiségű fehérjét adnak hozzá, míg a folyamat végén beállnak a mézre jellemző beltartalmi értékek.
Mire az új anya elkezd petézni, és szükség lenne az álcák táplálására, már csak olyan méhek alkotják a családot, amelyeknek a garatmirigye visszafejlődött. A természetnek erre is van válasza: az elöregedett dolgozók folyamatos és bőséges virágporfogyasztásba kezdenek, és képesek újraindítani garatmirigyük működését. Ebből arra következtethetünk, hogy munkamegosztásuk során a méhek életciklusai között jókora átfedések vannak, a méhcsalád állapotától függően.
Az áttelelő méhek dajkamunkájuk végeztével a még jó kondícióban lévő garatmirigyüket „eltárolják” a tavaszi időszakra, amikor a család első nemzedékét nekik kell felnevelniük.
Rágótövi mirigy
A fejben található páros szerv. Az anyának nagyméretű, fejlett rágótövi mirigye van, a munkásé valamelyest kisebb, a herében csökevényes. Kivezető nyílása a rágók között van. Amikor a méh szétnyitja rágóit, szabad utat enged a mirigyváladéknak, ha összecsukja, elzáródik.
A túl vastag műlépről és a kaptárban más helyekről összeszedett viaszt csak úgy tudja beépíteni, ha először megpuhítja a rágótövi mirigy váladékával.
A fák rügyeiről összegyűjtött balzsamot e mirigyváladékkal kezeli, mire a folyamat végén kialakul a propolisz.
A virágport a méh egyrészt a szőrzetével, másrészt a rágói és lábai segítségével veszi fel a virágról. A virágporrészecskéket az első pár lábai és a rágói segítségével formázza, alakítja, miközben rágótövi mirigye váladékának segítségével összetapasztja. A kész szemcséket a második pár lába segítségével a harmadik pár lábán lévő kosárkába helyezi, és így szállítja a kaptárba.
Az anya rágótövi mirigye egész életében egyedi váladékot termel, amely valójában feromon. A méhészek anyatermékként is ismerik. Üzenetközvetítő anyag. A kommunikáció legelső formája, mert az egyedek közvetlen kapcsolatában van szerepe.
A kísérő méhek feladata az anya rágótövi mirigyváladékának továbbítása, terjesztése a család számára. Pontos összetétele ma sem ismert, annyi biztos, hogy illékony anyagok is alkotják, amelyek megkönnyítik az információ terjedését az anyáról a család egyedei számára. Ennek alapján szereznek tudomást az anya állapotáról, koráról, teljesítőképességéről, ezek esetleges romlásáról.
A feromon gátolja a munkásméhek petefészkének működését, a pete termelődését és az anyabölcső-építési ösztön felébredését.
