0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Technológia a méhcsalád életének szakaszai alapján

A méhek élettevékenysége az időjárás függvényében változó, ezért munkájukat évszakonként célszerű elemezni.

A családok nyugodt teleléséről a hangjuk alapján is meggyőződhetünk. Erre legalkalmasabb egy gumicső, amelynek egyik végét a kijárónyíláshoz helyezzük, a másik végét a fülünkhöz. A cső felerősíti a benti zajokat. Ha egyenletes, csendes zúgást hallunk, rendben zajlik a telelés. Ha nem hallunk zúgást, ujjunkkal koppantsuk meg a kaptár oldalát. Ha így felerősödő, majd elhalkuló zúgást hallunk, a méhcsalád rendben telel. Ha egyáltalán nem hallható zúgás, bármilyen hideg van is, bontsuk fel a kaptárt, és győződjünk meg a méhcsalád állapotáról. Ha a család elpusztult, a kaptárt vegyük ki a sorból, a kereteket tisztítsuk meg és tegyük raktárba. Azért fontos ilyenkor az azonnali cselekvés, mert a legközelebbi melegebb napokon rablóméhek jelenhetnek meg az elpusztult család kaptárjánál.

Ha a gumicsővel meghallgatott kaptárból erős zúgást, magas síró hangot hallunk, amely nem csendesedik, ez anyátlanság vagy éhezés jele. Ilyenkor szintén kaptárt kell bontanunk, és a családot át kell vizsgálnunk.

Ha anyátlan a család, egyesíthetjük egy másik, legalább közepesen erős anyás családdal. Jelöljük meg ezt a kaptárt, és olyan napon, amikor 8-10 fok a hőmérséklet, napsütés van, a méhek mozognak, egyesíthetjük az anyás családdal. Legegyszerűbb az úgynevezett újságpapíros egyesítés. Az anyás család kereteire tegyünk egy rétegben újságpapírt úgy, hogy teljesen fedje a kereteket. Fedelezővillával néhány helyen szúrjuk át a papírt. Rakodókaptárnál az anyátlan család fiókját vigyük az anyáshoz, tegyük az újságpapírral fedett kaptárra és zárjuk a kaptárt. Fekvőkaptár esetén a kereteket egyenként rakjuk át. Mindig az anyátlan családot vigyük az anyáshoz. Az újságpapírral elválasztott anyás és anyátlan családok lassan átrágják magukat a papíron, és egy-két nap alatt egyesülnek. A legközelebbi melegebb napon ellenőrizzük az egyesülést, és rendezhetjük a kereteket is.

Ha a síró hangot adó családot ellenőrizve éhezést tapasztalunk, tartalék mézeskereteket adhatunk neki. Jó, ha hőkamrában vagy legalább szobahőmérsékleten tartva, kissé elő tudjuk melegíteni a kereteket.

Ha nincs tartalék mézeskeretünk, puha gyúrt cukorlepényt adjunk az éhező családnak, amit ismételgetnünk kell egészen tavaszig. Átmeneti és kényszermegoldás ilyen esetben a néhány szem kockacukor keretekre helyezése addig, amíg cukorlepényt nem tudunk adni.

Zúgást tapasztalunk akkor is, ha valamilyen rágcsáló költözött a kaptárba. Hideg időtől függetlenül ki kell űznünk onnan.

Ügyeljünk arra, hogy se háziállatotok, se vadon élő állatok ne zavarhassák a kaptárak nyugalmát. A kaptárak tetejéről és a felszálló deszkájáról a havat sem kell eltakarítani. A méhek a hórétegen keresztül is kapnak levegőt. A kaptárak közelében semmilyen hangos munkát ne végezzünk. A fürtbe húzódott méhek érzékenyek mindenféle hangos tevékenységre. Ha a zaklatás rendszeres, a méhek nyugtalanul telelnek. Minél hidegebb van, annál érzékenyebbek a zaklatásra. A nyugtalan telelés következtében a fürt külső kérgénél lévő méhek lepotyognak, elpusztulnak. Ha a rendszeres zaklatás hideg idővel párosul, a fürt felbomlik, az egész család elpusztulhat.

Ha a téli időszak nyugalomban telik, a méhek kevés élelmet fogyasztanak. A fiasítás megkezdéséig az elfogyasztott mennyiség körülbelül 3-4 kilogramm között van. Az élelem nagyobb mértékű fogyása a petézés megkezdődése után figyelhető meg. Ha ilyenkor még bőséges az élelemkészlet, a tavaszi fejlődés gyors és intenzív lesz.

Az éghajlat melegedési folyamata következtében egyre több a repülésre alkalmas nap a téli hónapokban. Emiatt egyre gyakoribb a rablások száma. A gyenge és anyátlan családokat órák alatt megtalálják. Ami a tisztulás szempontjából jó, az kedvez a kutatásnak és a rablásnak. A téli hónapokban kirepülő méhek nem találnak virágot, ezért a kaptárakból kiáramló illat csábítja őket rablásra. A tisztuló repülések során legyünk kint a méhészetben, és figyeljük a méhek mozgását.

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Méhészet