Prihoda Juditot kezdetben az állatvilág és a természet foglalkoztatta. Komolyan érdekelte a zoológia, szűkebb értelemben az etológia tudománya. Eközben rajzolni, majd festeni kezdett, autodidakta módon képezte magát, a tanultakat pedig beépítette a képzőművészeti tevékenységébe.

– A vadászat világával és annak kulturális vonatkozásával később kerültem kapcsolatba. Valójában a vadászat talált meg engem az állatábrázoló munkáim kapcsán, így immár több mint 30 éve lehetek része a vadászati kultúrának. Ez idő alatt folyamatosan képeztem magam a festészet és a grafika terén, elvégeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemet tervezőgrafika, rajztanári és művészettörténet tanári szakokon, valamint részt vettem vadászattal kapcsolatos kiállításokon, kulturális rendezvényeken.
Számos alkotó inspirálta munkásságomat, például Albrecht Dürer, de hogy korban közelebbi példát mondjak, Wilhelm Kuhnert lengyel származású német festőművész és vadász, Bob Kuhn amerikai festőművész, vagy Rien Poortvliet holland mester (aki szintén vadász is volt) munkássága is közel áll hozzám, legfőképp a szellemisége, gondolatvilága miatt.
Véleményem szerint a festészet sokat változott, mondjuk, az elmúlt száz évben, mint ahogyan más művészeti ágak is. A mai alkotók a digitális világ megjelenésével és elterjedésével könnyebb helyzetben vannak a XX. századi művészekkel szemben, mivel az információk mind írásos, mind képi formában azonnal elérhetőek. Ez azonban kétélű fegyver, mert fontos különbséget tenni a virtuális „valóság” és a valódi valóság között. A személyesen átélt és megtapasztalt dolgok, amelyek a látványon kívül illattal, hanggal és hőhatással is járnak, tudtommal egyelőre nem szimulálhatók virtuálisan. Ahhoz, hogy meg tudjuk álmodni a vadászat jövőjét, tökéletesen kell ismernünk a múltját! Arra ösztönöznék mindenkit, hogy minél jobban ismerje meg ezt a múltat, mert csak ebből építkezve tudunk szilárd alapot teremteni a jövőnek, amiben a vad és a természet tisztelete alapvető, és korokon átívelő, állandó tényező lesz – véli Prihoda Judit festőművész.
Blaumann Ödön hivatásos vadászként kezdett dolgozni, később azonban felhagyott hivatásával, és más pályát választott. A természetszeretete azonban visszahúzta az erdőbe, de puska helyett immár kamerával és fényképezőgéppel rója a vadont.

– Soha nem tanultam se a fotós, se a filmezős szakmát, a sajátos stíluslátószögemből nézve készítem a fotókat. Sokat segít egy vad lencsevégre kerítésében a hivatásos vadász múltam, hiszen nagy a tapasztalatom a különböző vadfajok természetéről, mozgásáról. Eleinte nem volt tudatos, most már annál inkább, hogy kizárólag vadfajokat fotózom, ezen belül is főként a nagyvadfajokat.
Nem csak a fotózás vagy a filmezés terén, a vadászkultúra más területét figyelve is úgy gondolom, hogy a különböző művészeti alkotásokat kevésbé értékeli a vadásztársadalom, mint korábban. Ez lényegében a felgyorsult világnak és a rengeteg ingernek a hozadéka. Már nem oly becses egy irodalmi igényű szöveg, egy fa- vagy csontfaragvány, egy festmény vagy rajz, miként egy vadfotó sem. És ehhez hozzátartozik az a tény, hogy a ’80-as évekhez képest mintegy 50 ezerrel több vadászjegyet váltanak ki napjainkban. A vadásztársadalom népesedése és az ebből következő felhígulása ezt a helyzetet csak tetézi. Persze arról szó sincs, hogy elértéktelenedett volna a művészet, csak kisebb lett az igény, és ami van, az a hozzá nem értés miatt a silányabb minőséget is elismeri – véli Blaumann Ödön elismert vadfotós és filmkészítő.
Boros Zoltán gimnazista korában érzett késztetést az iránt, hogy az elolvasott vadászati útleírások, vadásztörténetek során a fejében keletkezett képet papírra vesse. Rajzaiban újra átélte az olvasott történeteket, és egyre inkább a grafikák irányába terelték munkásságát. Miután vadászvizsgát tett, sok esetben saját vadászélményeit eleveníti meg a papíron, amit néha kicsit „kiszínez”, ha az élmények nem egészen letisztultak.

– Fantáziámnak és élményeimnek a papírra való kivetítése folyamatos, autodidakta módon történő fejlődés útján alakult ki olyanra, ami visszatükrözi jelenlegi munkásságomat. Persze, akadtak inspiratív alkotók, mint például Balogh Péter, aki jelentős mértékben formálta alkotói stílusomat. Természetesen más behatások is értek, ez elkerülhetetlenné vált, amikor a közösségimédia-felületeken és a kulturális rendezvények gyakoriságából adódóan még több impulzus veszi körül az alkotókat. Azt mondhatjuk, hogy már-már lépten-nyomon egyik vadászati rendezvény követi a másikat, így a vadászati kultúrával is egyre sűrűbben lehet találkozni. Ebben szerintem van némi veszély, mert amennyire sok a lehetőség, sokszor annyira felszínes az érdeklődés; felüti fejét az elmélyülés hiánya, és ha valamiből sok van, akkor az a minőség kárára megy.
Én azt javaslom minden jövőbeli vadásznak, hogy kerüljék a felszínességet, és inkább szkeptikusan, a témát alaposan körbejárva tájékozódjanak. Mélyüljenek el egy képzőművészeti alkotásban, egy rajzban vagy egy festményben, elemezzék a stíluselemeket, amelyek ténylegesen művészeti értéket hordoznak – zárja Boros Zoltán grafikusművész.