0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Ötven kilométeres diéta – a helyi élelmiszer

Van egy réteg, a tudatos vásárlóké, akik úgynevezett 50 kilométeres diétát tartanak. Ennek értelmében helyi élelmiszert vásárolnak, fogyasztanak, mert az fenntartható, hiszen közelről érkezik, így kisebb a szállítás környezetterhelése.

Benedek Zsófia biológus-közgazdász még a tavaly novemberi Magyar Tudomány Ünnepén tartott előadásában hívta fel rá a figyelmet, hogy ez a megközelítés a 2010-es évek elején kezdett egyre népszerűbbé válni. De, mint rámutatott, ez messze nem egyértelmű, hogy így van.

A Fény utcai piac a budai oldal legkedveltebb piacává vált az elmúlt húsz évben, amiben nem kis szerepe van annak, hogy a Széll Kálmán tér (Moszkva tér) közvetlen közelében helyezkedik el és, hogy Budapesten talán itt a legnagyobb a felhozatal bio és eredet-védett portékából.
„Ha belegondolunk, ezek logikus érveknek tűnnek. Ám a piacokra sok vásárló és a termelők is utazva érkeznek – még ha az említett kisebb távolságról is –, így a sok kis környezetterhelő kibocsátás összeadódik, mondta az előadó. Kutatók kiszámolták, hogy egy hatékony házhoz szállítási rendszerben – márpedig a globális hosszú láncok nagyon hatékonyak ebből a szempontból – a kibocsátás körülbelül 70 százaléka megspórolható. Egy másik tanulmányban azt is kimutatták, hogy ha egy fogyasztó több, mint 6,5 kilométert utazik a piacra, mert kicsivel több, mint 3 kilométerre lakik, akkor az oda-vissza út kibocsátása már nagyobb lesz, mintha hosszú láncon keresztül szerezte volna be az adott terméket, amiben már a szükséges hűtés, csomagolás is benne van”

–  magyarázta a szakember.

Fogyasszunk hazai, szezonális termékeket!

A Merkur, székelyföldi üzletlánc híressé vált reklám plakátja.

A szállítás hatékonyságát vizsgálva, vagyis, hogy mennyi szén-dioxid-egyenérték keletkezik egységnyi áru egységnyi távolságra történő szállítása során, azt találták, hogy a kisteherautó, vagyis az a járműtípus, amivel a termelők leginkább szállítják az árujukat, sajnos a legrosszabb hatékonyságú ebből a szempontból.

„Ha például Spanyolszágból, Valenciából hoznánk paradicsomot a budapesti fogyasztóknak, akkor a körülbelül 3800 kilométeres utat megtehetjük hajón a horvátországi Rijekáig, majd onnan vasúton folytathatjuk az utat Budapestre. Ennek az útnak a kibocsátása összesen annyi lesz, mintha egy termelő a kisteherautójával egy 100 kilométeres utat tenne meg, hogy felhozza Budapestre az áruját”

– ismertette a megdöbbentő tényeket az előadó.

Egy termék teljes életciklusát elemezve közelebbi információhoz jutunk arról, hogy valóban mennyi kibocsátás keletkezik az életciklus különböző fázisaiban. A szállítás ebből körülbelül 10 százalékkal részesedik, ami még tovább csökkenthető 4 százalékkal azáltal, ha helyi élelmiszerrendszereket alkalmazunk. Bár látszólag kis számokról van szó, abszolút értékben kifejezve mégis hatalmas számokat jelent.

Egy svéd kutatás eredményeit ismertetve Benedek Zsófia további példaként elmondta, hogy a répa és a paradicsom esetében milyen kibocsátásokkal lehet számolni akkor, ha ezeket a termények Svédországban termesztik, vagy ha Spanyolországból hozzák be őket. A répa esetében a teljes életcikluson belül a szállításnak, illetve a tárolásnak, hűtésnek a legnagyobb a kibocsátása, ezért ebben az esetben sokkal jobban megéri azt helyben előállítani, míg a paradicsom Svédországban elsősorban, fűtött üvegházakban termeszthető, aminek hatalmas a kibocsátása, tehát karbonemisszió szempontból jobban megéri Spanyolországból behozni azt. Vagyis onnan, ahol az a termék éppen szezonális.

Hazai viszonyokra ez úgy fordítható le, hogy egy tudatos fogyasztó a paradicsomot akkor fogyasztja, amikor annak hazánkban szezonja van, vagyis a frissparadicsom-fogyasztást eltoljuk a nyári időszakra.

Globálisan közelítve a kérdést ez azt jelenti, hogy a lokalizáció, vagyis a termelés helyben tartása nem feltétlenül eredményez automatikusan zöldítést. Kiszámolható, hogy Magyarország elvben lehetne önellátó, a szükséges kalóriamennyiség helyben előállítható. Globális szempontból azonban egyáltalán nem ennyire egyértelmű a képlet. Becslések alapján ugyanis 2050-re a lakosság 30, legjobb esetben is

50 százaléka támaszkodhat a helyi termelésre. A többiek esetében kisebb-nagyobb nemzetközi kereskedelemre mindenképpen szükség van, még akkor is, ha az önellátást intenzifikációval növelik. Az ugyanis számos környezeti, környezetvédelmi problémát vet fel, egyrészt területigényes, az eddig legelő vagy egyéb hasznosítású területeket kell bevonni szántóföldi művelésbe, aminek következtében vízgazdálkodási, talajerő-gazdálkodási problémák léphetnek fel.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: