Megfelelő fejlődésük feltétele a fehérjében, ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag táplálék, a téli ínségesebb időszakban pedig nyomelemekre is szükségük van. Sorra vettük, hogy az évszakok váltakozásával milyen táplálékot részesít előnybe a vad, illetve hogyan végzik a szakemberek takarmányozásukat.

A téli és kora tavaszi időszakban a vad természetes táplálékát elsősorban az erdők fáinak és cserjéinek rügyei, vékony hajtásai, gallyai, valamint a lehántható kéreg és háncs adják. Kiemelt szerepet töltenek be a vad túlélésében és erőnlétének megőrzésében akkor, amikor a lágy szárú növényzet már nem, vagy csak korlátozottan áll rendelkezésre.

Bár ennek megítélése nem egyszerű, általános szakmai tapasztalat, hogy jó vadeltartó képességű erdőben az állatok által okozott kár mértéke csekély, és nem veszélyezteti az erdőfelújítás sikerét.

Az erdő ősztől tavaszig szinte pótolhatatlan természetes táplálékot biztosít a vad számára. Ezért is célszerű a lehetőséghez mérten a fakitermelést fokozatosan végezni. Gyakorlati tapasztalatok alapján a döntések akár hetekig is fedezik a vadállomány táplálékának jelentős részét. A frissen döntött állományok lombos gallyai, rügyei és kérge nagy mennyiségű szerves tápanyagot és ásványi anyagot tartalmaznak. Megfigyelések szerint egy 1,5-2 hektáros, tarvágott erdőpászta télen is számottevő természetes takarmányforrás a vad számára.

Dr. Külös Gábor szakíró korábbi megfigyelései alapján

Bár a gallyban viszonylag kevés a kalcium és a foszfor, a rajta található rügyek jóval gazdagabbak ásványi anyagokban. Különösen nagy jelentőségük van a zsenge, leveles hajtásoknak és a lombtakarmányoknak. Ezek a vad tavasztól nyár közepéig tartó időszakban fogyasztott táplálékának akár egyharmadát is fedezhetik. Tápanyagtartalmuk több szempontból megközelíti, egyes esetekben el is éri a lucerna vagy a fehérhere értékeit, ami jól mutatja természetes szerepüket a vad táplálkozásában.