Annyit még hozzá kell tennem, hogy ez a vita, miszerint Csokonai túlzottan is élt volna a borral, vagy éppen ellenkező kapcsolatban volt vele, később is felvetődött. Szép Ernő 1941-ben az Új Idők február 26-i számában megjelent cikke a „Poétás malac” címet viseli, és e debreceni mondás eredetét magyarázva szól Csokonairól. (Az újság szerkesztője ekkor az irodalmi vezérnek tartott – és ma újra a köztudatba emelendő – Herczeg Ferenc.) „Igen sokat kellett csalódni, szenvedni Csokonainak az ő kurta idejében. Ugye nem is csuda, hogy keserűségében többet is használt a boritalból, mint kaputos (tógás – a szerző megj.) ifjakhoz illő.” Szép Ernő közlése szerint kitört a sertésvész Debrecenben, és megfigyelték, hogy a beteg állatok nem esznek, csak inni kívánnak. Innentől ismét a cikkírót idézem: „Megvolt az emlékezete a poétának Debrecenben, ahol látták kocsmáról-kocsmára járni. Olyan vánnyadt is lehetett, mint aki ki van éhezve. Ezért mondhatták a debreceniek a beteg állatokra: olyan poétás malacok.”
Mielőtt teljes értékű bizonyítéknak tekintenénk a széplelkű és Szép nevű író „tanúságtételét”, gyorsan érkezik a cáfolat, mégpedig ugyanezen újságban, Kardos Albert tollából. Ő a Debreceni Csokonai Kör tb. főtitkáraként kategorikusan tagadta a cikk minden állítását, így természetesen azt is, hogy költőnk túlzásba vitte volna a borivást, és ezáltal a mondás eredetének Csokonaihoz köthetőségét.
Ezek után nem tehetünk mást, lássuk a verseket. Itt is szükségesnek tartom felhívni az olvasó figyelmét: ne higgyen a látszatnak, ne döntsön elhamarkodottan. Megint előkerül a Petőfipárhuzam, róla is vannak olyan – komoly – vélemények, hogy aki ennyi és ilyen bordalt írt, aki ennyi versében és ilyen módon említi a bort, az csak borissza ember lehetett. Csokonainál például erősítheti e vélekedést a Midőn iszom a borocskát… c. verse, mely szerint. „Midőn iszom a borocskát,/ Alusznak aggodalmim”. Ki ne örülne annak, hogy aggodalmi alusznak? Hát még, ha a szegény, gyakran éhező költő aggodalminak – valós – sokaságára gondolunk! De felemlíthetem Miért ne innánk? c. remekét (remek, ami a bor ivására történő buzdítást illeti): „Igyunk barátim!… Ha mádi borral a gyomor,/ A kis pokol, megázik./ Igyál! ne, e szőlő-gerezd/ Levével öblödet fereszd,/ Vígadj, öcsém! Maholnap/ Zsákjába dughat a pap.”
Mi a bordal?
Meg kell különböztetni, hogy Csokonai és Ady nem azonos módon „használja” a bort verseiben. E gondolat elfogadásához nélkülözhetetlen a bordal mineműségéről néhány mondatban beszélni. A bordal az ókori kultúra része, legismertebb művelője Anakreon, aki példaként szolgált a későbbi költőknek. Olyannyira meghatározó alakja a borkultúrának, hogy a sajnálatosan fiatalon eltávozott Borbély Szilárd így ír: „…aki nem tudja Anakreont olvasni, az nem tudja igazán a bort sem élvezni, hiába van bora, mint a tenger. Az csak részeges lesz, de nem részegül.” Bordalok minden időben születtek, ilyen a minden bor- (és zene-) szerető ember által ismert Carmina Burana a középkorból. Csokonainál (valószínűleg a rokokó ízlésnek megfelelően) az anakreoni példához való visszafordulást fedezhetjük fel – a magyar népi dalokból vett hatással és formákkal megspékelve. Hirtelen visszanyúlok az előbb idézett, Midőn iszom a borocskát c. vershez, ennek alcíme: (Anakreon), de jellemző címek még: Anakreon és Ovid, és Az anákreoni versek is…
A bordalt, mint „műfajt” a Magyar Néprajzi Lexikon a mulatónótákkal tárgyalja. Ezek általában bizonyos alkalomhoz kötődnek, ilyen a névnap, a lakodalom (mindkét esetben felköszöntő tartalmat is kaphat), de az egyszerű pincézés, iszogatás, kocsmai mulatozás is. Jellemzője, hogy elsősorban férfitársaságban hangzik el, gyakran ott, helyben születik, a hivatkozott alkalom dicsérete együtt jár a bor, meg persze a szőlő, az ivás, és az ezekkel szorosan összefüggő tárgyak (ilyen pl. a hordó, a korsó, a kulacs) dicséretével, vagy a vízivás becsmérlésével. És egy fontos megjegyzés még: sokszor csak szóban születik (született) meg, utána szövegváltozatokban is bejárhatja a szűkebb-tágabb vidéket, mert énekelhető (ha jó!), és közösségteremtő tud lenni.
Példák a bordalokból
Az ivás nélkülözhetetlen eszközei közül a kulacs az, amely Csokonai talán mindenki által ismert borversében megjelenik, igen, a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz c. költeményének említésével kezdem rövid barangolásom. E vers mintájául a kor divatos német költőjének, von Kleistnek Szerelemdal a borosflaskóhoz című műve szolgált. Máris rátaláltunk egy magyar népi motívumra, hiszen nem a borosüveg (flaskó, flaska), hanem a kulacs, annak is a köztudatban legnépiesebb, legmagyarabb változata, a csikóbőrös a főszereplő. Éppen az ismertség miatt nem adok hosszú leírást, csak emlékeztetek arra: az énekesnél nem a lányok, hanem a kulacs a szerelmi győztes… Nem véletlenül írtam „énekest”, mert ez bizony helyzetdal, egyben olyan a dallama, mint a népdaloké. És egy újabb fontos adalék: a köznyelv szavai köszönnek vissza a versben.
