Az egyes erdőfélékhez kapcsolódó aljnövényzet, gombák, madársereg, rágcsálók sokasága és a rovarvilág önmagában is egyre nagyobb kincset képvisel.
Nagy érték a fás területek rekreációs ereje: ha meglátogatunk egy erdőt, úgy érezhetjük, évtizedes problémákat hagyunk a hátunk mögött, amint sétálunk a kitaposott ösvényeken, követjük a turistajelzéseket és időnként meg- megérintjük egy faóriás barázdált derekát. Magyarország méretre ugyan nem nagy, de tagolt domborzatának és változatos talajtípusainak köszönhetően a fás növénytársulásai is nagyon sokfélék lehetnek.
Érdekesség, hogy Magyarország területének mintegy 85%-a alkalmas lenne arra, hogy erdő borítsa. Ennek kialakulásában meghatározó a környezet, a lakósűrűség/városiasodás és a tengerszint feletti magasság. Hazánk legnagyobb része az éghajlati adottságai révén a mérsékelt égövi lombhullató erdők biomhoz tartozik.
A tatárjuharos lösztölgyesek 250 méter tengerszint feletti magasságig, tehát az Alföldre jellemzőek. Mára ezek szinte eltűntek, területeiket mezőgazdasági művelésbe vonták. Külalakjukat tekintve laza, ligetes, park jellegű képet mutatnak.
Felső lombkoronaszintjüket kocsányos tölgy alkotja, az alsót pedig a névadó fafaj, a tatárjuhar mellett a mezei juhar adja. Cserjeszintjében a kökény és az egybibés galagonya a meghatározó. A Gödöllői-dombvidéken és a Mezőföldön láthatunk kisebb állományokat.
A cseres-tölgyes a 250-450 méter tengerszint feletti magasságon uralkodó erdőfajta. Ez a gyakorlatban a dombvidékeket és a hegyvidékek alsó részét jelenti. Lombkoronaszintjét a csertölgy és a kocsánytalan tölgy alkotja. Ezeknek a fáknak jellemzően kiterjedt a gyökérzete, ezért ez egyes fák távol állnak egymástól. Az alsóbb szintekre nagyobb mennyiségben lejutó fény miatt a cserjeszint is gazdag: kökény, galagonya, fagyal, vadrózsa és som található ezekben az erdőkben. Gyepszintjén egyvirágú gyöngyperjét, más fűféléket és különféle pillangós virágúakat, például tavaszi ledneket találhatunk. Síkfőkút környékét érdemes meglátogatnunk, ha háborítatlan cseres-tölgyes erdőben szeretnénk sétálni.
A gyertyános tölgyesek 400-600 méter tengerszint feletti magasságon alakulhatnak ki. Itt is kettős lombkoronaszinttel találkozhatunk: a felsőt a kocsánytalan tölgy, míg az alsót a gyertyán adja. Ez az erdőtípus zárt és sötét, akárcsak népmeséinkben a „rengeteg erdő”. Emiatt cserjeszintje gyér, vagy teljesen hiányzik. Gyepszintje pedig tavasszal elevenedik csak meg: odvas keltike, hóvirág, medvehagyma, salátaboglárka, kontyvirág pompázik. A fák lombosodásával ezek a hagymások visszahúzódnak és csak az árnyéktűrő páfrányok maradnak. Ezek a területek mára sajnos igen visszaszorultak, Zala déli részén, a Zselicben vagy a Mecsekben láthatunk eredeti formájában gyertyános-tölgyest.
A bükkösök 600 méter tengerszint feletti magasságon fejlődnek szépen. Fő fafajuk, mint a nevük is mutatja, a bükk. Egyenes, fölfelé magasodó törzsükkel és sima felületű szürke kérgükkel valódi tekintélyt parancsoló óriások. Teljesen zárt lombkoronaszintet alkotnak, így a cserjeszint hiányzik a sötét miatt. A gyepszint is csak néhány növényből áll: ikrás fogasír, odvas keltike, kárpáti sisakvirág. Hazánk legmagasabb pontja, a Kékestető is bükkösökkel borított terület, mely fokozott védettséget élvez. Látogassuk meg, amíg tehetjük: a klímaváltozás okozta hőmérsékleti szélsőségekre a bükkfák kifejezetten érzékenyek.
