Amikor rátérek a virtigli bordalokra, illendő a legelső ismert, magyar nyelvű bordalt idézni. 1555-re (valahol olvastam 1550-et is) datálják, íme: „Hozd el gazda, hozd el/ az Szerémnek borát/ Ha nincsen is pénzem,/ Vagyon emberségem.” És a feltétele- zések szerint a „Fúdd el jó szél, fúdd el” dallamára énekelték.

Itt most Vitéz Mihály bordalai közül választok ki néhányat, olyanokat, amelyek azt mutatják, amit a lexikon szentesít. Korai zsengéi közül egy ritkaság következik, a ritkaságként való minősítés oka, hogy ezt dátummal látta el (26a Decembris 1792), és amely a Futtába készült versecskék egyik darabja, címe: Egy vacsora felett, borozás közben: „A legátusnak poharába töltsön,/ Aki jó kedvet akar adni kölcsön:/ Egybe jó pap lesz, hegyi bort ha kóstol,/ Minden apostol.” Már a cím is igazolja, alkalmi, eseti „versről” van szó, a vacsora és a bor hevülete szülte.

Említettem az előbb, hogy a víz, a vízital megvetése is gyakori tárgya a bordaloknak. Szinte természetes, hogy Csokonai sem maradhatott ki ebből a költői sorból, ő azonban roppant ügyes paradoxont szüle, amint arra már A vízital c. költemény egyik alcíme szerzőnk szándéka szerint is tájolja az olvasót: „Paradoxum”. Sajnos ismét csak ajánlani tudom a teljes mű elolvasását, garantálom, megéri. Itt csupán néhány citátummal hívhatom fel a figyelmet Vitéz Mihály zseniális, egyben humoros szövegére. Megígéri: „…pohártokat örökre letészem,/ Mert az éles elmét oly drágán nem vészem;/ Ma mondom ki a végső búcsúm rövid szóval:/ Félre mind máslással, mind pedig vinkóval!” Fogadkozik is: „Illatozzon másnak édes muskotály:/ Mit ér? Ha annak is vége ispotály.” Sőt, még a költő jutalmát jelentő jelképet is elutasítja: „Úgy én a borostyánt, én meg fogom vetni,/ Ha poétának csak borba feredve/ Lehet a szűz múzsák forrásához kedve;/ Ha mind bortól lucskos főtől származtatok,/ Ti örök hírt szerzett nemes gondolatok.” És a vers végén megnyugtat minket, ami kis beleérzéssel vigasztalást és reményt is adhat nekünk: „Hanem még ma, míg a késő hajnal kijő;/ Nálad hálok, Bakhus! – de holnap adiő!” Bízzunk az éjszaka jótékony hatásában…

Annál is inkább, mivel A búkergetőben már így ír: „Ha szíhatok borocskát,/ A gondjaim csucsúlnak…/ Héj vízivók! Be sűrű/ Pocsolyába foly világtok!”

Bacchus-versek

Csokonai borverseiben elég sok alkalommal kerül elő Bacchus alakja – mint láthattuk az előbbi esetben is –, akár „megszólítottként”, akár mint a vers főalakja, akár csak mint a bor istene. Most röviden idézek fel néhány olyan sort, amely felvillantja állításom helyességét. Az elsőt – Bacchus, Phoebus – a kép szépsége diktálta teljes bemutatásra: „Az üvegnek gyönyörű napkeletéből/ Mikor a bor tüzelő napja kiszállott,/ Az ivónak szeme-száján ezer új rózsa virít ki.” De nem feledhetjük a már olvasott, Miért ne innánk c. verset sem: „A Bachus úr pincéibe/ Magam leszek vezértek:/ Nunc est bibendum! Ennyibe/ Horáccal egyetértek.” (A debreceni diák latin műveltsége nem tűnik el…)

Valószínűleg a magyar irodalom legfurcsább, már-már a későbbi időszakok általam most minősíteni nem kívánt stílusaihoz hasonlítható verseihez illeszkedőnek vélhetjük (dadaizmus?) – legyünk szakmailag büszkék! – a Bacchushoz, inscriptio c. verse, miután Minden. Szó. Után. Az. Írásjel. Pont., azaz minden szó önálló mondatnak tekinthető. Épp különlegessége miatt szükségesnek vélem teljes terjedelmében ideiktatni:

Kis magyar kitekintés

A Látás c. versének két rövid sorát a magyar föld borának elismerése miatt tartom szükségesnek közölni. „A ti határaitokon, a bornak az istene örvend/ Megkoronáztatván gyönyörű szőllőkkel azokban.” Itt említem, hogy Vitéz Mihály több ízben nevén nevez egyes borokat, ilyen a mádi, a neszmélyi, a hegyi, a máslás – ami egyértelműen Tokajra utal, mint az imént a tarcali jelző –, a furmint, a muskotály, de azt sem tagadhatjuk, hogy nem egy esetben vinkóról szól, ami a szegény poétának jutott. (Tokajjal kapcsolatban ne feledjük, hogy volt ő a sárospataki kollégium diákja is, jogot tanult, tehát a borvidéken élőként is ismeretséget köthetett tokaji borral. Igaz, kicsit megtévesztő az itt tartózkodásának idejéről életrajzaiban olvasható 1795/1796 évszám, ugyanis 1795 decemberében érkezett Patakra és 1796 júniusában már el is hagyta. Nyomtalanul azonban nem maradt ez a néhány hónap, a kollégium praebitoriumában – ma azt mondanánk: borkimérő helyiségében, ahol persze inni is lehetett – a falon felfedezett freskók felirata az egyik oldalon A búkergetőből származik. Ma is olvasható: „Kantsót, fiú! Veszendő/ ez élet és előlünk,/ Mint egy palaczk bor, elfogy” (Tanászi Árpád szíves közlése).