De ne menjünk el szótlanul a szüretet idéző versek mellett. Annyit rögtön jeleznem kell, hogy költőnk számos versét több variációban írta meg, de ezekben azonos részletek – hosszú részletek – lelhetők. Nem is ezen sajátosság miatt, hanem a már hivatkozott szüret miatt vélem idézendőnek Az ősz ciklusból az Október című részt. Azért tartom érdekesnek, mert ismeretes, hogy a költő igen sokat járt az országban, biztos vagyok abban, hogy a szüret is többször volt része peregrinus életének. Ami azonban feltűnő: vajon így gondolunk mi is vissza a más leírások által megismert szüretekre, a szüreti munkásokra? „Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül/ a szüretelőknek víg tábora örül.” Ez még rendjén valónak látszik, azonban olvassuk tovább: „A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,/ Néki, nékimennek a tele sajtárnak./ Az ideit szűrik, isszák a tavalyit,/ Jövő esztendőre tartják majd a mait./ Az újnak örülnek, s ótól kurjongatnak,/ Mert markokba teljes kulacsot forgatnak./ Tántorgó lábokkal és reszkető kézzel/ Mégis sok hordókat tőltnek meg mustmézzel./ S míg a zúgó léhón le felé foly a must,/ Azalatt a hordó mellett isznak víg tust.” Ha így volt, így volt, ne kételkedjünk Csokonai leírásában, adja Isten, hogy még egyszer így legyen!

Névnapi köszöntők – férfiaknak

Nézzünk most névnapi, akár hosszabb verseket. Ilyen a Bálint napja című, amely kiváló példája annak, hogy a bordalok asztalnál születnek, férfitársaságban, névnap alkalmából. Meggyőződésem: ennél a versnél is így van ez, bár Csokonai mást mond a kezdősorokban: „Az eszem-iszom közt nem is jut eszembe,/ Hogy egy-két rozsdás vers van itt a zsebembe,/ És az ha terhekre nem lesz az uraknak,/ Szoktak-e hallgatni, amikor vígan laknak?” Biztat: „Aki nem hallgatja,/ Flaskát emelgethet./ De most csak azt mondom, hogy igyunk, vígadjunk,/ A borból holnapra egy cseppet se hagyjunk.” Érdekességként említem, hogy feltűnik szent Ivó, „a prókátorok szente”, akit, úgy gondolom a mai, profanizált világunkban elterjedt szent Ivó napi értelemben is kell tisztelnünk. De Antal napjára c. versében sem feledkezik meg a borról: „A vígasság minden ábrázatra üljön,/ A jókedv a boros pohárba kerüljön.” És hozzáteszek még egy rövidke idézetet, amely ma már nehezen érthető: „Az én atyám s anyám vígszívű magyar vólt,/ Habzó glázlikat kell kiinni salvéval,/ Ha megárt, öntsük le fekete kávéval.” (A glázli jelentése: üvegpohár, üvegkorsó. Tehát lehet, hogy a kedves szülők sört ittak, azt ki-ki döntse el, melyik mértéket gondolták használni… A salve pedig magyarul üdvözlet – a szerző megj.) Azt már csupán némi derűvel jegyzem meg: ma is sokan hiszik, hogy ittasságuk elfedésére, sőt, megszüntetésére kávét kell inni…

Nem szabad megfeledkeznünk a Marjai leányok tanítója c. versről, mert ennek már alcíme eligazít: „e vers készítésekor már gazda, Makó Mihály nevenapjára írattatott versek Csokonai által”. Nos, ebből kicsiny, de jellemző részlet: „Holnap, kedves hajnalába Szent Mihálynak,/ Száz torokba száz Bakhusnak száz sírt vájnak./ Sok pint, itce s kanta/ Víg salvét kottyant a/ Tüdőnek és májnak.”

Névnapi köszöntők – hölgyeknek

Számos férfinévnapot köszöntő verse mellett találkozunk női felköszöntöttel is, itt kettőt emelek ki. Az első a Kata napra, amelyben a névnapos dicséretéről alig esik szó, annál inkább az ünnepi traktáról, amelyből persze nem maradhat el a bor sem, sőt, a vers így indul: „Micsoda nagy vígság van itt a majorba,/ Miért a sövény is úszkál itt a borba,/ Hol vette az ennyi sok úri vendégét,/ Kik dosztig locsolják a spongyia gégét?” Valamit azért érezhet a költő, mert később sok esztendőt kíván, gyönyörű napokkal, kicsit mentegeti magát, „reggel is ennyit tudtunk volna tenni,/ Nem szükség hát mindig kávén megjelenni.” Minek is, ha a sövény is borban úszkál? De becsületére legyen mondva, gyorsan magyarázatot ad a kései megjelenésre: „Mi, mihelyt megtudtuk, versíráshoz fogtunk/ És ily setét este idevánszorogtunk.” E vallomás alapján ezt is nyugodtan tekinthetjük eseti, alkalomra készített (gyors?) versnek.

A másik, hölgynek szóló köszöntő vers az Éva napra. Az egész költemény alapvetően a borról, a borivás lehetőségéről szól – minden Évának szánt köszöntő sorral megjelenik a borivás vágya. Érdekes kép: „Míg a lenne, ha nincs benne,/ Töltsünk a pohárba bort.” Ez a vágy főleg azért zavaró, mert Vitéz Mihály nem ér már rá, hát futtában iszik. „Engedd meg, hogy múlassunk,/ Érted még egy sort ihassunk,/ Mert a tanyát elbontom/ S mondom: Éljen Éva, s ponktom.” És amiért ezt választottam második versnek, az a búcsú: „Már én megyek,/ Trink! Trink! Trink!/ Úgyé bácsi?/ Ez nem fing.” Meglehetősen különös egy köszöntőversben e sorokat olvasni, de Csokonainál nem ritka az efféle szóhasználat…