Szabadszájú bordalok, erotikus versek

Ezen állításomat igazolandó, a terjedelmi korlátokat figyelembe véve ajtóstól rontok a házba, mindjárt egy kissé hosszabb idézettel kezdem. Oka, hogy az idézet azonnal lecsap, megdöbbent, stílusában nem várt és – gondolom, nem csupán számomra – nem ismert közegbe visz, legalábbis a hagyományos magyar irodalomórákon részt vevő diákok biztosan nem szembesülnek a következő sorokkal:

Úgy vélem, kissé meglepő a Lilla-versek szerzőjétől ez a néhány sor – ami, ígérem, csak a kezdetet jelenti –, a rokokó nem ehhez a stílushoz szoktatott minket. S hogy bordal? Bizony az, címe: A borital mellett. Nagyon sajnálom, hogy a teljes költeményt nem idézhetem ide, mindenkinek ajánlom, keressen egy Vitéz Mihály-kötetet és olvassa el, megéri! Persze még szólok a vers tartalmáról, nagyon röviden citálva az egyébként néha akár humorosnak is nevezhető szöveget. A költő a magyarság, a régi magyar szokások mellett áll ki, és a német befolyást – finoman szólva – ostorozza, persze azokat is egyúttal, akik a német manírt átveszik. Igazolásul:

És nem hagyhatom ki Csokonai végső szentenciáját:

Nem tévedek sokat, ha azt mondom: még a mai, sajnálatos módon politikusok által is kedvelt szabadszájú beszéd- és írásstílus ismeretében is meghökkenünk egy-egy szó olvastán. (Persze gondolhatunk a régebbi magyar irodalom néhány remekére, ahol még Pázmány és Batthyány püspökök is használnak teljes természetességgel olyan szavakat, amelyek hallatán a mai kifinomult úri közönség – amikor csak hallja, de nem ő mondja – az ájulás szélére sodródna.) És ha már a bevezetőben feltűnt Petőfi neve, kinek ne jutna eszébe az ő Mit nem beszél az a német c. verse, abból is a „Foglalod ám a kurvanyádat,/ De nem ám a mi hazánkat!…” sorok.

Tudom, egy példa citálása nem jelenthet bizonyítékot. Menjünk hát tovább – most csak rövidke – utunkon. Érdemes elővenni A pendelbergai vár formája s megvétele c. korai versét, amelyet a tréfás szöveg alapján tréfásan nevezhetnék eposznak is. Bár ez nem „direkt” borvers, azért emlékezem meg róla, mert tartalmánál fogva minden bizonnyal némi borital mellett, után olvasták és élvezték a költő szellemi szárnyalását – gyaníthatóan – férfi rajongói. A szöveg ugyanis nem csupán tréfás, nem kevéssé erotikus is, bár ez bújtatottan jelentkezik. Nem szeretnék kitérőt tenni ebbe az irányba, csak finom célzásként adok ízelítőt: „Két szép fehér márvány oszlop tartogatja,/ mozdulásaival csendesen ringatja,/ Melyeken ha ésszel felfelé cicázol,/ A gyönyörűségtől egészen elázol.” S hogy kétségünk ne maradhasson a szavak rejtett értelméről: „Felette a várnak terül kies halom,/ Melyet tapogatni csupa nyugodalom,/ Feljebb csak látása két kis dombocskának…” Remélem, különösen férfi olvasóim azonnal megértették, miről ír – gyönyörűen! – Vitéz Mihály.

De a szabadszájúságra visszaugorva, ezt olvashatjuk még: „Gyávább egy friss vérnél, kit meglép a hatvan,/ Hát még a hasmenés? Hallgass szette-vette,/ Csak a rossz kakálást, hogy elő nem vette.” De a „várvívás” – értjük, ugye mi lehet – megerőltető: „Úgy belebolondult azon várvívásba,/ Mint a piszkafázott macska a fingásba.”

Zárszó helyett

Kedves olvasóm, ne habozz, készíts magadnak egy poharat, egy üveg bort, vedd elő a polcról Csokonai-kötetedet, olvass, kóstolj, engedelmeskedve a korán elhunyt Vitéz Mihály biztatásának: trink! trink! trink! És tiszta bort igyál, ahogy öregkorára Kopácsi: „A vén Kopácsi esküszik, hogy ifjantan/ Nem jött fel a bor asztalára víz nélkül./ Úgy van: de csaplár volt Kopácsi ifjantan;/ S most már azért van módja tiszta bort inni.” (Purgomák V.).

Dr. Tarján Balázs