0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Ősi technikával termesztenek növényt a sivatagban

A világ sivatagos területein a legnagyobb kihívás a vízhiány. Egy ősi afrikai módszerrel azonban még gabonafélék is megteremnek a világ eme kies vidékein is.

A Száhel-övezet híresen kopár, száraz vidék. Azonban már időszámításunk előtt 3000 évvel az itt élő emberek megtalálták a módját annak, hogy megtermeljék maguknak a szükséges élelmiszereket. A zaï módszernek nevezett technika lényege, hogy minden csepp esőt hasznosítanak.

Illusztráció

A zaï módszer újrafelfedezése Yacouba Sawadogo nevéhez fűződik, aki ennek segítségével 27 hektárnyi erodálódott talajú területen végzett sikeresen erdősítést – írja a Phys.org a The Conversation nyomán.

A módszer lényege, hogy még a száraz évszakban kezdik az előkészületeket: 10-15 centiméter mély lyukakat ásnak, melyeknek 20-40 centiméter az átmérője. Ebbe kerül a szervestrágya és a vetőmag – konkrétan köles és cirok.

Bár furcsának tűnhet a száraz földbe vetni, mégis működik: ahogy megérkeznek az első esők, azok rögtön feltöltik ezeket a lyukakat és a tápanyag a földbe jut,

ami vonzza a Trinervitermes nemzetségbe tartozó termeszfajokat. A rovarok által létrehozott föld alatti járatok ezután segítik a csapadék mélyebb rétegekbe jutását, valamint átalakítják a szerves trágyát a növények által is hozzáférhető tápanyaggá.

A zaï módszer olyan sikeres, hogy egyes szerzők szerint a köles és cirok esetében megszokott 500 kg/hektár terméshozam megháromszorozható ebben a térségben.

Az egyetlen hátulütője ennek, hogy óriási az élőmunka igénye a lyukak ásásának. Ennek megoldására a gazdák állati erővel vont ekével szántanak egymásra merőleges sorokat, és azok metszéspontjaiba vetnek – ezzel a hektáronkénti 380 munkaóra 50-re csökkenthető. Egy szenegáli kisvárosban pedig a polgármester által vásárolt mechanikus fúrókkal igyekeznek gyorsítani a gödrök kialakítását.

A zaï módszer lépései
Fotó: KAIRSESV/Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=93551827

Burkina Faso-ban, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Kutatóintézet (INERA) kutatói azt vizsgálják, hogyan lehetne tovább tökéletesíteni a zaï módszert.

Többek közt mikrodózisú ásványi alapú műtrágyákkal kísérleteznek, mivel az organikus tápanyag igen drága. A növénytársítást is vizsgálják: hüvelyeseket, például tehénbabot vetnek a cirok mellé, illetve új fajokat is kipróbálnak, mint a kukorica, gyapot, görögdinnye vagy a padlizsán.

Az alkalmazkodás „alternatív” módjai

Az éghajlatváltozás okozta szélsőségekre válaszul a világszerte azon versengenek a gazdák, hogy vízhez jussanak. A gátaktól az óriási tározókon át az öntözött területekig mindenütt az az uralkodó politika, hogy minden szükséges eszközzel növeljék az öntözött területeket.

Azonban ez a nézet csak rövid távon fog működni, és magában hordozza a nem megfelelő alkalmazkodás komoly kockázatát.

A nagyszabású mezőgazdasági vízprojektek rejtett hozadéka a vízkészletek kimerülése, a társadalmi igazságtalanság és a geopolitikai feszültségek.

A jelenleg formálódó jövőbeli mezőgazdasági modell meglehetősen ingatagnak és sebezhetőnek tűnik, mivel a víz összegyűjtéséhez és szállításához nagy mennyiségű fosszilis tüzelőanyag felhasználására kell támaszkodnia, nem beszélve a szállítás és tárolás közben bekövetkező vízveszteségről (párolgás, elfolyás, stb.).

Ezzel szemben a Száhel-övezet gazdálkodói a visszafogottság útját választották.

Az újra felfedezett és modernizált zaï módszer pedig csak a jéghegy csúcsa. Sok más, régóta bevált technika – félholdak, kőgátak, mulcsgyűrűk, tanyasi tavak, növénytársítások és még sok más – ugyanannyi figyelmet érdemel.

Ezek mind megfelelő módszerek a szélsőséges hőséghez és vízhiányhoz való alkalmazkodásra, melyek a jelenlegi előrejelzések szerint 2100-ra a mediterrán országokat is sújtani fogják, amennyiben a globális hőmérséklet 4°C-kal emelkedik az iparosodás előtti szint fölé.

Forrás: Phys.org