Olyanok, mintha egy mókás ember művirágokkal tűzdelte volna tele az erdő alját.
A szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) az egyszikűek osztályának spárgavirágúak rendjébe tartozó cserje, amely 60-80 cm magasra nő és sokszor sűrű cserjefoltokat képez. Föld alatti gyöktörzse (rizómája) erőteljes, rajta az éves növekmények kb. 1 cm átmérőjű golyóként jelentkeznek, ezért a gyöktörzs erőteljesen ízelt, gyöngysorra emlékeztet. Szára felálló, dúsan elágazó; hosszú alsó része hengeres, feljebb szögletessé válik.
A valódi levéltől abban különböznek, hogy virág és termés van rajtuk, ami az igazi levélen soha nincs. Valódi levelei aprók, pikkelyszerűek, a levélágak tövénél helyezkednek el. Április–májusban hoz virágot, amelyek aprók, mindössze 5-7 mm-esek, kocsányuk rövid, szirmaik fehéreszöldek, a szárképleteken lévő zöld murvák tövében egyesével-kettesével ülnek. Termései 10-15 mm átmérőjű húsos, élénkpiros bogyók, 1-2 maggal. Bogyói már messziről odavonzzák a tekintetet. Védett cserje.
Nem ehető, de hasznos
A termések emberi fogyasztásra nem alkalmasak, pedig piros színük igencsak csábító. Olaszországban és a Kaukázusban szérűseprűvé kötötték, innen eredeztetik nemzetségnevét (rus = mező; scopa = seprű, gally). Angliában örökzöld lombjából egészen a 20. századig készítettek seprűt, úgy is hívták, hogy hentesseprű.
Kertekben, parkokban dísznövényként ültetik, illetve piros bogyós örökzöld hajtásait a virágkötők díszítésre használják. Egyéb elnevezései: csudabogyó, egértövis, égitövis, spárgatövis, vadpuszpáng, olasz kóró, olasz pázsma, torokfű.
A magyar lónyelvű
A másik hazai faj a lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum), mely rokonánál alacsonyabb, arasznyi magas kis örökzöld cserje.
A Keszthelyi-hegységben, a Mecsekben és a dél-zalai bükkösökben vannak állományai. Korabeli nevei bájfű, nyakcsapfű, péra, csapfű, diadalmas fű, földi borostyán, lónyelvű fű, nyakcsapja, nyelves fű.
Hol keressük?
A szúrós csodabogyó Nyugat- és Dél-Európában, valamint Nyugat-Ázsiában honos. Legészakibb megjelenése Magyarországon van, itt a Dél-Dunántúl erdeiben fordul elő és viszonylag gyakori, helyenként akár tömeges. Egyaránt megtalálható a Mecsekben, a Zselicben, Belső-Somogyban, a Dráva-síkon, a Villányi-hegységben, és északon egészen a Keszthelyi-fennsíkig.
