0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 16.

Jól szervezett holland vállalkozások

A holland és belga faiskolai szektorról kaphat átfogó képet, aki ellátogat a Groot Groen Plus kiállításra. Zömmel holland és belga faiskolák és az ágazat háttéripara vonult fel a kiállításon, egy-két lengyel és olasz faiskola színesítette a képet.

A rendezvényen újdonságdíjjal elismert növényeket már bemutattuk tavalyi 42. számunkban; hosszú kihagyás után folytatjuk beszámolónkat. Népes újságírócsapatot hívtak meg a szervezők, hogy felhívják a figyelmünket néhány érdekes új termékre.

faiskola, virág
A Van der Peijl faiskolában hozták létre a Hydrangea Little XS hortenziákat
A Van der Peijl faiskola 10 hektáron gazdálkodik és egymillió cserepes növényt értékesít évente.

Fontos termékük a négy fajtát tartalmazó Little XS hortenziacsalád, amit ők nemesítettek. E fajták előnye, hogy kis termetűek maradnak, nincs szükség metszésre. Kínálatukban szerepelnek Ceano­thus-, Escallonia-, Euonymus-, Photinia-, Prunus-, Rhododendron-, Rhodoxis-, Sym­phoricarpos- és Viburnum-fajták, illetve Cordylinék, utóbbiakat főként Nagy-Britanniába szállítják. Összesen több mint 200 fajtával dolgoznak. Az angol piacra termelőknek nagy kihívás, hogy a szigetország 2026-ra tőzegmentes közegekre tervez átállni, de kevés más használható alapanyag létezik. Most a holland faiskola 40%-ban képes tőzeg nélküli talajkeveréket használni. További nagyarányú előrelépésre nem számítanak, ezért remélik, hogy a britek is meggondolják magukat. A faiskolában háromhektárnyi üvegház épült, egy-egy termesztőberendezést cserepezésre, illetve az értékesítésre használnak. 2022-ben kezdtek erre a lehetőségre alapozva szabadtéri növényfesztivált rendezni.

Világszerte forgalmazza növényeit a 115 hektáron gazdálkodó Huverba faiskola.

Az 1930-ban indult vállalkozás ma 65 alkalmazottal működik, fákat, cserjéket és évelőket szaporítanak nagy tételben, a fenntarthatóságra ügyelve. Elsősorban Nagy-Britanniába, Francia- és Németországba, Ausztriába és a skandináv országokba szállítanak, kisebb tételeket értékesítenek Olasz- és Spanyolországban. Eleinte féltek a brexit hatásától, de már normalizálódott a helyzet, igaz, egy ember csak az angol exporttal foglalkozik, ugyanis hetente 20-25 kamiont indítanak útnak oda. A termelésben igyekeznek környezetbarát módszereket alkalmazni, napelemekkel és vízvisszaforgatással működnek az üvegházaik és a konténertelep, évente 100 ezer kilowatt áramot képesek termelni. Az üvegházakban biológiai védekezést folytatnak a kártevők ellen, szabadföldön pedig magas szervesanyag-tartalmú, lassan lebomló trágyát használnak, illetve egy birkanyáj segíti a talaj-előkészítést a következő telepítéshez. Minden növényi hulladékot visszaforgatnak, komposztálnak. A klímaváltozás miatt főleg a városokban kell foglalkozni a fák viselkedésével, de kell hozzá nyolc-tíz év, mire következtetésre lehet jutni, addig is több mint 700 növényfajtát kínál a Huverba. Specialitásuk, hogy különböző koronaformákkal, több törzzsel nevelt idős fákat forgalmaznak. A sorfákat három, négy vagy öt átiskolázás után értékesítik, konténeres fáik 3 vagy 5 méter magasak. Egyre többen keresik a többtörzsű fákat és a gyümölcsfákat, akár kertbe, akár parkokba, városi alkalmazásra.

Természetes anyagokból

A műanyaghasználat csökkentésére papírkonténereket ajánl az Opti Plug cég.

Már régóta gyártanak ilyen géppel is manipulálható termesztőedényeket, mára a mérettartomány a 15 milliméteres átmérőtől a 120 milliméterig terjed. Mindegyikhez gyártanak olyan műanyag tartókat, amelyekben cserélgetni lehet a papírcserepeket. Ezeknek az az előnye, hogy kímélik a gyökérzetet, hiszen az edénnyel együtt ültethetők el a növények, a gyökerek képesek kinőni belőle. További előny, hogy gyorsabban lehet továbbnevelni a növényeket, mert nem kell megvárni az ültetéssel, amíg teljesen kitöltik a gyökerek a konténert. Zöldségek nevelésére is használhatók.

A gyomirtók kiváltására készít teljesen természetes alapú, vastag védőszőnyegeket az Engrow cég.

A 21 éves vállalkozás faiskoláknak, gartencentereknek és tájépítőknek egyaránt kínál környezetkímélő megoldásokat. A magyar piacon is találkozhatunk a cserepek földjét borító AW-Disk korongokkal, amelyek megakadályozzák a gyomosodást. A szőnyeg kókuszrostból, szizál- és jutaszálakból készül, természetes gumival összeragasztva. Különböző méretben és élettartamban lehet hozzájutni, a cég forgalmának zöme a 8 és a 12 hónapos korongokból származik. A leghosszabb, kétéves élettartamú korongokat általában oltott tűlevelűek neveléséhez használják. A sokat exportáló holland faiskolák nagyon megszerették a terméket, mert biztonságosan és környezetkímélő módon megoldja a gyommentesítést, ráadásul sok munkaerőt lehet megtakarítani vele, és talán ez számít a legnagyobb előnyének. A legnagyobb átmérőjű AW-Disket szabadföldön, fák tövének takarására szokták használni.

holland vállalkozás
Gyomok elleni védelemre gyárt természetes szőnyeget az Engrow cég

Másik termékük a kézi trágyaszóró, amivel nagyon hatékonyan lehet a növények tövéhez adagolni a szükséges trágyamennyiséget. A Fertil dispenser nagyon egyszerűen működtethető, könnyű eszköz, amivel óránként 600-1500 növényt lehet granulált tápanyaggal ellátni.

A tőzeg helyettesítésére a Jiffy többféle közeget mutatott be, amelyeket kókuszrost, kéregőrlemény, tőzegmoha (Sphagnum), homok és perlit különböző arányú keveréke alkot.

A fejlesztés ellenére az a véleményük, hogy ez sem fenntartható megoldás hosszú távon, mert az alapanyagokat hosszú szállítás és komoly feldolgozás után lehet használni. Ráadásul a tőzegmentes termesztőközegben csak nagyobb odafigyeléssel lehet szabályozni a kémhatást és a vízháztartást, mint a megszokott földkeverékben.

A Pindstrup bemutatta a nagyon kevés tőzeggel készült Forest Gold közeget. Ehhez puhafa-hulladékot dolgoznak föl hőkezeléssel és forró gőzzel a lettországi gyárukban. Ezt a csírátlanított faaprítékot keverik különböző arányban tőzeggel, és könnyű, nem tömörödő, nagyon jó szerkezetű, gyors vízfelvételre alkalmas közeget hoznak létre vele.

Speciális kínálat

Néhány fajra szakosodott a boskoopi Wm J. Hooftman faiskola, amelyben már az ötödik nemzedék dolgozik.
faiskola
Kis mérete miatt csak néhány fajjal foglalkozik a Wm J. Hooftman faiskola

A háromhektáros családi üzemben japán juharokat, júdásfákat és kínai selyemmirtuszokat nevelnek készre. Mint mondják, aki ilyen kicsi, annak valamivel fel kell hívnia magára a figyelmet. Az utóbbi időben a szabadföldi termesztésről egyre inkább áttérnek a konténeres nevelésre, mert úgy jobban értékesíthetők a növények. A szakosodásnak köszönhetően japán juharból száz fajtát kínálnak, a júdásfákból (Cercis canadensis) tizenöt különböző levélalakú és lombszínű változatot, selyemmirtuszból (újabb nevén kínai selyemfa) pedig tíz fajtájuk van. A nemesítőktől gyorsan megkapják az újdonságokat, bár a faiskolás szerint nem mindig jobbak az ismert fajtáknál. Félkész anyagot vásárolnak Új-Zélandról és egy-két év alatt nevelik meg az értékesíthető növényeket, az angliai export miatt tőzegmentes közegben.

Belgiumban nemesített betegség-ellenálló bukszusokat a Herplant cég, BetterBuxus márkanéven.

Ők nem félnek a puszpángmolytól, mert mint mondják, feromoncsapdás előrejelzésre alapozva két-három permetezéssel megvédhetők a bokrok.

bukszus
A Herplantnál sikerült betegség-ellenálló bukszusokat nemesíteni
Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: