Aztán következik a megvalósítás fázisa, ami egy különlegesen izgalmas feladatsor. Ha elkészül az újabb mustár, annak receptúráját lehet még tovább fejleszteni, finomítani. Az új ízek kitalálása, megvalósítása az, ami a legszebb ebben az egészben. Egy mustárt meglévő recept alapján elkészíteni nem nagy dolog, na de egy teljesen újat, hát, az már igen! Megteremteni azt az ízvilágot, melyben minden összetevő harmonizál egymással, ráadásul különlegességet kínál, csodás feladat, illetve kihívás. Alkalmanként és ízenként ötliteres adagokat készítek, ez körülbelül negyven üveget jelent.
Osgyán László tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar emberek szeretik a mustárt, nemcsak a hagyományosakat, hanem ha lehetőségük adódik, akkor szívesen megkóstolják, illetve használják a különlegességeket.

ami a legszebb ebben az egészben
de azt vettem észre, hogy azt inkább a sült kolbászok, zsíros ételek mellé egyfajta savanyúságként eszik, nem túl nagy mennyiségben. Az íz mellett az a cél, hogy a mustár segítse az emésztést. A többség e tekintetben nem válogatós, a hagyományos mustárt választják. De van egy réteg, akik szeretik a különlegességeket, ők szívesen nyúlnak az újabb és újabb mustárokhoz, élvezve azok nem megszokott ízeit. S mivel minden mustárnál ízenként adott, hogy milyen ételek fogyasztásához, készítéséhez ajánlott, ez nem kevés lehetőséget jelent a mustárkedvelők számára.
A mustárt nemcsak hazánkban, hanem az egész világon nagyon régóta, mondhatni „ősidők óta” ismerik és kedvelik, nem csoda, hogy
– Nagy öröm, és egyben elismerés, hogy – Magyarországról egyedüliként – a mustárjaimat a világ legnagyobb mustármúzeumában (National Mustard Museum, USA, Middleton) kiállították. Vásárlók által ismerték meg, majd kértek belőle. Küldtem minden fajtából két üveggel. Nemcsak a külső számított, hanem kóstolták is, így kerültek a mustárjaim a nemzetközi nagyközönség elé.
A keszthelyi Osgyán műhelyben soha nem áll meg az élet, a fejlesztés folyamatos.
– Jelenleg hat-nyolc új ízen dolgozom, a lehetőségek tárháza szinte végtelen, és ahogy már mondtam, imádom ezt a munkát, nem is beszélve a mustárról.
Ez is érdekelheti: