„Ahhoz, hogy a Hévízi Termelői és Kézműves Piac úgy működjön, mint régebben, mielőbbi békére van szükség. Tudom, hogy ezek nagy szavak, és sajátos megközelítése a helyzetnek, de csak így térhet vissza az a világ, melyben többek között a jól fizető orosz vendégek rengeteget vásárolnak, s a magyarok is veszik, viszik a portékákat, köztük az élelmiszereket és kézműves termékeket egyaránt.”
Benkő Lajos, a létesítmény alapító-vezetője ekként értékelte az elmúlt évet, hozzátéve: a Hévízi Termelői Piac tizenhárom esztendeje indult, környékbeli termelők és kézművesek részvételével, köztük csak egy-két megyén kívüli vállalkozással. Az őstermelők esetében ez a kör még szűkebb volt, hiszen ők – az adott termék előállításának helyétől számítva – negyven kilométeres körzetből jöhettek. A kézművesekre ez nem volt igaz, ha a piacon nem kapható terméket kínáltak, akkor enélkül a megkötés nélkül jöhettek, és kínálhatták portékáikat. S érkeztek még a régiségesek is, ez egy külön, de népszerű kategóriává vált.
– Ma is nyugodtan kijelenthetem, hogy a város leglátogatottabb helyéről van szó, ahol az emberek – a vásárláson, nézelődésen túl – találkoznak, összejönnek, megbeszélik a dolgaikat. Önállóan fenntartjuk magunkat, a városnak egyáltalán nem kell pénzt tennie a piac működéséhez.
A „békeidőkre” mára sajnos nosztalgiázva emlékezhetünk, megváltoztak a körülmények, átalakult a vásárlói kör, s mi tagadás, a forgalom sem a régi.
– Két covidos és egy háborús esztendő után nem mondhatom, hogy könnyű volt az elmúlt év – tette hozzá. – Kiderült, hogy háborúban nemcsak a múzsák hallgattak, hanem a termelőknek sem ment jól a szekerük. A piacozók közül sokan elvéreztek, 2023-ban, főleg a kézművesek érezték meg a vásárlók hiányát. A legjobban fizető orosz vendégek az értelmetlen szankciók miatt elmaradtak, ez pedig nemcsak a turizmusban okozott negatív változásokat, hanem a piaci forgalomban is. Az élelmiszerek vonatkozásában még nem is voltak akkora problémák, hiszen sikerült idecsábítani cseh vendégeket, akik elsősorban a füstölt árukat vették, vitték tömegével. Látszott az is, hogy a háborús időszakban a piac látogatói – így a magyar emberek – alaposan meggondolják, hogy milyen áruféleségekre költik a pénzüket. A vendégek azokat a dolgokat veszik meg, melyek ténylegesen kellenek nekik a mindennapokban, amikre nincs szükségük, azokat hanyagolják. Régebben ez nem így volt, vették az ajándékokat a családnak, ismerősöknek, nem takarékoskodtak olyan mértékben, mint manapság. Persze ez érthető, de sajnos ennek következményeként sok – elsősorban kézműves – árus ellehetetlenült. A piac látogatottságát ennek ellenére fenn kellett tartani, ezért sok munkára volt szükség. Motoros emberként folyamatosan járom a Dunántúlt, s a hobbim gyakorlása közben mindent megtettem annak érdekében, hogy pótoljam a kiesett árusokat. Úgy gondolom, sikeres volt ez a tevékenység. Ugyanakkor – a termékek mellett – a rendezvényekre is nagy szükség volt, hogy a piacunk továbbra is vonzó maradjon a vendégek számára. A piacnak nincs saját költségvetése, ezért arra törekedtünk, hogy a kis összegekért rendezett programoknak köszönhetően minél többen jöjjenek. Ebben nem is volt hiba.
Benkő Lajostól megtudtuk: a Hévízi Termelői és Kézműves Piac – alkalmazkodva a város turizmusához – egész évben nyitva tart, de a téli időszakban csak csütörtökön és szombaton várja a vásárlókat.