Szerző: Varró Levente

…az alföldtől a hegyekig, a méhészet különböző ágairól nem is beszélve. Kezdőként az embernek sok a kérdése, és minél jobban beleássa magát, annál több lesz. Ezért is találó a „jó pap méhész holtig tanul” közmondás.

VARRÓ LEVENTE vagyok, Erdélyben, Erdőszentgyörgyön élek és anyaneveléssel foglalkozom tíz éve. Kezdetben nem nagyon sikerült mentort találnom, ezért a méhészetről a legtöbbet könyvekből tanultam. Néhány videó is segített, de akkoriban – főleg magyar nyelven – nem volt nagy a választék. Sokan kérdik, hogy mentor nélkül nem lehet-e megtanulni méhészkedni. De igen. Azt viszont saját tapasztalatból tudom, hogy jóval többe kerül, mint egy tapasztalt, nagy szaktudású méhésztől tanulni. Ezért a mentor nélküli méhészkedés inkább szükséghelyzet, mint lehetőség. Ha visszamehetnék az időben, és lenne egy jó mentorom, akkor inkább választanám őt, mintsem azt az utat, amelyet végigjártam. Tudván, hogy mások is vannak hasonló helyzetben, mint én, módszereimet és a tudásomat próbáltam videókon keresztül átadni a kezdő méhészeknek. Ezek egy része viszont helyspecifikus.

Városkánk a Kis-Küküllő völgyében található, ami méhészeti szempontból magával hoz néhány sajátosságot. Mivel a völgy viszonylag szűk, nincsenek nagy, egybefüggő szántóföldek, a kisebb parcellákon pedig rendszerint gabonát termelnek. Ez egyszerre előny is, és hátrány is. Előny, mert a méhek a teljes szezon alatt szinte kizárólag csak természetes környezetbe járnak élelemért, így nincs gond a nem megfelelően alkalmazott növényvédő szerek kártételével. Legalábbis ami a méhcsaládra gyakorolt ártalmas hatást illeti, mert a modern mezőgazdaság nálunk is számos, méhészeti szempontból értékes növényt radírozott le. A méhlegelő változatos, kora tavasztól nyár végéig szinte folyamatosan gondoskodik jó minőségű virágporról és nektárról, viszont nem túlságosan bőkezű. Általában fenntartó hordásról gondoskodik, amit azért néha ki kell egészíteni. Méztermelésre a környék alkalmatlan, ezért a helyi vándorméhészek legelőnként több száz kilométert utaznak. Például az első akác, a hárshoz hasonlóan, tőlem körülbelül 400 kilométerre van, és a hatalmas napraforgótáblák sem a közelünkben nőnek. Ez teljes embert és komoly „felszerelést” kíván, amibe ha az ember belefektet, akkor nem maradhat otthon. Mivel én mindent egyedül, segítség nélkül csinálok, az anyanevelés mellett nincs lehetőségem vándorolni, mézet csak a kiemelkedő években termelek saját fogyasztásra. A méhészetemben minden az anyanevelésre van kihegyezve, a teljes technológia eköré épül.