A japán piac hosszú építkezés
Japán az egyik legnagyobb piacunk, ahol több, mint 10 éve vagyunk jelen – emelte ki Dimák Csilla, a Lourdes Honey Kft. munkatársa. Véleménye szerint mivel kiemelten fontos a személyes találkozó az üzleti életben is, így a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások kedvezőtlenül hatottak a kereskedelem ezen aspektusára. A Covid-19-járvány kitörése, és az azt követő szigorítások óta a 2024. évi volt az első Foodex kiállítás, amelyen részt vehettek. A legfőbb céljuk a részvétellel az volt, hogy új kapcsolatokat építsenek, valamint a már meglevő partnereinkkel is találkozzanak, és tovább mélyítsék üzleti kapcsolatainkat.
Dimák Csilla tapasztalatai szerint az érdeklődés ismét a járvány előtti állapotot tükrözte. Mint mondta egy új üzlet kialakítása japán partnerekkel hosszú folyamat, általában 1-2 év, így az idei kiállítás eredményéről később lehet mérleget vonni. Viszont összességében sikeresnek tartják a kiállításon való részvételt, mivel az ázsiai csendes-óceáni térség legnagyobb élelmiszer és ital szakkiállításáról van szó. A Lourdes Honey vezetése örül az Agrármarketing Centrum által biztosított a lehetőségnek, a kiállításon történő részvételnek.
Platform az új lehetőségekhez
A Foodex Japan Ázsia egyik legnagyobb élelmiszer- és italipari kiállítása. Az élelmiszer- és italtermékek széles skáláját mutatja be, beleértve a hazai és nemzetközi márkákat is. A szarvasi GALLICOOP ZRt. termékeinek nagy részét a külföldi piacon értékesíti – emelte ki Ruck János, vezérigazgató.
A kiállítás a világ minden tájáról vonzza a kiállítókat és a látogatókat, így a hálózatépítés, az üzleti ügyletek és az új élelmiszertrendek felfedezésének központja. A kiállítók gyakran mutatnak be innovatív termékeket a hagyományos konyha alapanyagai mellett, valamint az élelmiszer-előállítás és feldolgozás legújabb technológiáit. Ahogy a vezérigazgató mondta, vállalatuk egyik népszerű termékével, a tavaly Innovációs Díjat nyert panírozott, töltött húsgolyóval debütált a kiállításon. Mint kiemelte, a Foodex Japan összességében platformként szolgált számukra, hogy új lehetőségeket fedezzenek fel, bővítsék hálózataikat, és első kézből értesüljenek az élelmiszer-ágazat legújabb fejleményeiről.