A tapasztalatok szerint emiatt egyáltalán nem kellett kompromisszumot kötni az említett két zöldség minőségét és pulton tarthatóságát illetően, és ugyanez igaz a zöldhagymára is, amely a műanyagelhagyó projekt következő tárgya lesz. A csomagolóanyag-csökkentés érdekében tett intézkedéseik ugyanis folytatódnak: a tervek szerint még a nyár előtt eltűnik a műanyag csomagolás az újhagymákról is az áruházlánc üzleteiben.

Ez a fejlesztés összhangban van a családi cégként működő Jumbo klímacéljaival, és annak a korábbi elhatározásnak a folytatása, miszerint nem fognak légi úton szállított burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt forgalmazni, állítják.
A Jumbo azt a célt tűzte ki, hogy 2025-ben 20%-kal kevesebb csomagolóanyagot fog használni, mint 2020-ban, ezért partnereivel együttműködve folyamatosan keresi a módját, hogyan lehet kevesebb csomagolóanyaggal megoldani a helyzeteket, vagy pedig korszerűbb anyagokat, több újrahasznált, visszaváltható és anyagában újrahasznosított anyagot, illetve egykomponensű csomagolóeszközt felhasználni.
úgy a saját rendszereit, mint az egyes árucikkek termékpályáját tekintve, áll a holland vállalat húsvét előtti közleményében.