0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Kistermelő vagy szarvasmarha-ágazati adminisztrátor?

Az effektív munka részén kívül várnak ránk, gazdálkodókra más, sokak által kevésbé kedvelt, ám olyan kötelező jellegű tennivalók is, mint a gazdaság papírmunkája.
Lucernabála pakolásakor…

Kistermelőként azonban nem elegendő csupán az állatokról pontos jegyzéket vezetni, konkrét feljegyzésekkel kell rendelkezni minden egyes napon a megtermelt/kifejt tej mennyiségét illetően, illetve annak értékesítéséről, felhasználásáról.  Első lépésként fel kell tüntetni az adott napra vonatkozó összes kifejt tej mennyiségét, majd a tej további „útját”, mint a borjak által elfogyasztott, eladott, az esetlegesen (tőgygyulladás, gyógykezelés miatt) megsemmisített és a feldolgozott tej mennyiségét. A két oldalnak természetesen egyeznie kell. Az elkészült és az eladott termékek – mint a sajt, a túró – mennyiségét szintén pontosan vezetni kell. A sajtkészítés során felhasznált alapanyagokról kötelesek vagyunk a dokumentumokat megőrizni, hogy azok visszakövethetőek legyenek.

A könyvelést illetően is adódik jócskán tennivaló, mint a bevételről szóló nyugták és számlák rendszerezése, online rendszerbe való bejelentése, illetve a kiadások rendszerezése.

Amennyiben saját magunk végezzük az inszeminálást, úgy a termékenyítési jegyek rögzítése az ENAR online felületén is a mi feladatunk; ehhez a saját tenyészetünk, a termékenyített üsző és a mélyhűtött sperma adataira lesz szükség.

… és adminisztráció közben

Ahol állatokat tartanak, ott elengedhetetlen a rovarok és a rágcsálók irtása, azok elszaporodásának megelőzése. A takarmány odacsalogatja a rágcsálókat, így elővigyázatosnak kell lennünk, a folyamatos csapdázás javasolt. A rovarok tömeges megjelenése leginkább a nyári időszakban jellemző, irtásuk elengedhetetlen állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági szempontok miatt. Ezen feladatok is részét képezik egy kistermelő életének a hétköznapokban.

Évente kötelesek vagyunk mentességi vizsgálatnak alávetni az állomány minden egy év feletti egyedét.
Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: