0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 23.

FoodTechShow: korszerű gépek, robotok mutatkoztak be az élelmiszeripar számára

A budapesti Millenárison megrendezett FoodTechShow kiállításon több mint 150 korszerű gép, robot, élelmiszeripari berendezés várta a látogatókat, akik az alapanyagok beérkezésétől a kiszállításig szükséges eszközöket ismerhettek meg.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezte meg a FoodTechShow kiállítást és az ágazat jövőjével, lehetőségeivel foglalkozó kerekasztal-beszélgetéseket.

A szervezők legfontosabb célja az volt, hogy előremutató technológiai lehetőségeket mutassanak be, amelyek a közeljövőben megnyíló pályázatok segítségével a gyakorlatban hasznosulnak.

Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős országos alelnöke megnyitójában hangsúlyozta, hogy a közeljövőben megnyíló, összesen 200 milliárd forintos fejlesztési forrást felelősen, bölcsen, hatékonyan kell elkölteni. Ez a kiállítás segít abban, hogy a korszerű megoldások révén érezhetően javuljon az ágazat hatékonysága, hiszen sokszor az elmaradott technológia az oka a versenyképességi hátrányunknak. Az előremutató fejlesztésekhez a támogatás mellett saját forrás, hitel és jó üzleti terv is kell, amiben megalapozott, a kereslet által meghatározott beruházás szerepel.

Szécsényi Tamás, Juhász Anikó, Felkai Beáta Olga és Éder Tamás Fotó: Horváth Csilla

Az ágazat előtt most megnyíló lehetőségekről és az eddig elért eredményekről beszélt Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Felkai Beáta Olga, az AM élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára és Éder Tamás, Szécsényi Tamás, a NAK élelmiszeripari igazgatója kérdéseire válaszolva.

FoodTechShow – komplex megközelítés

Korábban is sok mindenre lehetett pályázni az élelmiszeripari cégeknek, most viszont csak a kiindulási anyaghoz kötik a lehetőséget, vagyis mezőgazdasági alapanyagot kell feldolgozni, de nem feltétlenül élelmiszerré,

mondta Juhász Anikó. A kisebb fejlesztéseket támogató felhívás esetén maximum 200 millió forint támogatás igényelhető (50 milliárd Ft keretösszeg), a komplex felhívás esetén pedig minimum 200 millió, maximum 5 milliárd forint az igényelhető támogatás (150 milliárd Ft keretösszeg). A korábbiakkal ellentétben előlegfizetésre is lehetőség lesz a támogatási összeg negyedéig, a megvalósításra pedig 24, illetve nagyüzemeknél 36 hónap áll rendelkezésre. Megszűnt a dolgozói létszám megtartásának kötelezettsége, hiszen a modernizálás alapja éppen a gépesítés, robotizáció megvalósítása. A támogatás intenzitása alapesetben 50%, amihez további 15% szedhető össze, például ökológiai gazdálkodással, együttműködéssel, induló vagy fiatal gazdaként, továbbá kamat- és garanciatámogatást is lehet kapni.

FoodTechShow
Magyar fejlesztés a palettát összeállító robot
Fotó: Horváth Csilla
Az utóbbi években ugyan 30%-kal javult a hazai élelmiszeripar hatékonysága, de még mindig elmarad a feldolgozóiparon belül,

értékelte az ágazatot Felkai Beáta Olga. A lendületesebb fejlődéshez fontos, hogy saját, dedikált forrás álljon az ágazat rendelkezésére. Most nincs méretbeli megkötés, és az új pályázat nyitva áll a borászatok és a takarmányfeldolgozók előtt is, akiknek korábban külön felhívások szóltak. Nagyon fontos lenne, hogy az ágazat szereplői magukévá tegyék az élelmiszerlánc-szemléletet, nem megfeledkezve a fogyasztókról sem.

Éder Tamás is azt hangsúlyozta a FoodTechShow kerekasztal-beszélgetésén, hogy a komplex megközelítés vezethet eredményre, mert nem minden beruházás nyereséges önmagában, kell hozzá például a melléktermékek feldolgozása is. Fejlesztési támogatásra a bel- és a külpiac ellátása érdekében is szükség van, hangsúlyozta, különösen azért, mert az utóbbi években csökkent a hazai termékek részesedése az élelmiszer-forgalmon belül.

FoodTechShow

Így a hazai piacra szánt tömegtermékek esetében is fejlesztésre van szükség, egyes termékeknél modernizálni és bővíteni kell a termelést. Éppen ezért a pályázatok elbírálása során nagy figyelmet fordítanak az üzleti terv megalapozottságára.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu