Szerző: Stencli Ferenc

CSINCSA TIBOR Kanadában élő méhésztársunk, szakírónk megtisztelt azzal, hogy részletes kritikát fogalmazott meg e szaklap hasábjain korábban megjelent írásaimmal kapcsolatban. Reméltem, hogy a hozzá hasonló értő olvasókban ugyanígy megfogalmazódnak a saját meglátásaik, ami érdemi vitának adhat helyet. Az pedig még inkább felemelő érzés, hogy nagyon sok mindenben egyetért velem, ahol pedig kritikát fogalmaz meg, az is inkább félreértést, mint egyet nem értést tükröz!

Először is tisztáznám cikkem témáját, szándékát. A fenntarthatóság vizsgálata önmagában is elég utópisztikus, ha a jelenlegi világ működését nézzük, nincs ez másként a méhészeti ágazat esetében sem. Ennek ellenére próbáltam összeszedni, hogy mik lehetnének azok a változások, megoldások, amelyekkel orvosolni lehet ágazatunk gondjait. Természetesen nem tudok kész tervvel előállni, de talán sikerül egy újfajta párbeszédet indítani a méhésztársadalomban, ami végül jó irányba visz minket. Ezek tükrében szeretnék reagálni méhésztársam észrevételeire, gondolataira.

A haszonállatok kapcsán tökéletesen kifejtette azt a problémát, amelyet én csak röviden említettem.

A méhek teljes mértékben a természetre vannak utalva, nem (csak) a méhészre. Minden terméket, amit hasznosítunk tőlük, a természetből gyűjtenek be. Ez szöges ellentétben áll a többi haszonállat tartásával, ahol az ember biztosítja a táplálékot (persze azt nagy részben a természetből nyeri), és végeredményben húst, tojást, tejet kap. Ha a méheket ilyen módon tartanánk, akkor semmi hasznunk nem volna belőlük. Sajnos ez a folyamat is elkezdődött, az elmúlt tíz évben rohamosan nőtt a méhtakarmányozás, elég csak megnézni a méhészújságok hirdetéseit, ahol az eszközgyártók helyett a takarmánygyártók hirdetnek már szinte minden felületen.

Persze óriási gond a méhek megfelelő minőségű és mennyiségű természetes táplálékhoz jutása, például az egyre egyöntetűbb monokultúrás mezőgazdasági termelés, illetve az egyre gyakrabban jelentkező szárazságok miatt, viszont itt jön a kérdés, hogy mikor érünk el ahhoz a fordulóponthoz, amikor már nem fogja megérni takarmányozni a méheinket (tavaly épp a napraforgómézet nem érte meg elvenni), viszont anélkül meg nem lehet majd megfelelő vitalitással fenntartani az állományokat. Közel lehetünk ehhez, de remélem, soha nem fogunk eljutni idáig.