Eltérve a megszokásoktól

Bódi Csaba agrármérnök Szombathelyen született. Szülei a Vas megyei Hegyfaluról költöztek a megyeszékhelyre, a nagyszülők még nagyon egyszerű életet éltek a faluban. Csaba álma az volt, hogy állatorvos legyen, ám a szorgalma a felsőtagozatban hagyott némi kívánni valót maga után.

Ott a szerencse Dancza János személyében pártfogásba vette, aki az osztályfőnöke lett.

Ők a feleségével együtt az osztályból kicsipegettek 4-5 jobb eszű gyereket, aztán külön energiát fordítottak arra, hogy ezeket a tanulókat felkészítsék az egyetemre. Külön külföldi egyetemi felvételit csináltattak velük, ami akkor szokatlannak bizonyult. Viszont ez a felvételi procedúra sok mindenre megtanította őt is. Ez az egyetemi felvételis felkészítés visszahatott az érettségire is, de a külföldi tanulásból azért nem lett semmi, mert a nagymama túlzott vallásossága, neki pedig a ministrálásban betöltött aktív szerepe miatt az egész elenyészett. Az állatorvosi helyett az agrárt ajánlotta az osztályfőnök és a felesége.

Előbb 1 évig katonaság Nagykanizsán – ami a mai fiataloknak sem ártana –, Óváron a rendszerváltoztatás utáni 4. évben jött el a lehetősége a külföldi tanulásnak, Tempus ösztöndíjjal mehetett Németországba. Az óvári néptánccsoport vezetője tanította itthon, aki közben a Kieli Egyetemen részt vett egy három hónapos kurzuson. Az ő útmutatásai alapján tudott egy jó pályázatot elkészíteni. Az agrármarketinget jelölte meg témájául. Több mint 500-an jelentkeztek, ebből 93-ukat vették fel. Az ösztöndíj 1 évre szólt, amit Bódi Csaba önkényesen meghosszabbított egy félévvel. Ez ahhoz kellett, hogy a tanulmányait be tudja fejezni és nyelvvizsgát tudjon tenni. Óváron 78 fős volt az évfolyam, Kielben közel 30 000 hallgató tanult. Az oktatás ott reggel 8-tól este 8-ig tartott. Bekerült egy neves marketingprofesszor csapatába, és amit csak lehetett elsajátított. A diplomadolgozatát a közösségi marketingből készítette. Közben itthon évet halasztott, majd átment levelező tagozatra, aminek következménye, hogy sem a levelezős tablón, sem az eredeti évfolyamának tablóján nincs rajta.

A kilátástalan helyzetben 1992-ben Iváncsics professzor rákérdezett, hogyan tovább, Csaba? Az egyetem továbbképző intézetében, amit akkor Kiss Elemér vitt, indítottak egy agrármarketing-képzést olyanoknak, akik érettségizettek, de az egyetemre nem jutottak be. A professzor azt ajánlotta neki, hogy itt tanítson nyelvet, közgazdaságtani alapismereteket és marketinget. Ez érdekes kihívásnak tűnt, s az év szeptemberében elkezdett dolgozni, mint intézeti mérnök. A tananyagot is ő állította össze, mert az még nem volt. Sőt a maradék idejében az Óvári Gazdák titkári teendőit is ellátta. Az akkori „busás” egyetemi keresetét esténként német nyelvoktatással egészítette ki, mint friss házas. A következő évben erre a kurzusra már csak heten jelentkeztek, ezért nem is indították el.

Akkor indult nálunk ez a vállalkozás, s akartak egy üzemet felépíteni. Ha fejlesztésről gondolkodnak, Bódi Csaba azt ajánlotta, ő szívesen találkozna és beszélgetne a cég ügyvezetőjével. Kiderült, hogy az osztrák ügyvezető ősei részben magyarok, és ő régóta rágta a tulajdonos Hipp úr fülét, hogy bővítsenek a keleti piacok felé. Ez már a ’70-es években felvetődött, de Hipp úr tartotta magát a nézetéhez, hogy kommunistákkal nem üzletel. Amikor a vasfüggöny leomlott, az osztrák ügyvezető rohant a tulajdonoshoz, mehetünk keletre! Szabad kezet kapott, nézzen körül és referáljon, mit hogyan lehetne tenni.