I. Valós konfliktus – helytelenül jelölt hasznosítás
Az igénylés beadója egyetért azzal, hogy a területén egy másik, az igényelttől eltérő hasznosítás van jelen, és annak alapján módosítja a hasznosítást a Kérelemben.
II. Valós konfliktus – visszavonás
Az igénylés beadója egyetért azzal, hogy a tábláján az igényelttel nem megegyező hasznosítás található. Ennek következtében úgy jár el, hogy visszavonja a táblát az EK-ból.
III. Nem valós konfliktus – Ellenbizonyítás
Az igénylés beadója nem ért egyet azzal, hogy a területén az igényelttől eltérő hasznosítás detektálható. Ennek bizonyítását a MobilGazda-applikációban megkapott fényképkészítési feladatra válaszolva területalapú fotók beküldésével teheti meg, melyhez rövid szöveges leírást is tehet. A területalapú fotók lényege, hogy a tábla határain belül bárhol el lehet készíteni őket, de lényeges, hogy készüljön egy, a terményt távolabbról ábrázoló átfogó kép, és egy másik, ami a terményre ráközelít. (Az EK beadó felületén már 2 hetente megjelennek az aktuális Sentinel-2 valós színes felvételek, melyekről jól azonosítható a tábla vegetációs fejlődése.)
Amennyiben a TMR jelzésére nem reagál megadott határidőn belül a kedvezményezett, vagy a reakció nem oldja fel a konfliktust, akkor valószínűleg helyszíni ellenőrzés dönt majd a terület felszínborításáról.
(Magyar Államkincstár)