Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. A kalászosok intenzíven növekednek, már a kalászhányás fázisában járnak. A gyümölcsfák már elvirágzottak, a terméskezdeményeket és a növekvő termést a nagyszámú kártevő mellett a múlt héten még többször veszélyeztették gyenge éjszakai fagyok.
A folytatásban változékonyabbra fordul az idő, növekszik a csapadékhajlam, elsősorban záporos jellegű csapadékra van kilátás. Pénteken főként az ország délnyugati felén kell ismétlődő záporokra, zivatarokra számítani, melyekből helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat, majd szombaton átmenetileg csökken a csapadék valószínűsége, vasárnap pedig az északi országrészben várhatók nagyobb számban záporok, zivatarok.
Összességében az előttünk álló egy hétben a Dunántúlon várható nagyobb mennyiségű csapadék, arrafelé területi átlagban is 10-30 mm, míg a Tiszántúlon többfelé alig fog esni, és tovább szárad a talaj. A hőmérséklet nem változik számottevően, jellemzően marad a kora nyárias meleg idő 25 fok körüli csúcsértékekkel, de a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon pénteken 20 fok alatt maradnak a maximumok.
Ez is érdekelheti: