0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Otthoni keltetés

Én nagyon bátran kezdtem bele a baromfizásba, ellentétben más emberekkel, akik tartanak a keltetéstől, mert azt gondolják, az egyenértékű az űrtechnológiával. Már a legelső állományomat is saját magam keltettem – géppel.

Ha megvan az összes keltetésre alkalmas tojás, akkor 6-8 órát pihentetem őket 20-24 fokos helyiségben, majd a forgatóműves gépbe belehelyezem a bölcsőkbe a tojásokat, hegyükkel lefelé. Kézi forgatás esetén pedig megírom a tojásokat.

Az oldalukra R, mint reggel és E, mint este betűt írok (ceruzával vagy alkoholos filctollal). A két betű pontosan a tojás két ellentétes oldalára kerül.

A két jelölés közé pedig húzok egy vonalat, hogy a későbbiekben lássam az oda-vissza forgatási irányt, hiszen körkörös forgatásnál megvan az esély, hogy a fejlődő embrióra rátekerem a jégzsinórt. A megírt tojásokat oldalukra fektetve behelyezem a gépbe. A gépkönyvben előírt vízcsatornákat feltöltöm vízzel, a megfelelő páratartalom elérése végett.

Különböző fajták tojásai a keltetőben
Különböző fajták tojásai a keltetőben
Fotó: Farkas András Balázs

Keltetés közben

A teljes keltetés időtartama alatt, a keltetési napló adatait betartva állítom a hőmérsékletet, amikor kell, változtatom a páratartalmat, ez alapján végzem a forgatást és a hűtést is. Minden egyes fajnak, fajtának más-más paraméter szerint történik a keltetése.

Keltetés közben az előírás szerint kétszer is lámpázok. Az első lámpázást 7. vagy 8. napon szoktam megejteni. Itt azt nézem meg, hogy mely tojásokban nem indult meg az embrió fejlődése. Amik nem indultak fejlődésnek, azokat ki is veszem a gépből. A bizonytalanokat még bent hagyom, de megjelölöm egy pöttyel. Vannak olyan tojások is, amelyekbe nagyon nehéz vagy teljességgel lehetetlen „benézni” – ezek is maradnak a gépben.

A második lámpázást a 17. napon végzem. Ekkor a fejlődésben megállt tojásokat veszem ki a gépből. Nagyon fontos, hogy az üres, vagy fejlődésben megállt tojásokat eltávolítsam, mert szétdurranhatnak a gépben, amivel beszennyezik a többi ép tojást.

Mivel előfordulhat, hogy kicsit korábban törnek ki a csibék, ezért én a keltetés 19. napján előkészítem a nevelőládát, ellenőrzöm a fűtést, világítást, behelyezem az itatót és az etetőt. A gépben kelés előtt már hallható, hogy csipognak a tojások, ekkor indítom el a nevelőláda fűtését, töltöm fel az itatót tiszta vízzel és az etetőt indítótáppal.

A 19. napon a fordítóművel rendelkező gépekből a fordítóművet kiveszem, és az alsó rácsra, az oldalukra fektetem a tojásokat.

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: