
Előnyök és kihívások
Az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Szövetkezet horizontális integrációban működik, amelyben az állattenyésztés aspektusai és tevékenységei szorosan összefonódnak, és együttműködnek annak érdekében, hogy maximalizálják a gazdálkodás hatékonyságát és fenntarthatóságát. Ennek nyilvánvalóan számos előnye van, a volumenben rejlő erő mellett a szoros tagi együttműködés lehetővé teszi a magasabb minőségi elvárásoknak való megfelelést is. A szövetkezet a különböző tendereken történő indulás lehetőségét is biztosítja a tagok számára (pl. áram, takarmány és takarmánykiegészítők).
A szakember szerint
Ennek elengedhetetlen feltétele a szövetkezet munkatársaiba vetett bizalom, melynek alapja a szakmai elismerés és egymás munkájának a megkérdőjelezhetetlensége.
Természetesen az előnyök mellett számos kihívással is szembe kell nézni. Egyrészről az infrastruktúra fejlesztése elkerülhetetlenné válik ezen a területen, szerencsére számos beruházás van folyamatban ezen a téren, de a kisebb termelők számára is szükséges lenne egy támogatói környezet, ami számukra is lehetővé tenné a korszerűsítést. Továbbra is fokozott figyelemmel kell lenni az egészségügyi és járványügyi szabályok és előírások szigorú betartására és betartatására, ennek hiánya ugyanis komoly következményekkel járhat. A környezetvédelmi előírások betartása szintén fontos a fenntarthatóság érdekében.
Önköltség, jövedelem
Az Alföldi Sertés árbizottsági ülésein képezi meg a maga értékesítési árát, figyelembe véve a hozzá tartozó forintárfolyamot is. Az árképzés, továbbá a számlázás időpontjában és a bevétel bankszámlán való jóváírásának időpontjában eltérőek az MNB deviza középárfolyamok. Ezért kiemelten fontos, hogy a pénzügyi teljesítéskor a forint árfolyama hogyan viszonyul az euróhoz. A belföldivel ellentétben működik a román exportjuk, ott ugyanis a vevőnek előre kell fizetni, s addig áru nem hagyhatja el a termelő telepét, amíg a vevő átutalása meg nem érkezik az Alföldi Sertés számlájára.
A sertés ára 2022-ben 300-400 forintos szintről indult növekedésnek. 2023. január 1-jén, amikor az euró a 400 forintos szintnél tartott, már 2 eurót adtak 1 kilogramm hasított félsertésért. A hasított átlagár akkor megfelelt kilónként 800 forintnak. Mindez 2023 közepéig tartott, amikor ugyan 2,5 euróra nőtt az ár, de az árfolyam 370 forintra mérséklődött. Így a magyar termelőknek a 2,5 euró már nem az év eleji 1000 forintot, hanem – csupán – 926 forintot jelentett. Ez a felvásárlási ár megmaradt a múlt év egészében, s csak az év legvégén kezdett csökkenni. Akkor 2,1 eurót fizettek, miközben az árfolyam 382 forint körül mozgott. Körülbelül 30 forintos pályát járt be a forint árfolyama, ami folyamatosan módosította a tényleges értékesítési árat.