
Fotó: Csatlós Norbert
A termelők életében kiemelt szerepe van az önköltségnek, hiszen az eladási ár és annak pozitív különbözetének mértéke tudja őket sarkallni a termelésük folytatására. Az már mindenkinek a saját termelési technológiájától függ, hogy mennyi az önköltsége. Ugyanis e tekintetben tartó és tartó között még ma is számottevő a különbség. Annyit azért le lehet szögezni, hogy
„Tagjaink egy jól szabályozott folyamat részeként minden tárgyhetet megelőző héten kedd délután 17 óráig jelenthetik le a tárgyhéten eladásra (kész) szánt sertéseik mennyiségét. A darabszámot illetően szerda délig lehet korrigálni” – tájékoztat Smied Csaba, hozzátéve, hogy az értékesítési árak az Alföldi Sertésnél éves szinten kilogrammonként 10-15 forinttal felülmúlják a hazai árszínvonalat. Mindez azért lehetséges, mert a szövetkezet nagy mennyiséget tud koncentráltan felkínálni a vágóhidak számára, akik kapacitásaikhoz igazodóan díjazzák ezt.
Az összefogás haszna
Az idén az általuk értékesített állatok száma elérheti a 740 ezer darabot, ez a szám már érv a fontosabb vágóhidaknál is. Ha a szövetkezet mondjuk egy fix mennyiséget képes garantálni, és ez segíti a vágóhíd kiterhelését, azaz önköltségét javítja, akkor az önmagában árfelhajtó tényezőként hat. „Most kezd megjelenni az, ami a lengyel piacon tudomásom szerint már működik, hogy
– ismerteti a külföldi tapasztalatokat a cégvezető.
Az Alföldi Sertésszövetkezetben tagnak lenni többféle előnnyel jár. Ezt ők úgy fogalmazzák meg, hogy az összefogás haszna mutatkozik meg a jobb árakban. Jelenleg a sertés értékesítési ára igen kedvező, így nem biztos, hogy mindenki a helyén tudja kezelni az összefogásból származó valós előnyöket. Hosszútávon kell gondolkodni, a pillanatnyi kedvezőbb helyzet kihasználása hiba, mert az a végén mindig veszteséghez vezet. A jó együttműködés következménye, hogy a tagoknak az Alföldi Sertés minden körülmények között 14 napra kifizeti a sertés árát. A vevői követelések az Alföldi Sertésszövetkezet könyveiben szerepelnek, így a termelőknek nincs kockázatuk. A kockázat csökkentésére a szövetkezet hitelbiztosítói szerződéssel védi kintlévőségeit.
A közös fellépés előnyei közé sorolható, hogy tavaly, az év végén kötöttek egy egységes áramtendert. Előzőleg felmérték a tagok ilyen irányú igényét, ki mennyi villamosenergiát használ. Ezután az áramszolgáltatóval létrehoztak egy „Alföldi Sertéstartó Csoportot”, és aki tagként így jelentkezik náluk, annak éves fix árat tudnak garantálni. Elindultak hasonló munkával egy másik tanácsadó céggel közösen, velük a gázolaj- és a takarmányvásárlásnál, főleg a szójánál tudnak előnyös feltételeket kiharcolni. Pillanatnyilag éppen a szerződés megkötése előtti helyzetnél tartanak.