– Hogyan tudunk fennmaradni, sikeresen működni? Nos, a lisztpiacon hatalmas a verseny, ez elsősorban az árakban mutatkozik meg. A kedvező pozíciónkat annak köszönhetjük, hogy a tüskeszentpéteri liszt hírneve nagyon jó, ez generálja a keresletet. Büszkék vagyunk rá, hogy a lisztünk az egész Dunántúlon „világhírű”. Szeretik a háziasszonyok és a sütőipari cégek egyaránt. A stratégiai célok között kiemelten szerepel, hogy ezt a kedveltséget, azaz a liszt minőségét megőrizzük, olyan termék kerüljön ki tőlünk, ami sokkal-sokkal jobb, mint bármelyik, ami a környezetünkben készül. A hagyományos őrlésnek köszönhetően ezt a célt biztosan fenn tudjuk tartani.

Megtehetjük, hogy az alapanyagból „válogatunk”, hiszen van takarmánykeverő üzemünk, melyben hasznosítani tudjuk azt a búzamennyiséget, ami nem megfelelő számunkra. A molnárjaink élnek is ezzel a lehetőséggel, előfordul, hogy a beszállított búzának a 10-15 százalékát „kirostálják”. Nem azért, mert az annyira rossz, hanem mert a lehető legkiválóbb minőségre törekszenek. Arra, hogy csak a legjobból készüljön liszt. Megtehetik, hiszen egy szem sem vész kárba, mind hasznosul a keverőüzemünknek köszönhetően. A jó liszt titkához persze hozzátartozik az a tény is, hogy hagyományos malmi technológiát használunk. Alacsony nyomással őrölnek a hengerszékeink. Ennek következtében kevesebb fehérárut tudunk kihozni a búzából, százból mintegy 76-77 kilogrammot. A magasnyomást alkalmazó malmok ezt az értéket körülbelül 81-82 százalékra fel tudják tornászni. Így a kevésbé értékes részeket is a lisztbe tehetik. A különbség, hogy a mi lisztünk sokkal értékesebb anyagokat tartalmaz azáltal, hogy a sötétebb részeket nem tesszük a lisztbe.
És persze törekszünk arra, hogy a minőség állandó legyen, ne változzon. A hírnévre nagyon vigyázunk, sőt, ahogy csak tehetjük, erősítjük azt. Ez is fontos záloga a jövőnek, pontosan úgy, mint a beruházások, a fejlesztések – tette hozzá Király László, a Zala-Cereália Kft. ügyvezetője.