Csak a gyomot kezeli
A nagy pontosságú eszköz 6 méter szélességben dolgozik, köszönhetően a három, egyenként alig több mint két méter széles modulnak, amelyek nagyban megkönnyítik a közúti vonulást is. A modulokra szerelt két-két 3D-kamera, egy színes kamera és egy számítógép lehetővé tette, hogy permetezés közben nyomon követhessék a talaj és a növényzet profilját. Az Ecorobotix szerint az ARA technológiája a mesterséges intelligencia alapú növényfelismerő képességének és az ultranagy pontosságának (UHP) köszönhetően képes pontosan felismerni, osztályozni és csak az egyes gyomokat permetezni (elkerülve a környező talajt és növényeket). Az ARA egy táblagéppel egyszerűen, néhány kattintással irányítható, csak a növénytípust és a kezelést kell kiválasztanunk. A többit már a számítógép végzi automatikusan, minden más paraméterrel együtt, a haladási sebességhez igazodva. Az adatátvitel wifin keresztül működik, amihez elegendő a 3G vagy 4G hálózat is.


elkészíteni az egész éves növényvédelmi technológiát
Domonkos Levente, a Róna Mezőgazdasági Szövetkezet növényvédős szakembere már a harmadik szezont tölti a cégnél, és a kezdetek óta szembesül a klímaváltozás, az időjárási szélsőségek miatti kihívásokkal. A gyomok kelése egyre kiszámíthatatlanabb, ha nem jön az eső, akkor hamarabb kelnek, mint a hagyma, így pedig nehezebb védekezni ellenük, mert túljutnak azon a fenológiai állapoton, amikor hatékonyak a készítmények.
Szabadszálláson a technológia annyira feszített, hogy gyakorlatilag a gyomirtás már az előveteménnyel kezdődik.
A szakma, a technológia azt kívánná, hogy bizonyos elővetemény után ne vessünk hagymát, de ezt az adottságok nem mindig teszik lehetővé. Megesett, hogy napraforgó után került vöröshagyma egy tízhektáros területre, és ebből adódóan alig lehetett kiirtani az árvakelést, hogy a hagyma ne károsodjon. A növényvédelemben elengedhetetlen a rugalmasság, bármi megtörténhet, mindig jelen kell lenni, nincsenek kiszámítható, kész megoldások, vonta le a tanulságot Domonkos Levente, akit elmondása szerint az elődje óva intett gyomirtásban az osztott kezeléstől, és gyakran kikéri a tapasztalt termelők véleményét, mert ez nem az a szakma, amit a tankönyvből meg lehet tanulni.
A Rónában a legkorszerűbb permetezőgépeket használják, a szakaszolásnál nincs átfedés, minimális az elsodródás, nagyon hatékonyak. Bár precíziós gazdálkodásban gondolkodnak, a sokféle növénykultúra miatt univerzális gépekre van szükségük.
Kérdésemre a szakember azt is elmondta, hogy
Bár elindult a mezőgazdaság a robotizáció irányába, ehhez is ember kell, aki ért a magas szintű technikához. További kihívást jelentenek az értékesítési árak. Hiába alkalmazzák a legjobb technológiát, gazdálkodnak környezettudatosan, ha annak költségét a felvásárló nem fizeti meg. Úgy kell csökkenteni a költségeket, hogy az elvárások továbbra is magas szintűek.
Ez is érdekelheti:
Jót tesz a szervezetünknek a hagyma, ha rendszeresen fogyasztjuk?